Ugrás a tartalomra

Figyelembe veszik a kutatási eredményeket

Nemzetközi kutatásban vettek részt Szerbia negyedik osztályos diákjai.

A felmérés a tanulók matematikai képességeit vizsgálta. A részvevő 49 ország közül a 27. helyen végeztek a szerbiai diákok.

Az oktatási, tudományügyi és technológiai fejlesztési minisztérium nagy hangsúlyt fektet az országos és a nemzetközi kutatások eredményeire – mondta Vicsek Annamária.

A szerb oktatási államtitkár hozzátette, hogy az oktatás fejlesztésére csak úgy van lehetőség, ha a szakemberek figyelembe veszik ezeket a kimutatásokat.

Vicsek Annamária, oktatási államtitkár: „Részletesen megvizsgáljuk majd ezeket az eredményeket.

A közeljövőben figyelembe vesszük majd a haladás érdekében az oktatási reformok terén. A nevelési és oktatási reformok összességében, a politikai döntéshozatalnál a tehermentesítéssel kapcsolatban, a tervek és a programok kialakításában.

Tehát minden, amit figyelembe veszünk, mint minisztérium, azon alapuljon, amit eredményekkel alá lehet támasztani.”

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír