You are here

1944 november másodikán több, mint 200 helyi és környékbeli embert végeztek ki, akiket ezt követően tömegsírban hantoltak el.

A kegyelet harangjának megkongatásával vette kezdetét a bajmoki Akácfa Emléktemetőben megtartott megemlékezés. Sofhauzer István mindössze hétéves volt, amikor két nagybátyját is kivégezték. A 80 esztendős férfi most is tisztán emlékszik a 44-es eseményekre. „Amikor megtörtént, pár nap múlva jöttünk ide ki nagymamával. Lábbeliket meg kalapot, véres ruhadarabokat találtunk itt a gödör szélén és némelyiknek még a keze és a lába is ki volt, mert nem sok föld lett rájuk hányva.”

Szakács József kétéves volt, amikor édesapját kivégezték. Mint mondja - később két testvérével és édesanyjukkal keserves életet éltek.  „Mindenből kizártak bennünket. Hogy jelentkeztünk az iskolában stipendiumra, ahogy akkor mondtuk ugye, akkor azt mondták, hogy háborús bűnösöknek nem jár semmi. Úgyhogy végig kellett szenvedni saját erőnkből, de hála Istennek mindannyian felnevelkedtünk. Tisztességes polgárai voltunk ennek a rendszernek is. Ellent nem álltunk és szabotázst sem csináltunk, sőt segítettük minden téren és nagyon elvárnám azt, hogy végre valaki egyszer, mert lassan mi is elhunyunk, hogy azt mondják bocsánat, ezek az emberek ártatlanok voltak.”

Az eseményen Bunford Tivadar is részt. A szabadkai VKT elnöke szörnyű cselekedetnek nevezte a 44-ben történteket. „Életek törtek kettőbe. Családok törtek kettőbe. Édesanyák maradtak férjeik nélkül, a gyerekeikkel, de még talán gyerekek is vesztek itt el. Ez egy borzasztó dolog. Ez pedig, hogy ekkora számban még a mai napon is, több mint 70 év után összejövünk, ez azt jelenti a számomra, hogy ezt tovább kell vinni az unokáinknak, a gyermekeinknek örök mementóként, hogy ez soha, de soha történelemben ne ismétlődjön meg.”

A bajmoki emlékhelyen többek között, a Vajdasági Magyar Szövetség, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, a Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Mozgalom képviselői is elhelyezték a kegyelet virágait.

Szerző: 
Pannon RTV