Ugrás a tartalomra

Községi Közvetítő Központot hoznak létre Topolyán

Községi Közvetítő Központot hoznak létre Topolyán, erről is döntöttek a csütörtöki községi képviselő – testületi ülésen. Elfogadták a Fenntartható Fejlesztési Stratégiát illető Cselekvési Tervet. A topolyai képviselők 23 napirendi pontról döntöttek, köztük iskolaszéki és bizottsági tagok kinevezéséről. A legfontosabb téma a költségvetés újraelosztása volt. Idén harmadszor ütemezték át a büdzsét, ezúttal a köztársasági számvevőszék javaslatait is figyelembe vették. Az előző tervekkel ellentétben a megengedett hitelkeretet sem használták fel, emiatt is módosult Topolya Község költségvetése – emelte ki Plohl Edvin KKT-elnök.
Plohl Edvin, elnök, KKT, Topolya: „Azért került erre sor, mivel nem volt szükség a községnek az eladósítására. Tehát nem vett fel a község hosszú lejáratú hitelt. Ezért volt szükség a keret tervezésénél 3,5 százalékkal csökkenteni a keretet. Erre azért volt lehetőség, mivel a kiadási oldalon nagy megtakarításokat sikerült elérni és így most jelenleg a község költségvetése 1 milliárd 137 millió dinárt tesz ki.”

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír