Ugrás a tartalomra

Aleksandar Vučić kampánygyűlése Újvidéken

Kampánygyűlést tartott Újvidék főterén a Szerb Haladó Párt. Az esemény előtti fél órában már rendőrök irányították a forgalmat a városközpont felé vezető útvonalakon, több utcát pedig teljesen lezártak a forgalom elől a központban.

A kampányrendezvényen először Miloš Vučević, Újvidék polgármestere köszöntötte a téren összegyűlt tömeget, majd Nenad Pagonis bokszoló lépett a szimpatizánsok elé.

Harmadikként Pásztor István, a VMSZ elnöke mondott beszédet. „Büszke vagyok, hogy bebizonyítják, hogy bebizonyítjuk, hogy amikor meghozunk egy döntést, mindannyian mögé álluk, és megteszünk mindent, hogy azt a döntést megvalósítsuk és valóssá tegyük.

Hölgyeim és uraim, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökjelöltje Aleksandar Vučić!”Maja Gojković köztársasági házelnök beszédében külön szólt a nőkhöz, szerinte a nők felelősségteljesek, és Aleksandar Vučićra szavaznak majd.

Franco Frattini, Olaszország volt külügyminisztere is felszólalt a rendezvényen. Mint mondta, Aleksandar Vučić világszerte elismert politikus, akinek adnak a szavára. Beszédet mondott még Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke és Ivica Dačić külügyminiszter, a Szerbiai Szocialista Párt első embere.

Aleksandar Vučić utolsóként szólt a téren egybegyűltekhez. „Én sokakkal ellentétben tudom, hogyan élnek manapság Szerbiában az emberek. Soha nem fogom azt mondani, hogy valakinek túl könnyű vagy túl szép. Ezt azok mondják, akik nem tudják, milyen az élet Szerbiában.”

A Szerb Haladó Párt elnökjelöltje hangsúlyozta, ha ő lesz az elnök, Szerbia egyformán gondot visel minden polgáráról, nemzeti, felekezeti vagy bármilyen más hovatartozásától függetlenül.
Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét