Ugrás a tartalomra

70 kilós kenyér sült ki Zentán

Kárpát-medence kenyere elnevezésű ünnepséget tartottak Zentán. A szentmise mellett színvonalas kultúrműsor is várta az érdeklődőket.

A Kertek Helyi Közösség nagytermében tambura- és citerazene kísérte az asszonykórusok fellépését a Zentai Gazdakör által szervezet ünnepségen. Szénási Ilona a Tópart Művelődési Egyesület tagja, elmondta, hogy minden évben részt szoktak venni az ünnepségen.: „Most kenyérszentelő dalokkal veszünk részt, az alkalomhoz illő dalokkal.”

A kultúrműsort szentmise követte, amelyen Nagy József, zentai esperes-plébános kiemelte, hogy a mezőkön szétszórt búzaszemekből készült kenyér azt jelképezi, hogy habár a magyarság sok felé él, mégis egy népet alkot: „Szent István király ünnepét tartjuk. A magyarságunk összetartozásának a jele az egész Kárpát-medence, és a kenyér ennek jó szimbóluma.”

A Zentai Gazdakör elnöke, Sóti Ferenc elmondta, fontosnak tartják a magyarság összefogását: „Ennek az egész kenyérnek a Kárpát-medence összefogása, a valamikori Magyarország leszakadt részein lévő magyar embereknek az összefogása.”

A kenyér az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizálja, emelte ki Czegledi Rudolf Zenta polgármestere: „Zenta, illetve a vajdasági magyarok már évek óta részt vállalnak a Kárpát-medence kenyerének a létrehozásában. A határokon átívelő összefogáson készülő rekord méretű kenyér megsütése, felszentelése, megszegése és szétosztása kiemelkedő esemény.”

A hozzávetőlegesen 70 kilós kenyeret a Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplomban szentelték meg.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír