You are here

Köztársasági, tartományi és önkormányzati választásokat is tartanak Szerbiában tavasszal. Mindhárom voksolásra egy napon kerül sor április végén, vagy május elején.

Vajdaságban földrajzi adottságai miatt kiemelt jelentőségű a mezőgazdaság. A magyarok közül sokan foglalkoznak állattenyésztéssel és növénytermesztéssel. Éppen ezért fontos, hogy kik és hogyan képviselik a termelők érdekeit a szerbiai képviselőházban. Fremond Árpád a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője az elmúlt négy évben például sokat tett azért, hogy a külföldiek sokkal szigorúbb feltételekkel vásárolhassanak, illetve béreljenek termőföldet. A politikus emellett sikernek tartja, hogy a kistermelők is jobb helyzetbe kerültek, hiszen állati eredetű termékeiket saját maguk értékesíthetik. Ez a lehetőség hamarosan a növényi eredetű árura is kiterjedhet - mondta a szerb képviselőház mezőgazdasági bizottságának alelnöke.

Fremond Árpád kiemelte: „Aláírásra vár, hogy a mezőgazdasági miniszter aláírja. Ez magyarországi példára került meghozatalra, illetve Ausztriában és az unió más országaiban is ez a kistermelői rendelet működik. Ennek az a lényege, hogy a kistermelők bizonyos mennyiségig tudjanak terméket előállítani és értékesíteni. Azt tapasztaljuk és azt látjuk a terepen, hogy jó néhányan a termelők közül már éltek is ezzel a lehetőséggel.”

Az elmúlt négy év alatt a VMSZ közbenjárásával csaknem 30 év után elkészült a szabadkai kerülőút. Így a kelebiai határátkelőre tartó kamionok már nem terhelik a várost. Emellett a magyar többségű önkormányzatok fejlesztési elképzeléseihez is jelentős összeggel sikerült hozzájárulni országos költségvetési eszközökből - emelte ki Pásztor Bálint. Az infrastrukturális fejlesztések mellett a kisebbségvédelem területén is jelentős előrelépések történtek - mondta a VMSZ köztársasági frakcióvezetője. Pásztor Bálint hangsúlyozta: „A részarányos foglalkoztatás ügyében, megfelelő kereteket sikerült meghatározni, amelyek a létszámstop feloldását követően azt fogják eredményezni, hogy nagyobb mértékben fognak majd a magyarok a közszférában munkalehetőséghez jutni. Ez nem csak a munkahelyteremtés szempontjából fontos, hanem azért is mert a magyar közösség tagjai anyanyelvükön tudjanak ügyeket intézni.”

Szerbiában az uniós csatlakozási folyamat is a prioritások között szerepel. A 35 csatlakozási fejezetből eddig 18-at sikerült megnyitni.

Kovács Elvira, köztársasági képviselő, VMSZ: „A VMSZ és a vajdasági magyarság szempontjából az a fontos, hogy mindig figyelemmel kísérjük a vállalásainkat és a kisebbségi jogokat, tehát a jogharmonizációt, elsősorban a kisebbségi akciótervben megfogalmazott kötelezettségeket. Emellett a különböző törvények összehangolásánál, illetve amikor különböző területeken módosítunk törvényeket, akkor fontos, hogy ott legyünk és módosítási indítványok formájában, vagy még a törvény előkészítő fázisában, a kormányban, vagy a különböző minisztériumokban rámutassunk arra, hogy ezeknek be kell kerülniük a törvénybe.”

Szerbiában évekkel ezelőtt a nyugdíjak és a közszférában dolgozók fizetése is csökkent, de a reformoknak köszönhetően folyamatosan emelkednek, Aleksandar Vučić szerb elnök szerint 5 év múlva az átlagbér elérheti a 900 eurót is.

Pék Zoltán, köztársasági képviselő, VMSZ: „Már az idei költségvetésben emeltük a nyugdíjakat. Új nyugdíj-rendszerbeli elszámolás történik az úgynevezett svájci módszerrel. Sikerült a fizetéseket is emelni az elmúlt évben, az idei évben pedig szintén. Szóval eredmények valósultak meg, ennek alapján pedig befektetések történtek és ezekre a befektetésekre mi odafigyeltünk.”

A Vajdasági Magyar Szövetség folytatni kívánja az együttműködést a Szerb Haladó Párttal. A közvélemény-kutatások szerint ők a legnagyobb esélyesei a tavaszi választásnak. A VMSZ ismét koalíciós megállapodásra törekszik az Aleksandar Vucic vezette párttal és folytatná a megkezdett projekteket. Mint például a palicsi wellness központ építése vagy a szabadkai Népszínház felújításának befejezése.

 

Szerző: 
Pannon RTV