Ugrás a tartalomra

Folytatódik a szabadkai Népszínház építése

A szabadkai Népszínház épületének építési munkálatai több mint tíz éve kezdődtek el, és a lassan folyó építkezés, úgy tűnik, a vége felé közeledik. Újhelyi Ákos, a szabadkai Városi Tanács gazdasági kérdésekkel megbízott tagja lapunknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a munkálatokat korábban tíz fázisra osztották. A hetedik fázist, valamint a 8.0-ás részfázist tavaly összevonták, és ez mára be is fejeződött. Ezen munkálatok értéke megközelítőleg 600 millió dinár volt. Jelenleg a 8.1-es részfázisra vonatkozó közbeszerzési pályázat kiírása van folyamatban.

– A közbeszerzés jelenleg is nyitva áll, ezért a 8.1-es részfázis értékével kapcsolatban nem tudunk pontos összegről beszélni, de nagyságrendileg megegyezik az előző fázissal, vagyis a munkálatok értéke ötmillió euró körül mozog. Ebben a fázisban elsősorban a központi színházterem szerepel, azon belül is a berendezések megvásárlása. Ezen fázisban elkészül a színpad, illetve a színpadhoz kapcsolódó emelő- és süllyesztőberendezések, a hangszigetelés, valamint a terem hűtési-fűtési és tűzvédelmi rendszere.

– Emellett kamerákat is szeretnénk vásárolni, valamint az összeg tartalmazza három lift beszerelését is. Ebben a fázisban nem szerepel a reflektorok felszerelése, ennek oka az, hogy ezen a részen még néhány kisebb építési munkálatot el kell végezni, és nem szeretnénk, hogy eközben megsérüljenek a lámpák és a reflektorok. Így csak az ez után következő kiírásban fogjuk megvásárolni a világítástechnikát – nyilatkozta Újhelyi, akitől azt is megtudtuk, hogy a központi színházterem mellett van egy kisebb színházterem is, ami szintén a nyolcadik fázisba tartozik, de csak a következő kiírásban szerepel majd.

Újhelyi Ákos szavai szerint az előző fázisokban már befejeződött a bálterem kialakítása, megtörtént a falak festése, elkészült a padlóburkolat, és a helyükre kerültek a világítótestek, a csillárok is. Emellett a színészek öltözője, illetve a színházhoz tartozó egyéb kiszolgálóhelyiségek, mint például a varroda, az asztalosműhely is elkészült.

– A nyolcadik fázis befejezésére, illetve a kilencedik és tizedik fázisra további 1,2 milliárd dinárra van szükség. A kilencedik fázis a koncertterem kiépítését foglalja magában, míg a tizedik az épület korzó felőli részén lévő üzlethelyiségek befejezését. A köztársasági költségvetésből jövőre 400 millió dinár áll rendelkezésünkre, de az építkezés folytatására ugyanennyi biztosított a tartományi költségvetésből is. A színház építésének pénzügyi protokollja szerint 45 százalékát fizeti a köztársaság, 45 százalékát a tartomány, és a fennmaradó tíz százalékot Szabadka Város költségvetéséből kell biztosítanunk. Mindez azt jelenti, hogy jövőre megközelítőleg 900 millió dinár áll a rendelkezésünkre a színház építésének folytatására – fogalmazott Újhelyi Ákos.

Beszélgetőpartnerük végezetül arra is kitért, hogy a nyolcadik fázis a közbeszerzési pályázattól függően jövőre, vagy legkésőbb 2021-re fejeződik be, és ekkor létrejön egy funkcionális egység, aminek köszönhetően már lehetőség lesz színházi előadások megtartására is.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, B.em (Fotó: Gergely Árpád)
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen