Ugrás a tartalomra

Fremond: Hamarosan megoldódhat a termelők nyugdíjbiztosításának kérdése

Fremond leszögezte, azt szeretnék elérni, hogy a kis területen gazdálkodók ne, vagy jelentősen kevesebb összeget fizessenek. 

A mezőgazdasági termelők nyugdíjbiztosításával kapcsolatban szólalt fel Fremond Árpád a szerb köztársasági parlament mai ülésén. A Vajdasági Magyar Szövetség frakciója évekre visszamenően foglalkozik a témával - szögezte a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője. Hozzátette, megoldásra vár, hogy a termelők a jövőben ne fizessenek egyformán illetékeket, hiszen azok a termelők, akik 2-3 hektáron gazdálkodnak, ugyanannyi összeget kell, hogy fizessenek, mint azok, akik több száz hektáron gazdálkodnak.

Fremond Árpád, köztársasági parlamenti képviselő, VMSZ: „Nagyon nagy probléma még az, hogy ezeknek a termelőknek óriási az adóssága. A kamatrész sokkal nagyobb mint az alaptartozás. A kormányfő a válaszában arról biztosította a VMSZ frakcióját, hogy 2020 folyamán pontot fogunk tenni ennek a kérdéskörnek a megoldására. A Világbankot is bevonták a probléma megoldásába, hiszen az állam bevételként tekinthet ezekre az összegekre. Itt hallhattuk a kormányfőtől, hogy több mint 2 milliárd euró adósságról van szó, amely gyakorlatilag terheli a mezőgazdasági termelőket. Mindannyiunk érdeke az volna, ha módosulna a törvény. A bevételek tükrében fizetnék a mezőgazdasági termelők a jövőben ezeket az illetékeket.”

 

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen