Ugrás a tartalomra

Bácskossuthfalva: Koszorúzás a Kossuth-szobornál

Szabadságunkat és boldogulásunkat csak tettekkel vívhatjuk ki

Ökumenikus istentisztelettel kezdődött az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett megemlékezés Bácskossuthfalván a református templomban. A Himnusz eléneklése és Móricz Árpád lelkipásztor köszöntője után Harmath Károly újvidéki ferences szerzetes hirdetett igét. Szent Pál apostol rómaiaknak írt levele 8. fejezetéből kiindulva a szabadság kérdését boncolgatta.

Az egyház kórusa alkalmi énekeket adott elő, majd Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház újonnan megválasztott püspöke mondott imát.

Az istentiszteletet követően a jelenlevők a Kossuth-szoborhoz vonultak, ahol Fazekas Róbert, a helyi közösség tanácsának elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük Nikowitz Oszkárt, Magyarország belgrádi nagykövetét, Korsós Tamást, a  szabadkai Magyar Főkonzulátus főkonzulját, Pásztor Istvánt, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, dr. Korhecz Tamást, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Csonka Áront, a VMDK elnökét, a VMSZ megjelent köztársasági és tartományi képviselőit, Topolya község polgármesterét és képviselőit, a testvértelepülések küldöttségét, egyházi méltóságokat, közéletünk és kulturális életünk szereplőit, a szomszédos önkormányzatok és a sajtó képviselőit.

-          Itt a világ 7. legrégibb Kossuth szobra előtt főhajtásunk az összetartozást jelenti. Azt a hitvallást, hogy erőnkben és igazunkban bízva közösen világgá tudjuk kiáltani:  a 48-as magyar forradalom és szabadságharc élő emléke egyben magyarságunk vállalásának a hitelessége is, a szövetségkötés, az ellentétek felülírása a közös cél érdekében, olyan cselekedet, amely mögött a magyar emberek odaadása, tenni akarása, küzdelme és mindenekelőtt hazaszeretete áll – mondta többek között.

Crnkovity Éva Vörösmarty Mihály Jóslat című költeményét adta elő, az Ady Endre Művelődési Központ Dalárdája pedig Kossuth-nótákat énekelt.

- A márciusi ifjak és a bátor pesti polgárelődök azt üzenik számunkra, hogy szabadságunkat és boldogulásunkat csak tettekkel vívhatjuk ki. Hogy vannak pillanatok a történelemben, amikor nem patikamérlegen kell méricskélni, mit lehet nyerni, és mennyit lehet veszíteni. Fel kell ismerni az alkalmat, és meg kell ragadni a történelmi lehetőséget, és akkor hosszabb távon a patikamérleg is bizonyára minden eddiginél inkább a kezdeményezni tudók javára fog billenni – mondta többek között Józsa László, a VMSZ elnökségének tagja, aki azt is kiemelte, hogy Európa a magyar nemzet természetes közege. Ahogy múltunk, úgy jövőnk is szükségszerűen hozzá kötődik.

- Szerbia európai útja képezi közösségünk részére az egyetlen elfogadható alternatívát. Akkor vagyunk igaz hazafiak, ha 48-as elődeinkhez és eszméikhez hűen Európa hívei maradunk. Egyértelmű igent mondunk az európai arculatú Szerbiára, amelyben mi magunk juttatjuk határozottan kifejezésre saját politikai érdekeinket – hangsúlyozta többek között.

  Az alkalmi műsor végén a vendégek és házigazdák egymás után helyezték el koszorúikat  a Kossuth-szobornál.

 

Szerző (Forrás)
-kg-,Vajdaság Ma
Többi hír