A kommunikáció és a valós politikai cselekvés

Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével beszélgettem a lábunk alól lassan kifutó év megpróbáltatásairól, a hibákról, az elvégzett feladatokról és a kihívásokról.

• Ilyenkor, év végén, mindannyian készítünk egy listát az évről. Visszagondolunk, mi az, amit esetleg másként csinálnánk, s mindannyian reménykedünk abban, hogy a jövő évben a hibáinkat nem fogjuk újra elkövetni. Voltak-e hibák ebben az évben?

– Én is készítek listát az elvégzettekről, mi tagadás. Legalább annyira fontos az elmaradott dolgok listája is, a kettő együtt jár. És persze az ember vizsgálgatja a miért kérdését is, óhatatlanul önmagát, a saját szerepét is, akár az egyik, akár a másik tekintetében.

Év végén így szokás, az év végét hajlamosak vagyunk úgy megélni, mintha valami lezárulna, illetve újrakezdődne. Pedig nem így van: semmi nem zárul le, semmi nem kezdődik újra, folyamatok vannak, átívelnek éveken, évtizedeken.

Azt tudom megismételni, amit az elmúlt napokban, évet értékelve, hasonló kérdésre válaszolva kiemeltem. Ez egy nagyon dolgos, munkás, embert próbáló, vízválasztókkal szabdalt, kényes kérdések megválaszolását hozó, folyamatos mérlegelést igénylő, rengeteg feladatot támasztó év volt.

A Vajdasági Magyar Szövetség politizálása szempontjából mindenképpen sikeres.

Nem követtünk el hibákat, jó döntéseket hoztunk, a döntések végrehajtásával, megvalósításával is alapjaiban elégedett vagyok.

Habár az is igaz, hogy a helyi szintű politizáláson sokat kell javítani, különösen a polgárokkal való kapcsolat terén, ami nagyon fontos. Sokat kell javulnunk. Hiányosságok is voltak, vannak, mi tagadás.

A politika mára, ahogy mondják, kommunikáció is. Mindig is az volt, mára mindinkább az, de persze a kommunikáció nem válthatja ki a valós politikai cselekvést, az ügyek intézését, és legfőképpen azok elintézését.

De ugyanakkor az is igaz, hogy hiába végezzük el a munkát, ha arról nem tudunk úgy számot adni, hogy az eljusson a polgárokhoz, tudatosodjon bennük, hozzánk kössék azt, amit mi végeztünk. Van hova fejlődni.

Önmagamat vizsgálva úgy érzem, jó év áll mögöttem. Bírtam és diktáltam a tempót, fejben is és fizikailag is álltam a sarat, élenjáró voltam a munkában, igyekeztem példát mutatni, segítettem, bátorítottam, buzdítottam, ostoroztam, mikor mit kellett. Ez az elnök dolga.

• Jövőre, 2019-ben kerül sor az európai parlamenti választásra. Sorsfordítónak látja-e azt?

– Igen, sok szempontból látom annak. Csak párra szeretnék rámutatni. Mindannyian látjuk, az Európai Unió hosszabb ideje válságban van. 

Kalodába kötik a belső problémái, a megkötött tengernyi egészségtelen kompromisszum, az alapítói elvektől való folyamatos eltávolodás, a döntéshozatali lassúság, válaszok híján a kérdések szőnyeg alá söprése, a világpolitika befolyásolásában Európa folyamatos súlytalanodása, a belső feszültségek, a kettős mércék, a boszorkány üldözésekre hasonlító rendszabályozások.

Szerbia Uniós csatlakozási folyamatának tempóját is befolyásolják mindezek. Illetve lassítják, mivel az Uniónak nincs világos bővítési stratégiája sem. Önmagával bíbelődik.

Abban reménykedhetünk, hogy az európai parlamenti választások után megújul a parlament, egy hatékonyabb, markánsabb programot meghirdető Bizottság alakul, amelyik szembe mer nézni a belső problémákkal, nevén meri nevezni a gyereket, hatékonyabban fog hozzá a felgyülemlett, szőnyeg alatt poshadó ügyek megoldásához. Mindez nagyon fontos, mind Szerbia, mind az anyaországunk vagy ha úgy tetszik, a nemzet szempontjából.

Elemi érdekünk, hogy a Néppárt jól szerepeljen, hogy a Fidesz-KDNP listája, a nemzeti lista, kiválóan szerepeljen. Mindehhez most már szavazatunkkal is hozzá tudunk járulni.

• Mint ismeretes, 2014 óta a Fidesz színeiben vajdasági magyar politikus is erősíti az Európai Néppárt frakcióját. A napokban pedig arról is értesülhettünk, hogy újra van nemzeti lista, melyen nekünk is van jelöltünk. Mit jelent mindez a vajdasági magyarságnak?

– Deli Andor az elmúlt öt évben kiváló munkát végzett. Becsülettel állt helyt az Európai Parlamentben. Megbecsülést vívott ki magának. Szolgálta Magyarország érdekeit és Szerbia Uniós közeledésének az ügyét is. Összeegyeztetve őket. Ez volt a feladata, jól látta el. A vajdasági magyar érdekek megjelenítése terén is beigazolódtak a brüsszeli jelenlétéhez fűződő reményeink. Látszik ez például a Szerbiáról szóló éves országjelentések szövegein is.

Örülök annak, hogy a Fidesz-KDNP a napokban úgy döntött, újra ún. nemzeti listát indít, szerbiai és ukrajnai magyar jelölteket is listára tesz. Újra Deli Andort jelöltem, munkájával kiérdemelte az újbóli bizalmat, előkelő helyen van a listán, emberi számítás szerint újra lesz vajdasági magyar az Európai Parlamentben. Évekkel Szerbia Uniós csatlakozása előtt, ami nagy dolog!

