Ugrás a tartalomra

Jól szerepelt a Miénk a város! online játékban a hajdújárási iskola

Tegnap este a hajdújárási Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai a karácsonyi ünnepi műsor után vehették át nyereményeiket.

A Miénk a város! elnevezésű versenyben a résztvevők irodalmi, történelmi, földrajzi, valamint gazdasági feladatokat oldhattak meg. A hajdújárási kultúrotthon szerda este megtelt diákokkal, szülőkkel, érdeklődőkkel.

A karácsonyi műsoron az ének, a versek és az ünnepi hangulat mellett a gyerekek nagy izgalommal várták a műsor utáni díjkiosztást is. Idén majdnem 100 jutalmazott diák van - nyilatkozta Petkovics Márta, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja. „Ötödik alkalommal hirdette meg a Magyar Kormány, illetve a Nemzetpolitikai Államtitkárság ezt a játékot. Évről évre növekszik a vajdasági versenyzők száma, hogyha a gyerekek részarányát nézzük, az egész Kárpát-medencében, akkor a vajdasági gyerekek vesznek részt a legnagyobb részarányban.”

Ez egy olyan online játék, amelyen a gyerekek szülői segítséggel tudnak részt venni. A versenyben a hajdújárási általános iskolások már évek óta részt vesznek - mondta el Szűcs Anna, az iskola igazgatója. „Mindhárom iskolánkban, Királyhalmán, Noszán és Hajdújáráson is nyertünk már csodasarkot, sőt a királyhalmi óvodának is nyertünk. Tehát úgy mondom, hogy hagyománya van itt ennek a játéknak.

A csaknem 100 jutalmazott diák nyereménycsomagjában egy tanúsítvány, több foglalkoztató füzet és egy három hónapos használatra feljogosító mesekártya is volt. Az értékes nyereményeket osztálytársaikkal együtt is használhatják a jövőben.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír