(Ki)tartás és cselekvő hit

Jubileumot ünnepeltek az idei doroszlói szüretbálban

A doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület szeptember 23- án tartotta a Hagyományos Szüretbál nevű rendezvényét, amely mára része a Nemzeti Értéktárnak.

,,A szüretbál – miként azt a helyiek nevezik – helyi hagyományként számon tartott, a környező magyar településektől és a más nemzetiségű településektől is egyszerre megkülönböztető hagyományos és új szokás elemét és jegyét magában foglalja, mely alapján a XX. századi Doroszló önmagát definiálta és identifikálta.” Ez áll a Nemzeti Értéktár leírásában az eseményről. A program fogatos, táncos, zenés körmenettel kezdődött, az egyesület néptánccsoportjainak és fúvószenekarának közreműködésével.

A legidősebb táncospárok közül kikerülő ,,bíró” és ,,bírólány”, jelen esetben Mókus Flórián és Varga Gitta háza előtt tartottak megállót. Táncoltak, továbbá a háziak, a szomszédok segítségével süteményekkel és itókákkal kínálták a részvevőket és a nézőket.

A látványos utcai körmenet doroszlói, bácsgyulafalvi és sztapári fogathajtóknak köszönhetően valósult meg. A szüretbáli műsoron vendégként köszöntötték Doroszló felvidéki testvértelepülése, Zsigárd, továbbá szlavóniai barátaik, Haraszti küldöttségét, ft. Verebélyi Árpád főesperest, a falu plébánosát, Gellér Veronikát, a néptánccsoport egykori vezetőjét, Diósi Jánost, a Móricz Zsigmond MME egykori elnökét, az egyesület támogatóit: Bártol Bélát és Lenkét, továbbá Pelt Ilonát. A műsorvezető, L. Móger Tímea felvezetőjében elmondta, az egyesület megalakulásával egyidős vagy akár az azt megelőző, sok évtizedes hagyományok kötelezik a doroszlói magyar közösséget az emlékezésre.

Arra, hogy ne csak a távoli múltba tekintsen vissza, hanem értékelje és díjazza a közelebbi múlt tetteit, kiállását is. Nem több mint húsz évvel ezelőtt, a polgárháborús időkben az egyesület egy maroknyi bátor csapata felkerekedett, hogy az identitás romjai közül újrateremtse, -alakítsa a doroszlói magyar néptánccsoportot, a hagyományok, a népi szokásvilág legmarkánsabb (lét)elemét. Nem mindennapi bátorsággal cselekedtek. Kiállásuk a jelenben is példaértékű. Félelmes idők voltak, vannak és minden bizonnyal lesznek is.

Aminek a léte ma természetes, egyik pillanatról a másikra kérdésessé válhat. Ami viszont megmarad, és senki nem veheti el a közösségtől, az a (ki)tartás, az egyenesség és a jövőbe vetett, cselekvő hit. A doroszlói magyar közösség körében van két olyan ember, aki a kilencvenes években különösen bővelkedett ezekben az erényekben: hitte és tette a dolgát.

Ezért hálából Király Szilárd, az egyesület elnöke emlékdíjat adott át Dörner Zsuzsannának és Diósi Jánosnak, a néptánccsoport húsz évvel ezelőtti újraalakításáért.

A szüretbáli műsor alkalmával a néptánccsoportok bemutatták a szüreti táncokat, illetve az év folyamán betanult, új koreográfiát.

A Radics Leonóra vezette kis csoport, az ifjúsági lánytáncosokkal kiegészülve doroszlói csárdást táncolt, a középső csoportosok a hagyományos csősztáncot járták. A Király Szilárd vezetésével működő ifjúsági csoport a Mikor mentem hazafelé Rozmaring utcába című, új koreográfiát mutatta be.

Mindhárom csoport kíséretéről, az idén negyvenéves fennállását ünneplő, Csernicsek fivérek vezette fúvószenekar gondoskodott.

A műsor utáni össztáncot a jelképes ,,lopás” hagyománya követte.

Erről így szól a krónika: ,,A »szőlőlopás« folyamán a szőlőcsőszök igyekeznek a tolvajt tetten érni: akit nyakon csípnek, azt a bíró díszhelye mellett kialakított »áristomba« zárják. Innen csak váltságdíjjal lehet szabadulni: ezt a családtagok, a fogoly kedvese fizeti ki.

Az így összegyűjtött pénzt a művelődési otthon fenntartására fordítják.” A báli korona elárverezése után közös vacsora következett, amelyhez a jó hangulatot a helyi Haverock Zenekar és a Twins Band teremtette meg. 

A rendezvény a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.