Ugrás a tartalomra

Lakossági fórumot tartottak Hódegyházán

Mezőgazdasági támogatás három forrásból

A mezőgazdasági termelők három forrásból juthatnak különféle támogatásokhoz, köztük jelentős, vissza nem térítendő támogatásokhoz, hangzott el pénteken este Hódegyházán a parókián megtartott lakossági fórumon. A mezőgazdaság aktuális kérdéseiről Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár, Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese és Ótott Róbert, tartományi mezőgazdasági segédtitkár számolt be.

A vendégekkel Kormányos László tartományi képviselő beszélgetett és vezette a fórumot. A Prosperitati gazdálkodókat érintő június közepéig nyitott pályázatáról hasznos információkat tudhattak meg a helyi termelők, de ezúttal elsősorban a tartományi és a minisztériumi támogatásokról volt szó.

– Az idén 44,1 milliárd dinárt tesz ki a mezőgazdasági támogatás. A VMSZ az agrárpolitikai intézkedéseken keresztül igyekszik odahatni, hogy családközpontú legyen Szerbia mezőgazdasági költségvetése. A vissza nem térítendő támogatások terén az állattenyésztésben, a zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztésben, valamint a szántóföldi növénytermesztésben használatos gépekre és kapcsolható eszközökre lehet pályázni.

A 40 év alatti fiatal gazdák támogatását ki kell emelnünk, 1,5 millió dinárig vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni. Ha nagyobb az összeg, akkor a jóváhagyott összeg a teljes érték 75 százalékát nem haladhatja meg. Újratermelési anyagokra, kedvező, mindössze 1,5 százalékos kamatra igényelhető kölcsön. A tavalyról elmaradt mezőgazdasági támogatásokat fizeti ki a minisztérium és utána folyósítják az idei támogatásokat.

Elkészült a kistermelői szabályzat, amely lehetővé teszi a házilag készített hús- és tejtermékek forgalmazását. A közlekedési törvényben sikerült elérni, hogy a kapcsolható eszközöket ne kelljen regisztrálni. A kormányzati szerepvállalásunknak köszönhetően oda tudtunk hatni, hogy a falun élő családi gazdaságokban tevékenykedő asszonyok a gyermekek után ugyanolyan támogatásokban részesülhetnek, mint a munkaviszonyban lévő anyák. Még rendezni kell a földműves-nyugdíj körüli problémákat, de e téren is előrelépés várható az idén – mondta többek között Juhász államtitkár.

A Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap tíz hitelvonalat hirdetett meg a közelmúltban. Ezekről Molnár Viktor, az Alap igazgatóhelyettese beszélt, majd kiemelte, hogy ezekre a kölcsönökre csak 1,5 százalékos a kamat. Öntözőrendszerekre csak 1 százalékos a kamat. Az Alap honlapján a gazdák részletes felvilágosítást kaphatnak a hiteligénylés részleteiről.

A maximális igényelhető kölcsön duplájára, 40 000 euróra növekedett. Tenyészállatokat, üszőket, juhokat, kecskéket, hízókat is lehet vásárolni az Alaptól igényelt kedvező hitelekre. A hitelből vett jószágot felhizlalja a gazda, eladja, majd a kapott pénzből vissza tudja fizetni a kölcsönt és megmarad a tiszta jövedelem, nincs szükség saját tőke befektetésére. Aki komolyabb erőgépet szeretne vásárolni, az most már az IPARD-pályázatok útján teheti meg, a megvásárolt gépek árának 60 százaléka visszaigényelhető.

Ótott Róbert a Tartományi Mezőgazdasági Titkárságnál meghirdetett támogatási lehetőségeket ismertette. A gazdák bizalommal fordulhatnak a falugazdászokhoz, akik a pályázatokra jelentkezőket útba igazítják, segítenek dokumentumok összeállításában és a pályázat célba juttatásában is.

A lakossági fórumon jelen volt még Oláj Tibor, a csókai és Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke, valamint Törtei János, a csókai községi tanács tagja.

A beszámolókat követően a helybeli gazdák kérdésekkel fordultak a vendégekhez, a támogatások részleteiről, a földművesek nyugdíjtartozásának a várható rendezéséről stb.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, ger
Többi hír