Ugrás a tartalomra

Forró ősz a mezőgazdaságban

Juhász Attila: A külföldiek földvásárlási jogának a szűkítése az egyik legfontosabb célkitűzés

Juhász Attila egyike a Vajdasági Magyar Szövetség nemrégiben újfent kinevezett államtitkárainak. A mezőgazdasági minisztériumban vesz részt a végrehajtó hatalom munkájában. A Magyar Szónak nyilatkozva öt olyan témát emelt ki, amelyek végére hamarosan pont kerülhet, és amelyek szerinte érdemben lendíthetik előre a gazdák helyzetét.

Jövőbeni munkáját a folytonosság fogja jellemezni, ott folytatja, ahol abbahagyta mandátumának megszűntét követően – emelte ki. Mint hozzátette, fontos és sürgős feladatokat kell elvégezni a mezőgazdaság területén az elkövetkező néhány hónapban, így várhatóan mozgalmas nyárvég és őszkezdet vár a javaslattevőkre és a döntéshozókra. Első helyen a külföldiek földvásárlási jogát, azaz annak szigorítását emelte ki. Emlékeztetőül: a Stabilizációs és Társulási Megállapodás értelmében a külföldi jogi és természetes személyek szeptember 1-től a szerbiai állampolgárokkal megegyező feltételekkel vásárolhatnak ingatlant – így termőföldet is – az országban.

– A Vajdasági Magyar Szövetség az utóbbi években folyamatosan olyan intézkedések foganatosításáért szállt síkra, amelyek érdemben nehezítenék meg a külföldiek számára, hogy termőföldet vásároljanak Szerbiában. Kormánykoalíciós partnerünkkel megbeszéltük, hogy szeptember 1-je előtt mindenféleképpen módosulnia kellene a földtörvénynek. Szeretnénk, ha a jogszabályba új, szigorúbb rendelkezések épülnének be. Ana Brnabić miniszterelnök már expozéjában kiemelte a szóban forgó kérdés kezelésének fontosságát, majd ezt követően ígéretet kaptunk, hogy a földtörvény ilyen irányú módosítása szeptember 1-je előtt parlamenti eljárásba kerül – taglalta Juhász Attila.

ARÁNYOSSÁ TENNÉK A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁST

Mint azt az államtitkár megjegyezte, egy másik örökzöld téma a földművesek rokkantsági és nyugdíjbiztosításának a kérdése. Ebben a témában is több évvel ezelőtt megkezdődött a munka, és mostanra szinte befejezettnek tekinthető – emelte ki Juhász Attila. Hozzátette, a rokkantsági és nyugdíjbiztosításról szóló törvény módosításának kidolgozásával megbízott munkacsoport folyamatosan azon féradozott, hogy több évtized után végre sikerüljön a földművesek szempontjából észszerű megoldást találni.

– Nem fér kétség ahhoz, hogy milyennek kell lennie a gazdák számára elfogadható megoldásnak: a biztosítás összegének arányban kell lennie a megművelt földterület és a mezőgazdaságból megvalósított bevétel nagyságával. A biztosítás összegének a meghatározásakor az eddigi javaslatok értelmében figyelembe kellene venni a földműves gazdasági és szociális helyzetét. Több kategória is meghatározásra kerülne, kezdve az üvegházas termeléstől a jószágtenyésztésig. Az is szempont lenne, hogy hol gazdálkodik a földműves. Ha például a termőföld Szerbia középső régiójában, nagyobb tengerszint feletti magasságon van, akkor másképpen számolnák el a kötelező biztosítás összegét. Az is kérdés, hogy mi lesz azoknak a gazdáknak a tartozásával, akik a korábbi években nem fizették a biztosítást. A munkacsoportban rámutattunk, hogy a kistermelők, akik például csak két hektáron vagy hasonlóan kis területen gazdálkodnak, akkor sem tudták volna fizetni a biztosítást, ha akarták volna. Az eddigi javaslatok értelmében a szóban forgó termelők tartozását és az arra számított késedelmi kamatot eltörölné az állam, méghozzá teljes egészében. Azok pedig, akiknek módjában állt volna kifizetni a biztosítást, elmaradásukat részletekben törleszthetnék, az eddig felgyülemlett késedelmi kamatot pedig eltörölné az állam – taglalta Juhász Attila.

A KISTERMELŐI SZABÁLYZAT VÁRHATÓ HOZADÉKA

A kistermelői szabályzat elfogadása a következő fontos célkitűzés –˜ derült ki a beszélgetés folytatásában. Az illetékes munkacsoport ezt már ki is dolgozta, Juhász Attila elmondása szerint most már csak arra van szükség, hogy a köztársasági parlament elfogadja az élelmiszer-biztonságról szóló törvény módosítását, és ha ez megtörténik, akkor hozhatja meg a mezőgazdasági miniszter a szóban forgó szabályzatot. Juhász Attila rámutatott, ha ez megtörténik, a családi gazdaságok és a kistermelők lehetőséget kapnak arra, hogy feldolgozzák és értékesítsék a saját terményüket. Termékeiket otthonról és a piacokon is értékesíthetnék, a tervek szerint nem kellene hatalmas adókat fizetniük, a bejegyzési eljárás pedig rendkívül egyszerű lenne – részletezte Juhász Attila, aki szerint ez a rendelkezés az önfoglalkoztatás, a falvak és a vidék fejlesztésének, valamint a fiatalok megtartásának szempontjából is hatékony lesz.

A kapcsolható eszközök bejegyzésének a kérdése is évek óta örökzöld téma. Ahhoz, hogy ez megoldódjon, módosítani kell a közlekedésbiztonságról szóló törvényt – magyarázta Juhász Attila, mondván, hogy a vonatkozó módosítás tervezetét már elkészítették, egyelőre azonban nem került parlamenti eljárásba. Úgy tűnik, hogy ez augusztusban megtörténhet, és ennek folyományaként nem követelné többé jogszabály a gazdáktól, hogy bejegyezzék kapcsolható eszközeiket – emelte ki Juhász Attila.

– A támogatáspolitikáról is fontos szót ejteni. A mezőgazdasági minisztériumot az átláthatóság, a közérthetőség és a sokszínűség elve vezérli. A pályázatoknak minél több gazdához el kell jutniuk. Ez a szellemiség köszön vissza az idén kiírt pályázatokból: fiatal gazdák számára új traktorok vásárlására írtunk ki pályázatot, de támogatást lehet kapni feldolgozóüzemek létesítésére, kapcsolható eszközök vásárlására, öntözőrendszerek létesítésére. Mindemellett a gazdaszervezetekkel és az agrárszövetségekkel való együttműködést, párbeszédet is fontosnak tartom. Tudnunk kell, hogy mi történik a mezőgazdaságban, mik a gazdák igényei, milyen problémák terhelik a mindennapjaikat, és mire lenne szükségük ahhoz, hogy fejlődhessenek és építkezhessenek. Mindezt csak akkor tudhatja meg a minisztérium, ha rendszeresen párbeszédet folytat a gazdákkal, illetve érdekképviseleti szerveikkel – fogalmazott Juhász Attila.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, P.E.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen