Ugrás a tartalomra

Fiataloknak fiatalokról – Kovács Elvira és Halasi Szabolcs voltak az est vendégei

Kovács Elvira köztársasági parlamenti képviselőt és Halasi Szabolcs tartományi felsőoktatási és tudományos kutatásügyi segédtitkárt ismerhették meg közelebbről csütörtök este Újvidéken a Fiataloknak fiatalokról nevű rendezvény résztvevői Újvidéken. Az estet a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának újvidéki és szerémségi szervezete szervezte.

Az est vendégei gyermekkorukról és pályakezdésük első lépéseiről is meséltek a fiataloknak.

Szabó Csongor, Kúla: „Mindenkinek van egy célja, amit el szeretne érni az életben és ez néha távolinak tűnik. Nem igazán tudjuk, hogyan kell ezt az utat bejárni. De ők nekünk itt elmondják, hogy tették meg ezt az utat és ezáltal hozzánk is közelebb jut.”

A megosztott tapasztalatok emellett motiválták is jelenlevőket. Fehér Szabolcs, elnök, VMSZ Ifjúsági Fórum: „Nagyon fontos, hogy itt testközelből is megismerik a fiatalok a fiatalokat, akik a közéletben vannak és nagyon fontos az a hangulat, ami itt van. Egy nagyon felszabadult és jó beszélgetés alakul ki mindig az úgymond kötött beszélgetés után.”

Kovács Elvira, köztársasági parlamenti képviselő arra buzdítja a fiatalokat, bátran vegyenek részt aktívan a politikai életben, mivel így a saját közösségük jövőjének alakulásához is nagyban hozzájárulhatnak.

Kovács Elvira, köztársasági parlamenti képviselő (VMSZ): „Én remélem, hogy a ma esti beszélgetés, amelyen így testközelből jobban megismerhetnek tisztségviselőket, politikusokat, erőt, kedvet ad a fiataloknak, hogy bátran foglalkozzanak közélettel. Európa-szerte ugyanis, illetve Szerbiában és a vajdasági magyar fiatalok körében is még mindig alacsony azok száma, akik részt vesznek a választásokon és aktív politikai szerepet vállalnak.”

A jövő az ifjak kezében van, ezért követendő példát kell nekik mutatni – véli Halasi Szabolcs tartományi segédtitkár.

Halasi Szabolcs, tartományi felsőoktatási és tudományos kutatásügyi segédtitkár: Kitartással, együttműködéssel ők is nagy eredményeket érhetnek el. Ők lehetnek a haladás generálói. Az, hogy mi itt vagyunk jó, mivel személyes történeteinket elmeséljük nekik, elmeséljük hogyan váltunk azzá, akik vagyunk. Rajtuk áll, hogy követik-e ezt a példát, vagy nem.

A VMSZ Ifjúsági Fórumának újvidéki és szerémségi szervezete évente két alkalommal szervezi meg a Fiataloknak Fiatalokról nevű beszélgetős estet.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír