Ugrás a tartalomra

Felújítják az aracsi pusztatemplomot

A magyar kormány 1,7 milliárd forintos támogatásából mintegy 250 milliót az aracsi pusztatemplom rendbetételére fordítanak - hangzott el a romtemplom emléknapján.

A helyreállítást az elkövetkező 3-4 évben valósítanák meg. Magyarországi és szerbiai szakemberek dolgoznak majd a pusztatemplom rendbetételen - mondta a kegyhely emléknapján Pásztor István, a VMSZ elnöke. A megemlékezést a Magyar Nemzeti Tanács és a tordai Aracs Hagyományápoló Társaság szervezte meg.

 

Az aracsi pusztatemplomhoz kiérkező látogatók, zarándokok lelki nyugalmat éreznek a templom falai között. Jung József rendszeresen bejárja a romokat, ugyanis ilyenkor felemelő érzések kerítik hatalmukba. A puszta hangulata tömegeket vonz az aracsi határba.

 

Borbély Mária először látogatott el a romtemplomhoz. „Eddig nem adatott meg a lehetőség, hogy idejöjjek, de most úgy éreztem, mintha valami hívott volna” - mondta a csókai asszony, aki még az otthoni eseményeket is lemondta az emléknap miatt. A legtöbben mégis a találkozások miatt látogatnak ki. „Ismét eljöttek az elvándoroltak. Szabadkáról két busz is érkezett, de más falvakból is jöttek. Nagyon jó érzés, hogy sokan találkoznak itt” - mondta a tordai Baka Péter.

Az egybegyűlteknek Mellár József törökbecsei esperes-plébános celebrált misét.

A magyar kormány július eleji döntése értelmében 1,7 milliárd forintot hagyott jóvá már folyamatban lévő, illetve új projektekre Vajdaság területén. A jóváhagyott összegből 11 projekt valósul meg. Kiemelt szerepet kap az aracsi pusztatemplom, de felújítják a verbászi evangélikus templomot, a szabadkai Városi Könyvtárat és több művelődési házat is. Az aracsi pusztatemplomra 250 milliót fordítanak – mondta el Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke: „Ebben a tizenegyes csomagban kiemelkedően fontos helyet foglal el az aracsi pusztatemplom, mint hosszútávú projekt. Azért mondom, hogy hosszútávú, mert biztos, hogy három-négy évet igénybe fog venni ennek az elképzelésnek a befejezése. Az előkészületek megtörténtek, nem csak politikai vonatkozásban, hanem szakmai vonatkozásban is.”

Pásztor István hozzátette: Magyarországi és szerbiai szakemberek egyeztetnek azzal kapcsolatban, hogyan lehet konzerválni a romtemplomot és környékét annak érdekében, hogy megmentsék a Kárpát-medence legrégebbi ilyen jellegű szakrális épületét.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen