Ugrás a tartalomra

Magyar médiaház Szabadkán

Másfél éven belül egy fedél alá költözhet a négy magyar médium szerkesztősége

Egy médiaház kialakítása Szabadkán ugyan nem új keletű ötlet, azonban mégis csak most teremtődtek meg a feltételek ahhoz, hogy konkrét lépések is történjek az ügyben. Ha pedig minden a tervek szerint halad, akkor mintegy másfél éven belül a Magyar Nemzeti Tanács alapítói körébe tartozó médiumok, azaz a Pannon RTV, a Szabadkai Magyar Rádió, a Hét Nap hetilap és a Magyar Szó szabadkai szerkesztőségének tagjai közös fedél alatt dolgozhatnak.
 
Bodzsoni István, a Pannon RTV igazgatója elmondta, a médiaház legnagyobb előnye, hogy a médiumok közötti együttműködés, azaz az információcsere, a kollegiális támogatás könnyebben megvalósulhat, emellett modern és elfogadható körülmények között dolgozhatnak majd az újságírók.
 
Mivel Vajdaságban nem sok magyar ajkú médiaszakember van, nagyon is logikus, hogy ilyen formán is erősödjön az együttműködés az újságírók között, sőt a szabadkai médiaház nemcsak a helyi kollégákat kapcsolná össze, hanem szeretnék egyfajta regionális médiaközponttá alakítani, ahol összefutnak a szálak, az információk, és ami lehetővé tenné, hogy modern technológiával és megfelelő feltételek mellett folyjon a vajdasági magyar közösség tájékoztatása.
 

– A médiaház a jelenlegi Magyar Házban kap majd helyet, illetve a mellette álló épületet alakítjuk majd át, hogy az megfeleljen jövőbeni funkciójának. Összesen mintegy 2000 négyzetméternyi hely áll majd rendelkezésre, ahol a szerkesztőségek és a stúdiók helyet kapnak.

A Magyar Ház épületéből a VMSZ és az MNT kiköltözik, így ezek a helyiségek is felszabadulnak. Az elképzelés szerint a Hét Nap az első emeleten működne, a második, harmadik és negyedik emelet a Pannon RTV-hez tartozik majd, illetve a negyedik emeleten alakítjuk ki a Szabadkai Magyar Rádió stúdióját, a tetőteret, azaz az ötödik emeletet pedig a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége venné birtokba.

A Magyar Ház melletti épület egy régi polgári ház, mely ugyan elég jó állapotban van, de át kell építeni, hogy ott kialakíthassuk a stúdiót a televízió számára. A Pannon RTV-nek mindenképpen szüksége van a bővítésre a helyszűke miatt, de a stúdió kialakításával megkapjuk azt a plusz helyiséget, ami a normális működéséhez szükséges. A szerkesztőségek képviselői már összeültek, hogy megbeszéljék, kinek mire van szüksége, és szinte teljes egészében ki tudtuk elégíteni mindenki elvárását ezzel az elosztással – mondta a Pannon RTV igazgatója.

Bodzsoni István elmondta, jelen pillanatban is folyamatban van a polgári ház tulajdonjogának átruházása. Az udvarban a főépület mellett még hét lakóegység van, melyeknek más-más tulajdonosa van. A lakóegységek nagy részét már sikerült megvásárolni, már csak egy épületrész átvétele van folyamatban. Az épület nagy részét le kell majd bontani, és úgy alakítják át, hogy ott egy stúdió működhessen, azaz egy kétemeletes stúdióház épül, ahol a Pannon Televízió produkciós- és híradóstúdiója kap helyet, illetve kialakítják az ehhez szükséges műszaki helyiségeket, irodákat, valamint a szerkesztőség egy része is átköltözik ide.

– A Pannon RTV-ben egy váltásban nagyon sokan dolgoznak, és bár folyamatos a jövés-menés, ha egy pillanatban összefutnak a kollégák, konkrétan leülniük nincs hová, szinte közelharc folyik a számítógépekért és az íróasztalokért.

A Pannon egy egész napos tévéműsort és két egész napos rádióműsort gyárt, illetve egy elég komoly internetes portálunk van, és kiszolgáljuk a magyarországi közmédiát, ehhez pedig további munkatársakra lenne szükségünk, úgyhogy máris olyan sokan vagyunk, hogy nem férünk el, ugyanakkor nem elegen ahhoz a munkához, amit napi szinten el kell végeznünk. Ezen kívül az emberek elvárják a Pannon RTV bővülését, olyan műsorokat, melyek a vajdasági magyarsággal és a problémáikkal foglalkoznak, igény van vallási, oktatási, történelmi tematikájú műsorokra, dokumentumfilmek készítésére a vajdasági jelenről, gyermekműsorokra.

Ott vagyunk minden magyar vonatkozású eseményen, megtaláltuk a helyünket, de ezt bírni kell emberrel, pénzzel, műszaki háttérrel, és a médiaház, azaz az új épület és az új műszaki felszerelés könnyebbé teszi a bővítést és érdekesebbé teszi majd a programjainkat – magyarázta a Pannon RTV igazgatója, hozzátéve, mindez azonban mit sem ér, ha nincsenek jó szakemberek, újságírók, akik ezt vállalnák, de tekintve, hogy mennyi fiatal munkatársa van a Pannon RTV-nek és más szerkesztőségeknek, Bodzsoni István úgy véli, a vajdasági magyar újságírásnak van jövője.

A Pannon Médiaház nevet viselő projektum nemcsak az építkezést és a közös fedél alá való költözést foglalja magába, hanem a berendezések és műszaki felszerelések bővítését is, melynek keretében a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió műszaki felszerelése is teljes egészében megújul. A médiaház nemcsak a négy médium szerkesztőségének és stúdióinak ad otthont, hanem egyéb tartalmak is lesznek, így a Magyar Házban megmarad és továbbra is működni fog a földszinti kiállító- és konferenciaterem, és valószínűleg az MNT továbbra is itt ülésezik majd, emellett az ott dolgozók számára kialakítanak egy klubkávézót és egy újságíró-oktató központot is szeretnének itt létrehozni.

A médiaház megvalósítását Pásztor István, a VMSZ elnöke és az MNT közbenjárásának köszönhetően a magyar kormány támogatja, de ebben a pillanatban még nem lehet tudni, hogy pontosan mennyi pénzt fordítanak erre a célra. Mint Bodzsoni Istvántól megtudtuk, a tervek 90 százalékban már elkészültek, majd be kell szerezni a városi hatóságoktól a szükséges engedélyeket, és csak ezt követően indulhat meg maga az építkezés. Ha minden a tervek szerint halad, leghamarabb 2018 nyarára teremtődnek meg a feltételek, hogy az említett szerkesztőségek egy épületbe költözzenek.

- Ez a médiaház egyedi lesz a Kárpát-medencében, mely a következő száz évben ki tudja szolgálni az itteniek érdekeit. Ez a beruházás lehetővé teszi a jobb információáramlást Belgrád és Budapest között is, ebben a kapcsolatrendszerben pedig a vajdasági magyar média egyfajta híd szerepét tölti majd be, s remélem, mindkét fél javát szolgálja majd, és felismerik ennek előnyét – tette még hozzá Bodzsoni István.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Magyar Lívia
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen