Ugrás a tartalomra

Közösségünk életerejének bizonyítéka

A jubileumok jegyében tartották meg a 65. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitóját

A palicsi Vigadóban tegnap estefelé megkezdődött a 24. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok rendezvénysorozat. Sutus Áronnak, a VMMSZ elnökének üdvözlő szavai után ünnepi köszöntőt mondott dr. Szilágyi Péter magyar nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

A rendezvény hagyományosan ökumenikus áldáskéréssel kezdődött, igét hirdetett Palatinus István szabadkai plébános, Orosz Attila református esperes és Mengyán Szofiaevangélikus lelkész.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség a rangos eseményt a Szent László-emlékév, Arany János születésének 200. és a reformáció 500. évfordulója jegyében szervezte meg, emlékezve és emlékeztetve egyúttal az 1952. évi palicsi Magyar Ünnepi Játékok 65. évfordulójára is.

Hat és fél évtizede mintegy 50 ezer vajdasági magyar ember vett részt a rendezvényen, amelynek hosszú ideig nem lehetett folytatása, mert az akkori hatalom betiltotta.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 1992-es megalakulása óta az ünnepi játékok újjáélesztésén munkálkodott, és az évek során tömeges, változatos rendezvénysorozat alakult ki: az ünnepélyes megnyitót követően az év folyamán megrendezik a kórustalálkozót, a magyar kultúra napjának vajdasági központi ünnepségét, az amatőr színjátszók találkozóját, a Durindót és a Gyöngyösbokrétát.

A megnyitó ünnepség keretében bemutatták a Dudás Károly válogatott írásait tartalmazó Nem éltünk gyöngyszigeten című kötetet.

A szerzővel dr. Mák Ferenc irodalom- és művészettörténész beszélgetett. A színvonalas, tartalmas ünnepi műsorban kiváló előadóművészek, tánc- és zenei együttesek léptek fel. Megnyílt Móser Zoltánnak a Kárpát-medencében található Szent László-freskókat megörökítő fényképkiállítása, és az érdeklődők megtekinthették Nemes Fekete Edit Arany János előtt tisztelgő kollázssorozatát.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, m. k
Többi hír