Ugrás a tartalomra

Januárban megnyitják a vasúti forgalom előtt az újvidéki Žeželj-hidat

A napokban megkezdték az újvidéki Žeželj-híd hídelemeinek összeillesztését. A tervek szerint a Dunát átívelő hidat novembertől már birtokukba vehetik a gyalogosok, januárban pedig a vasúti forgalom előtt is megnyitják.    

Folynak a munkálatok az újvidéki Žeželj-híd építkezési helyszínén. A péterváradi oldalon lévő 180 méter hosszúságú hídelemet tolták be a folyó közepén megépített hídlábig egy vízen úszó platform segítségével.

A hidraulikus dugattyúkkal mozgatott több ezer tonnás acélépítmény csak centimétereket tud előre haladni, de az előrelátások szerint néhány napon belül eléri majd a középső oszlopot.

Kern Imre, építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési államtitkár: „Jelen pillanatban Európában a legnagyobb vaskonstrukció, amelyet ilyen formában mozgatunk meg. Nem sokáig fog ez a rekord élni, mert a következő elem még 1500 tonnával nehezebb. Akkor lesz majd igazán rekord, amikor az újvidéki oldalról is felkerül a híd a középső oszlopra.”

A helyszínen mintegy 180 munkás dolgozik. Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke elmondta, a gyalogosok novemberben már birtokukba vehetik a hidat. „Október elején ugyanezt a műveletet a másik oldalon is elvégezzük.

A korábban kitűzött tervekkel ellentétben azonban három és öt hét közötti késéssel kell számolnunk, aminek nem örülünk. A kivitelező erőfeszítéseivel ugyanakkor nagyon elégedettek vagyunk, az építkezésen folyik a munka.”

A Žeželj-híd az áruszállítás miatt is nagyon fontos – véli Zorana Mihajlović, Szerbia építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési minisztere. „A vasúti forgalom elsőként fog létrejönni a hídon.

A kivitelezők terve alapján ez januárban következik be, míg a bekötőutakat tavasszal nyitjuk meg. A hídon történő munkafolyamatokra az időjárási viszonyok nincsenek kihatással. Télen és nyáron, illetve csapadékos időkben is dolgozni lehet rajta.”

Az elképzelések alapján a Žeželj-híd megépítését követően február végéig eltávolítják majd a helyszínről az ideiglenes vasúti hidat, amely 2000-ben épült. Az első Žeželj-híd 1999-ben semmisült meg a NATO bombázások idején. Újjáépítése öt évvel ezelőtt, 2012-ben kezdődött.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír