Ugrás a tartalomra

Körvonalazódik a Belgrád–Budapest vasútvonal

Öt év múlva haladhatunk végig először a teljes szakaszon – Tanulmányok, tervek, szerződések egész sora kell még a kivitelezéséhez

Szerbia, Magyarország és Kína a múlt héten Pekingben egyeztetett az aktuális infrastrukturális projektumokról, a megkezdett együttműködés folytatásáról, a hármas találkozón pedig ott volt Kern Imre, a hazai építési, közlekedési és infrastrukturális minisztérium államtitkára is. Lapunknak nyilatkozva az államtitkár elmondta, több kérdésben is megállapodásra tudtak jutni a Belgrád–Budapest vasútvonal jövőjét illetően.

– A szerbiai szakaszon a munkálatok nagyon jó ütemben zajlanak. Megkezdődött a kivitelezés a Belgrád központja és Ópázova közötti szakaszon, minden feltételt teljesített a szerb fél. Befejeződtek a tárgyalások az Újvidék–Szabadka–országhatár szakasz ügyében is.

A szerződést ellenjegyeztük, ha a kormány is elfogadja, július 7-én alá is írják Kína és a közép-kelet-európai országok csúcsértekezletén Szófiában. Megállapodtunk abban is, hogy megkíséreljük felgyorsítani a tehervonatok vámkezelését, mert jelenleg a teljes menetidő negyven százalékát elveszi a papírok kezelése. Nincs értelme a gyorsvasútnak, ha a határon vesztegelnek akár a személy-, akár a tehervonatok – értékelte Kern, majd elmondta, hogy az ősz folyamán Görögország, Macedónia, Szerbia és Magyarország egy értekezletet szervez ennek a problémának a rendezésére.

Hamarosan megkezdődhet a kivitelezhetőségi tanulmányok kidolgozása a görög Pireusz kikötővárostól Budapestig haladó vasúti szakasz teljes hosszára vonatkozóan. A Belgrád–Budapest szakasz, mint tudjuk, csupán egy része az előbb említett nagyobb tervnek. Mint Pekingben elhangzott, stratégiai szempontból az is lényeges, hogy a Belgrád és a macedón határ közötti szakasz mellett még a Niš és a bolgár határ közötti vasútvonal felújítása is megtörténjen az előttünk álló időszakban – tudtuk meg Kerntől.

– Az utóbbi vonalakat nem gyorsvasúti sebességre tervezik, hanem 120 kilométeres óránkénti sebességre, de ez is óriási előrelépést jelent majd a mostani olykor 50–60 kilométeres sebességhez viszonyítva.

Megállapodtak az Eximbankkal arról is, hogy miután aláírják a kivitelezési szerződést a fennmaradó hazai szakaszra vonatkozóan, októberig előkészítik a hitelkérelemhez szükséges iratokat, s a bank még az év végéig elbírálja a beadványt. A jövő év első negyedében tehát esedékes lesz a hitelszerződés megkötése az Újvidék–Szabadka–országhatár szakaszra vonatkozóan is.

Ami a magyarországi vonalat illeti, Pekingben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, folyamatban van a cégajánlatok begyűjtése, az év végéig kötik meg a szerződést a győztes ajánlattevővel. Ketten feleltek meg az előminősítési feltételeknek, a cégcsoportok magyar és kínai vállalatokat tömörítenek egybe. A szerződéskötés után nagyjából két év tervezési periódusra lesz szüksége Magyarországnak, majd három év kivitelezési időszakra.

– A magyar szakasz átadása tehát 2023-ban esedékes. A hazai szakaszok előbb készen állnak majd, a Belgrád–Ópázova 2021 közepére készül el, az Ópázova és Újvidék közötti 2022 végéig, az Újvidék–Szabadka vonal pedig 2023 elejéig. Ezek a határidők a jelenlegi helyzetet tükrözik, a hosszabb időszakokra vonatkozó tervezésnél mindig be kell számítani bizonyos fenntartásokat, biztonsági tényezőket is – hangsúlyozta Kern Imre.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, v-ár
Többi hír