Ugrás a tartalomra

Magyar Levente: Magyar felemelkedés nem lehetséges Szerbia nélkül

Magyarország magára találásának áldásos hozadékai az egész nemzetet, így Vajdaságot is megilletik - mondta Palicson Magyar Levente külgazdasági és külügyminisztériumi miniszterhelyettes.

A magyar haza jó úton halad ahhoz, hogy visszanyerje régi önbecsülését - mondta Palicson Magyar Levente. Magyarország magára találásának áldásos hozadékai az egész nemzetet, így Vajdaságot is megilletik - hangsúlyozta beszédében Magyarország külgazdasági és külügyminisztériumának miniszterhelyettese. Kiemelte, dolgozunk, hogy Vajdaság ezt érezze, valóságként élje meg minden nap.

Az összes határon túli magyarok lakta terület közül Vajdaság van legjobban felkészülve és megszervezve ahhoz, hogy részesülhessen Magyarország gyarapodásából, ezért kiváltképp erős reménységgel tekinthetnek a következő esztendők elé - szögezte le Magyar Levente. Kiemelte, fontos történelmi tanulság a magyarok és szerbek végérvényes egymásra utaltsága.

Magyar Levente, miniszterhelyettes, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Magyarország: „Magyar felemelkedés nem lehetséges Szerbia nélkül, és én úgy látom, hogy ők is felismerték, megérett az idő egy őszinte összefogásra. Talán kellett hozzá a délről jövő iszlám terjeszkedés mindannyiunkat fenyegető, a köztünk, magyarok és szerbek közötti vallási kulturális különbözőségeket eljelentéktelenítő veszélyének feltűnése, talán kellett hozzá, hogy a büszke szerb nép is végigjárja az országvesztés és megaláztatás fájdalmas útját, ami nekünk magyaroknak is kiméretett. Mi azt kívánjuk, hogy nekik ne teljen száz évbe a vereség és összezsugorodás kiheverése, és ebben szeretnénk is őket segíteni.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír