Az utóbbi évek során sikerült meghonosítania az oromi közösségnek azt a törekvését, hogy ünnepek alkalmával színültig megtöltsék a helyi művelődési egyesület nagytermét. Március 14-én tanúbizonyságot tettek arról, hogy akármilyen kicsi is egy falu lélekszáma, összetartással sok minden elérhető. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett csütörtök esti műsoruk megmozgatott kicsit és nagyot, immáron kialakult az a szokás is, hogy vendégfellépőket is hívnak, hogy még emelkedettebbé tegyék az est hangulatát, és jó kapcsolatot alakítsanak ki mind a szomszédos településekkel, mind a távolabbiakkal. A helyi közösség, a civil szervezetek, az általános iskola diákjai és pedagógusai, továbbá a művelődési egyesület tagjai és műkedvelői szinte egy ütemre, azonos akkordra és szuszra mozogtak és lélegeztek, kokárdával a szívük felett. Ezúttal a csókai Rákóczi férfikórust hívták vendégül, mely a Himnusszal nyitotta az estét, majd a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja, mgr. Fehér László mondott ünnepi beszédet, melyben a nemzeti ünnep fontosságát hangsúlyozta.

Az oromiak a rendezvényen a legkisebb óvodásoktól kezdve az iskolásokon át a nyugdíjasokig a falu jelentős részét a színpadra hívták. A kisközösségek életében talán még fontosabbak az ünnepek, főleg azok, melyek a nemzeti öntudatot is erősítik, mert ezáltal még inkább érzik azt, hogy van hová tartozniuk. Dicséretes az ifjú pedagógusok munkája is, akik egészen rendhagyó módon, dinamizmust csempészve a színpadra, szórakoztatták a közönséget és tanították a felnövekvő generációt, elültetve bennük a nemzeti öntudat fontosságát. Nemcsak egyszerű megemlékezés és tisztelgés volt ez Oromon a márciusi ifjak hőstettei előtt, hanem egy falu élni akarásáról, a jó ügy érdekében való összefogásról és a magyar öntudat megőrzéséről szólt a csütörtök este, mellyel bebizonyították, hogy munkával bizony el lehet érni a célt, jelen esetben azt, hogy kialakuljon az a kultúra, mely ösztönzi a lakosságot a közös ünneplésre és a magyarságtudat fenntartására és elmélyítésére, akármilyen nehéz időket is élünk.