Az előttünk lévő öt évben, a fent vázoltak miatt, a brüsszeli jelenlét talán még fontosabb, mint az elmúlt ciklusban. Kampányolni fogunk, biztatni fogjuk a szavazati joggal rendelkező vajdasági magyarokat, hogy szavazatainkkal járuljunk hozzá a nemzeti lista sikeréhez, és biztos vagyok abban is, hogy így lesz.

• Évet értékelve nem lehet megkerülni azt a témát sem, hogy az Ön személyét támadta az itteni magyar ellenzék, olyan jelzőkkel, amik használata korábban elképzelhetetlen volt egymással szemben. Mennyit kell elviselnie egy politikusnak?

– Sokat. Fárasztó is és méltánytalan is ez, de a politizálás részévé vált. Vannak, akikben nincs skrupulus, nyugodt lélekkel mocskolják a másikat, magánéletébe taposnak, megbélyegzik. Úgy gondolják magukról, a farzsebükben van a bölcsek köve, ítélkezhetnek.

Beszéltem a kommunikációról az előbb. Na, ez az a kommunikáció, ami az általam említettnek az ellentéte, a politikai teljesítmény nélküli kommunikáció. Az emberre menő, a teljesítmény hiányát palástoló. Mindig irtóztam tőle, soha nem támogattam, hogy mi ebben jeleskedjünk. Leggyakrabban nem is, vagy csak nagyon ritkán reagálunk az ilyen támadásokra.

Persze néha azért vakkantani kell, mert ha az ember mindig hallgat, akkor azt gyengeségként hajlamosak értelmezni, vérszemet kapnak.

Ugyanakkor, a támadásoknak van jó oldala is. Formában tartják az embert, gondolkodásra, vizsgálódásra és önvizsgálatra serkentik.

A november 25-éről nem akarok hosszadalmasan beszélni, sokszor megtettem, az idő és a reakciók a döntést igazolták és igazolják. Lemostuk magunkról a gyalázatot, kiegyenesedtünk, nem csak önkörben pusmogva, sebeinket nyalogatva beszélünk az igazságtalanságról, a többségi közegben legitimitást teremtettünk a véleményünknek. Biztos nem tetszik, amit mondunk, nem is biztos, hogy egyeznek vele,

de közösen elfogadott szabállyá tettük a közös történelmünk más megítélésének létjogosultságát. Civilizációs léptékű döntés az együttélés, nem az egymás mellett élés föltétele.

Óriási dolognak tartom, rajtunk, vajdasági magyarokon kívül senkinek sem sikerült. Senki nem mert belevágni, nem volt meg hozzá a lelki ereje, tartása, bátorsága. Biztos nem volt meg hozzá a közeg sem.

Dehát a közeg se magától van, dolgozni kell rajta.

Tudják mindezt azok is, akik támadtak miatta. A gyászjelentésért pedig a Tartományi frakció tagjai hálásak, mert akinek a halálhírét keltik, hosszú életű lesz. Ezt tartja a népi bölcsesség.

Hálás vagyok nekik a butaságukból táplálkozó megerősítésért is. A plakátra gondolok. A vajdasági magyar emberek világosan kinyilvánították, hogy az Urat is akarjak meg a pásztort is. Őket meg nem akarják. Nem ártana mindebből levonniuk a konzekvenciákat, tiszteletben kellene tartani a vajdasági magyar emberek véleményét, mivel világosan kinyílvánították.

• Ebben az évben, alig két hónapja zajlottak le a nemzeti tanácsi választások is. Úgy gondoltuk, ez tiszta helyzetet fog teremteni, hiszen megméretünk a vajdasági magyar választók által. A helyzet ugyan tiszta, 30:5, de mintha az ellenzék nem venne erről tudomást...

– Nézze, aki ismeri a VMSZ elnökként való tevékenységem közel tizenkét évét tudja, hogy mindig arra törekedtem, hogy egységet teremtsek, összpontosítsuk az erőinket, találjuk meg a legkisebb közös nevezőt, lépjünk át a különbségeken. Azt erősítsük, amiben egyet értünk. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, elég sikeres is voltam ebben. A nemzeti tanácsi választás éjszakáján kimondott mondataim, a javaslatom őszinte volt. Nem volt könnyű megtenni, a körülöttem lévők közül sokan el is húzták a szájukat, nemtetszésüket kifejezve, ami teljesen jogos és érthető.

Bátorság kellett hozzá vagy talán inkább nagyvonalúság, önmérséklet. Mindből volt bennem elegendő. Meggyőződésből táplálkoztak a mondatok és őszinték voltak. Reménykedtem, hogy a címzettek legalább alszanak rá egyet, mérlegelik, próbára teszik a javaslatot is és engem is, ahogy mondták, ahogy kérdezi, az őszinteséget. Esélyt adva önmaguknak is, hogy újra szolgálni tudják a közösségüket, lerázva önmagukról a kutyaszorító léceit, amibe beletuszkolták önmagukat. Nem így tettek. Zsigerből utasították el. Sajnálom.

Viszont, ahogy Helmut Kohl mondja, aki elkésik és mulaszt, azt megbünteti az idő. Vannak hibák, amiket nem lehet helyrehozni.

Ilyen hibát vétettek, hosszú távra kényszerpályára kárhoztatva magukat. Persze, az is pálya, de attól tartok, nem vezet sehova. Az ő döntésük, tudomásul vettük. 

Sok dolgunk és feladatunk van, azokra fogunk összpontosítani. Belátható időn belül nem tervezünk újra haverfölvételt.