You are here

A futamot szeptember 2-án, vasárnap rendezik. A közelgő verseny részleteit szerdán ismertették a szervezők, akik egészen a futam napjáig várják a jelentkezőket.
Így rajtolt el tavaly az 1. Szabadkai Félmaraton mezőnye. Az útvonal idén sem változik, a szervezők szerint Szerbia legszebb pályáján futhatnak a versenyzők. A szabadkai Horizont Sportegyesület tagja és a Szabadkai Félmaraton egyik eszmei atyja, Pásztor Bálint amatőr futó, parlamenti képviselő elmondta, hogy örömére szolgál, hogy egy neves szabadkai olimpiai bajnok vállalta az esemény népszerűsítését. Pásztor Bálint, a szervezőbizottság tagja: „Meggyőződésünk, hogy Szabadka olyan adottságokkal rendelkezik, amelyeket ki kell használni és ezért jó, hogy meg tudjuk szervezni a város támogatásával a félmaratont. Külön öröm számomra az, hogy az idei évi csapat tagja Mester Gyula olimpiai bajnok, aki az idei szabadkai félmaratonnak a védnöke, arca.”

Mester Gyula szívesen vállalta a feladatot. Megtiszteltetés számára, hogy népszerűsítheti a versenyt. Felkérte a szabadkaiakat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt rajta futóként vagy nézőként. Mester Gyula, olimpiai bajnok röplabdázó: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy lehetőséget kaptam, hogy az idei Szabadkai Félmaratonnak a reklámarca legyek. Tavaly mint néző követtem a versenyt ebben az évben komolyabb szerepet kaptam a szervezésben. Remélem, hogy ha jövőre egy kicsit komolyabban kezdek el edzeni én is részt veszek majd ezen a versenyen.”

Tavaly kicsik és nagyok több mint 500-an vettek részt az eseményen. A szervező Horizont Sportegyesület szervezőbizottságának tagja, Damir Dulić arról szólt, hogy a polgárok a verseny napján ismét számíthatnak majd forgalomkorlátozásra 10 és 14 óra között. Továbbra is várják a futók jelentkezését a www.subotickipolumaraton.rs honlapon.

Egy hónap múlva, tehát szeptember 2-án innen, erről a térről rajtol el a 2. Szabadkai Félmaraton. A futók Szabadka legszebb szecessziós épületei előtt futhatnak el és futva nézhetik meg azokat a szépségeket, amelyek a turistákat ide, ebbe a városba csalogatják.

 

Szerző: 
Pannon RTV