Ugrás a tartalomra

Eredeti helyére kerül a Szentháromság-szobor

Áthelyezik a Szentháromság-szobrot a szabadkai Szent Teréz-székesegyház mellől az eredeti helyére. Szabadka első köztéri szobra 1815-ben készült, eredetileg a város központjában, a piactéren állt, de onnan a hatvanas években eltávolították. Jövőre visszahelyezik oda, ahova 200 évvel ezelőtt felállították.

A Szentháromság-szobrot 1964-ben helyezték el eredeti helyéről, a mai kék szökőkút melletti helyről. Azóta a Szent Teréz-székesegyház mellett állt. A Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére a szobrot felújítják és visszahelyezik eredeti helyére, Szabadka központjába.  „Az akkori ateista, kommunista, diktatórikus világban ez sok embernek szúrta a szemét, viszont az, hogy ez a szobor, pontosabban ez az emlékmű most szétszedésre kerül és visszaállítjuk az eredeti helyére, ez sok mindent mond. Jelenti azt is, hogy egy korszak már régen letűnt, eltűnt, egy új világ kezdődött. Jelenti azt is, hogy nekünk itt, a városban fontos, fontosak a műemlékeink, fontos, hogy ez odakerüljön, ahova őt megálmodták, és ahol eredetileg is állt” – nyilatkozta Paskó Csaba, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja.

A munka körülbelül nyolc hónapig tart majd. Az alkotást teljes egészében szétbontják, ez szükséges ahhoz, hogy elvégezhessék a szakszerű restaurálást. Az oszloprészt májusig fejezik be – tudtuk meg Biacsi Karolina kőszobrásztól, restaurátorművésztől. „Az oszlopon amit csak lehet, restaurálni fogunk, de már most látszik, hogy vannak olyan elemei, főként itt a felső zónában, amelyek olyan mértékig  tönkrementek, hogy nem valószínű, hogy bármiféle konszolidálással, konzerválással menthetőek lesznek, s félő, hogy nem tudná viselni az atya és fiúnak a súlyát, amely mintegy egy tonna, és amely majd visszakerül rá. Ezért valószínűleg lesznek olyan elemek, amelyek sajnos újonnan kell majd faragni.”

A Szentháromság-szobrot eredeti állapotába állítják vissza. Az oszloprészre olyan szimbólumok is rákerülnek majd, amelyek most már nem láthatók. A felújítást a Magyar Nemzeti Tanács anyaországi forrásokból biztosítja, az áthelyezés költségeit pedig Szabadka város fedezi. A kezdeményezést a szabadkai katolikus püspökség is jóváhagyta. A restaurált szobrot a tervek szerint augusztus 20-án adják át az eredeti helyén.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen