Ugrás a tartalomra

A harmincadik Szüreti Napokat nyitották meg Horgoson

Gazdag program várta az érdeklődőket idén a 30. horgosi Szüreti Napokon. Kiállításmegnyitóval és egy multikulturális táncszínházi előadással nyitotta meg kapuit az idén jubiláló rendezvény.

A Balkan Princess elnevezésű multikulturális, kortárs táncszínházi előadásban a táncosok a néptánc és a kortárs balett elemeit ötvözve kápráztatták el a közönséget. Szécsi Zsolt, művészeti vezető, Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület: „Azoknak a népeknek a kultúráját, az itt élő balkáni népeknek az ősi kultúráját próbáljuk megmutatni a közönségnek. Egy olyan érdekes módon, hogy azokra a dallamokra, szokásokra, illetve azokra a megjelenési formákra, amik most mindennaposak, azokra próbálunk rávilágítani, hogy honnan is erednek és milyen gyökereik vannak.”

A szervezők egy több évtizedet bemutató képkiállítással is készültek az érdeklődők számára. A kiállítás a Közösség és közönség nevet viseli és felsorakoztatja az elmúlt Szüreti napok fontosabb pillanatait. Horvát Hilda, a kiállítás szervezője: „Itt olyan képeket láthatnak a látogatók, amelyek az elmúlt 29 évben készültek a Szüreti Napok rendezvényein. Legyenek ezek kézműves foglalkozások, fellépők, fellépések, felvonulások, kiállítók, kiállítások, vezetőink, akik megtisztelték a Szüreti Napokat annak idején.” 

A szervezők a legkisebbek számára játékos vetélkedőkkel, asztalitenisz-tornával, focitornával, de kézműves foglalkozással is készültek. Sors Róbert, tanácselnök, Horgos HK: „Most ugye ott vagyunk, hogy a XXX. Szüreti Napokat nyitottuk meg, tehát itt egy átfogó rendezvényről beszélünk. Nem csak a szürettel kapcsolatos dolgok vannak, hanem itt egy kicsit megpróbálunk ünnepelni és az emberek egy kicsit pihenni és jól érezni magukat ezeken a rendezvényeken.”

A rendezvényen egész napos kirakodóvásár várta a látogatókat.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír