Ugrás a tartalomra

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Németországgal szemben

A magyar fuvarozók számára jó hír érkezett Brüsszelből: az Európai Bizottság szerint is problematikus a német minimálbér bevezetése a közlekedési szektorban. A biztosi testület keddi döntése értelmében az Európai Bizottság elindítja a kötelezettségszegési

A Bizottság közleményében kiemelte, hogy üdvözli és támogatja a minimálbér bevezetését Németországban, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ennek hatálya mindennemű közlekedési műveletre, amely érinti Németország területét aránytalanul korlátozza az EU szabadságjogait, elsősorban az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának jogát. Főleg a tranzit és egyes nemzetközi fuvarműveletek esetében a német előírás nem indokolt, hiszen aránytalan adminisztratív korlátokat eredményez, amelyek a belső piac torzulásához vezetnek.

 

"Üdvözöljük a Bizottság döntését, amelyre már hónapok óta vártunk. A tegnapi döntés is rámutatott, hogy a Bizottság osztja azt az álláspontot, hogy a német rendelkezés sérti a szolgáltatások szabad áramlásához való jogot", mutatott rá Deli Andor, a Fidesz EP-képviselője, aki az elsők között hívta fel a figyelmet a problémára. Még tavaly decemberben írásbeli választ igénylő kérdést intézett az Európai Bizottsághoz, melyben az iránt érdeklődött, hogy ez a német rendelkezés nem mond-e ellent az EU szabadságjogainak illetve nem fékezi-e a szabad versenyt az Unión belül. "Ugyancsak fontosnak tartottam, hogy az elmúlt hónapokban bilaterális megbeszéléseket folytassak nemcsak a magyarországi fuvarozók érdekképviseleteivel, hanem az Európai Bizottság illetékeseivel is, rámutatva a téma fajsúlyosságára és annak esetleges negatív kihatásaira", mondta a vajdasági származású képviselő, aki több parlamenti vita kapcsán is felszólalt a témában és nehezményezte a minimálbér ilyen formájú bevezetését.

 

Mint ismeretes, Németország 2015. január 1-vel vezette be az egész ország területén érvényes minimálbért, 8,50 euró órabérben meghatározva azt. A törvény kihat a közlekedési ágazatra, érintve a Németországon áthaladó tranzitforgalmat is. Az Európai Bizottság még az év elején elkezdte vizsgálni a német rendelkezést, aminek eredményeként Németország ideiglenesen felfüggesztette a törvény végrehajtását a tranzitforgalom keretein belül.

Szerző (Forrás)
http://fidesz-eu.hu
Többi hír