Ugrás a tartalomra

Magángyógyszertárak az állami patikák helyett Topolyán

Megszűntek a topolyai állami gyógyszertárak, a helyüket magángyógyszertár veszi át. A topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház a község területén kilenc helyszínen működtetett gyógyszertárakat. Az állami intézmények az elmúlt években hátrányba kerültek a magángyógyszertárakkal szemben, mivel közbeszerzési eljárással szerezhették csak be a gyógyszereket, valamint a vényeket már magánpatikákban is ki lehet váltani. A topolyai önkormányzat a helyzet megoldására pályázatot írt ki. A pályázatot a Goodwill nyerte meg és 10 évre bérbe vette a gyógyszertári helyiségeket. Új törvénytervezet vár elfogadásra február végén, amely valamelyest könnyíti a még működő állami gyógyszertárak helyzetét – mondta dr. Vickó Ferenc egészségügyi államtitkár.

Dr. Vickó Ferenc, államtitkár, Egészségügyi Minisztérium: „A múltban olyan törvényeket hoztunk, itt gondolok a minisztériumra, ami valójában lehetetlenné tette a gyógyszertárak működését, azokét, amelyek állami alapon dolgoznak. Ezeket próbáltuk, és az új törvény ezt megpróbálja valamivel módosítani és enyhíteni, de visszamenőleg nem tudunk olyan törvényt hozni, ami visszamenőleg is érvényes lenne és eltörölné ezeket a nem olyan jó irányú lépéseket.”

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen