Ugrás a tartalomra

Jogi Kar Szabadkán

Májusban várják a más egyetemekről átiratkozókat

Az újvidéki Igazságszolgáltatási és Gazdasági Jogi Kar (Pravni fakultet za privredu i pravosuđe), amely 2000-ben alakult, az érvényben levő törvények alapján 2013. március 22-én szabadkai részlege számára is megkapta az akkreditációt, és a 2013/14-es tanévtől kezdve itt is megkezdi az oktatást. Azoktól az egyetemistáktól, akik másik akkreditált egyetemről, illetve olyan egyetemről szeretnének átiratkozni, amelyek elveszítették az akkreditációt, vagy amelyek munkája be lett tiltva, most, májusban fogadják az átiratkozással kapcsolatos kérvényeket.

E májusi átiratkozás lehetőséget nyújt ezeknek az egyetemistáknak, hogy ne veszítsék el a tandíj gyanánt befizetett pénzt és évet se kelljen ismételniük. A szülőknek a minisztérium honlapján, illetve az infostudon mindenképp érdemes ellenőrizniük, hogy egy felsőoktatási intézménynek van vagy nincs akkreditációja.

Az egyetemi karon magyar és szerb nyelven is lehetővé teszik az oktatást és a vizsgázást. A következő szakokra várják az átiratkozókat: jogi-, közgazdasági- és pénzügyi tanulmányokra, valamint biotechnológiai menedzser tanulmányokra.

Az átiratkozással kapcsolatos minden tájékoztatás és jelentkezés a 060/76-66-911-es telefonon. Nemcsak szabadkai felsőoktatási intézményekben, hanem más egyetemeken tanuló személyeket is fogadnak.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó
Többi hír