Ugrás a tartalomra

Az új selyemút és a benne rejlő lehetőségek

A gazdasági útvonal Ázsia és Európa piacait kötné össze, a transzferút két végén Kína és Németország lenne

 

A Kína–Közép-Kelet-Európa-csúcstalálkozó felveti a kérdést, hogy az esemény mentén vajon mire számíthat Szerbia és mire Kína. A Kína és a közép-kelet-európai országok (CEEC) közötti együttműködés 2012-ben kezdődött, azzal a céllal, hogy az együttműködő 16+1 ország új alapokra helyezze és elmélyítse az egymás közötti együttműködést. Nirj Deva, az Európai Parlament Fejlesztési Bizottságának alelnöke korábban úgy értékelte, hogy a tavaly Bukarestben megtartott csúcstalálkozót követően a Kína és a CEEC közötti kapcsolatok új irányt vettek. A kétoldalú árucsere-forgalom idén januártól októberig az előző év ugyanezen időszakához képest 10,1 százalékkal növekedett, és 50 milliárd dollárt tett ki. A bukaresti csúcstalálkozón a felek 38 közös projektumot vázoltak fel, ezek 80 százalékának megvalósítása azóta meg is kezdődött. Különösen jónak tartják a kínai, illetve szerbiai, romániai és bosznia-hercegovinai vállalatok együttműködését az infrastrukturális projektumot terén.

A kínai napilapok is egyetértenek azzal kapcsolatban, hogy a felek közötti kapcsolatok soha nem voltak ennyire kifejezettek, mint az utóbbi két-három évben, legyen szó a Kína és a CEEC, vagy az országok közötti bilaterális kapcsolatokról.

Kína és a CEEC most találnak ismét egymásra, értékelik a kínai elemzők és Justyna Szczudlik-Tatar, a Lengyel Nemzetközi Kapcsolatok Intézményének Kínáért felelős munkatársa. Szczudlik-Tatar becslése szerint a 16+1 együttműködését a jövőben az árucsere-forgalom növekedése és az infrastrukturális összeköttetés javulása jellemzi majd. Az új selyemút van kiépülő félben, emelte ki a lengyel szakértő, majd kifejtette, hogy a 16+1 projektum a CEEC Európai Unión belüli helyzetét is jobbá teszi. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az EU bizonyos intézményei kezdetben aggódva figyelték a Kínai Népköztársaság és a CEEC közötti kapcsolatok elmélyülését, idővel azonban mégis arra az álláspontra jutottak, hogy ez az együttműködés nem befolyásolja a Kína és az EU közötti kapcsolatokat. Az EU-nak és tagállamainak, legyen szó kicsikről vagy nagyokról, minél erősebb bilaterális kapcsolatokat kellene szorgalmazniuk Kínával, vélik európai és kínai elemzők egyaránt.

Wang Yi kínai külügyminiszter ehhez kapcsolódóan korábban elmondta: a közép-kelet-európai térség és Kína együttműködésének illeszkednie kell az ázsiai ország Európai Unióval, illetve az egész világgal kapcsolatos stratégiájába, a globális együttműködés eredményeképp pedig létrejöhet a Selyemút Gazdasági Öv, egy huszonegyedik századi, részben tengeri selyemút. Az új gazdasági útvonal Ázsia és Európa piacait kötné össze, a transzferút két végén pedig Kína és Németország lenne. A kínai külügyminiszter elmondta: a terv megvalósítása jelentős beruházásokat követel meg mind Peking, mind Európa részéről, amelynek fókuszában a logisztikának kell lennie.

Ami Szerbiát illeti, az országot mindig is erős kötelék fűzte Kínához, hangsúlyozta Vang Csao külügyminiszter-helyettes a napokban, mondván, hogy Li Ko-csiang kínai miniszterelnök belgrádi látogatása még inkább elmélyíti ezeket a kapcsolatokat, amelyek a kölcsönös tiszteletre épülnek. A látogatásnak köszönhetően várhatóan növekszik majd a felek közötti politikai bizalom és elkezdődik a jövőbeni, gyakorlati együttműködés konkrét tervezése, értékelte Csao.

Szerbia és Kína gazdasági együttműködése a bilaterális külkereskedelmi kapcsolatokra és az infrastrukturális projektumokra épül. Az infrastrukturális projektumokat elsősorban az Eximbanktól származó hitelekből és a Kína–CEEC közötti együttműködés során létrehozott alapból finanszírozzák. Tavaly a két ország közötti árucsere-forgalom 1,15 milliárd eurót, a hiány pedig 1,13 milliárd eurót tett ki. Az idei év első hat hónapjában a kivitel 44,4 százalékkal növekedett, a behozatal pedig 3,1 százalékkal. A Szerbiai Nemzeti Bank adatai szerint 2005 és 2013 között Kínából nettó 20 millió euró érkezett az országba.

Szerző (Forrás)
P.E., Magyar Szó
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét