Véget ért a magyar kisebbrendűségi érzés korszaka

Magyar Levente: Az anyaország gyarapodása kisugárzik a külhoni területekre is

Magyar Levente, a magyar külgazdasági – és külügyminisztérium miniszterhelyettese volt az idei Szent István –napi központi ünnepség ünnepi szónoka a házigazda Pásztor István, a VMSZ elnöke mellett. A miniszterhelyettes az utóbbi három évben gyakran látogatott el hozzánk, hiszen a magyar kormány 2016-ban indított gazdaságfejlesztési támogatásának hasznosításában az első pillanattól tevékenyen részt vett. A VMSZ által szervezett Szent István-napi ünnepséget megelőzően beszélgettünk a mindennapi küzdelmekről és a magyarság jövőjéről.

Államalapító királyunk ünnepén az országalapításra emlékezünk. Úgy vélem az anyaország elmúlt évekbeli tevékenysége, és a miniszterelnök úr által Tusványoson körvonalazott tervek alapján, hogy sok hasonlóság, egybecsengés fedezhető fel az államalapító királyunk tettei és a jelenünk között. Ön szerint a Szent István-i örökségnek melyek a legfontosabb ma is hasznosítható sarkkövei?

-Amellett, hogy megünnepeljük a magyar állam születésnapját, hiszen augusztus 20-a elsősorban erről szól, amellett nem felejthetjük el – s ez talán még fontosabb is a születésnapnál--, hogy van egy eszmeiség is, ami társul a magyar államisághoz, amit Szent Istvántól származtatunk. Ezt pedig ma úgy kell értelmeznünk, hogy a nemzet összetartozik a határokon felül is, és vannak olyan világi körülmények , amelyeket tudomásul veszünk és amelyekkel megtanultunk együtt élni az elmúlt száz évben, de ez semmit nem változtat azon, hogy a Szent István-i állameszme változatlanul fennáll, és ott van mindannyiunk szívében, ez pedig azt a parancsot adja, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az összetartozásunk valósággá váljon a lelkekben és a mindennapi életben is, minden lehetséges téren. Én azt gondolom, hogy az elmúlt években sikerült eredményeket elérni, ugyanakkor messze van még az, hogy azt mondhassunk, minden magyar legyen bárhol a Kárpát-medencében, a mindennapjaiban érzi ezt az összetartozást.

István király megküzdött az államalapításáért. Ez a küzdelem a nemzet életét tekintve máig tart.

-A küzdelem 1019 éve tart. A magyar sors nem lett könnyebb azáltal, hogy Szent István óta a keresztény hitünkkel szorosan összekapcsolódik nemzettudatunk. Sőt talán küzdelmesebbé tette ez a fajta hivatástudat vagy állameszme-történet a magyar sorsot. Én nem számítok arra, hogy könnyebb lesz a sorsunk a következő időszakban , de azt megállapíthatjuk, hogy évszázadok óta először van arra reális esélyünk, hogy úgy szervezzük meg az országunkat, hogy nem függünk senkitől, szuverének vagyunk, minden értelemben és egy folyamatos és erőteljes fejlődést tudunk felmutatni. És ebből a fejlődésből, ebből a gyarapodásból a határon túli magyaroknak is kell juttatni. Azon vagyok, és az egész magyar kormány azon dolgozik, hogy ez valósággá váljon, hogy az erős Magyarország kisugározzon a határon túlra is és ez mindennél jobban kifejezi azt az állameszmét, ami a nemzet összetartozását imperatívuszként rendeli el, állapítja meg.

Magyarország európai országként egyre tekintélyesebb. Merjünk nagyot álmodni, mondta nemrégiben Orbán Viktor miniszterelnök úr és azt is mondta: vége a magánynak ...

-Az elmúlt évek legfontosabb hozadéka az, hogy véget ért a magyar kisebbrendűségi érzésnek a korszaka, a magyaroknak az a fásult magányossága, ami Trianon óta nyomaszt bennünket. Hogyha végigvesszük , hogy az elmúlt 100 évben Magyarország hányszor került padlóra: első világháború, Tanácsköztársaság, román bevonulás , Trianon, gazdasági válság, második világháború, 1956 és nyugodtan soroljuk ide a rendszerváltást is, mert gazdasági értelemben tönkre tette az országot, én azt gondolom, hogy az a fajta kudarcélmény és defetizmus, ami jellemezte a magyarságot, igazolható és érthető. Nagyszerű azt megélni, hogyan tud egy néplélek akár néhány év leforgása alatt olyan változáson átmenni, amilyenen a magyarok átmentek. Nagyon messze van még ennek az útnak a vége, de elindult egy kétségbevonhatatlanul pozitív folyamat és augusztus 20-án nekünk azt kell hangsúlyoznunk, hogy ez a változás a szívünkben az egységes magyar nemzet minden tagját elérje. Csak akkor lehetünk elégedettek, ha ez valósággá válik.

Az anyaország nemzeti kormánya először a nemzetegyesítést végezte el, most pedig a nemzetépítés folyik. Határon belül és kívül egyaránt, melyek a legfontosabb tennivalók ezen a téren?

-Sajátos helyzetben vagyunk, mert olyan fogalmakkal operálunk , amelyek egyetlen más népnek sem kellenek és újkeletűek a mi szótárunkban is. A jelentéstartalmuk talán még pontosan nem is alakult ki. Nemzetegyesítésen talán azt értjük, hogy az európai politikai realitását nem megkérdőjelezve, hogyan tudjuk minél több értelemben a nemzet egységét kifejezni és valósággá tenni. Ilyen lépés volt az állampolgáság megadása a határon túli honfitársainknak. Ikonikus, hogy már több mint egymillióan vagyunk. Átléptük ezt a lélektani határt, szeretnénk ezen az úton tovább halani. A második legfontosabb eredménynek azt tartom, hogy az erősödő anyaország képessé vált arra – és a politiaki akarat is megvan hosszú évek után -, hogy gyarapodását kisugároztassa a határon túlra a gazdaságfejlesztési programok révén. Vajdaságban az elmúlt két évben körülbelül 200 millió eurós fejlesztés valósult meg és közel vagyunk ahhoz, hogy a 250 milliót, ami 30 milliárd dinár, elérjük.

Ez egy hallatlan szám. Nem önmagában, hanem ha belegondolunk abba, hogy az elmúlt 100 évben ennek a töredékét sem sikerült Vajdaság fejlesztésére fordítani és amikor az egészséges nemzeti öntudat újjáépüléséról beszélek, akkor arra gondolok például, hogy a vajdasági magyarok 100 év után úgy érezhetik, hogy nem hátrány magyarnak lenni, hanem bizony, mivel anyaországuk erős, előny a magyarságuk. Nem csak a kulturális, érzelmi kötődés tart meg sokakat magyarnak, hanem végre a mindennapi életben is érezni lehet a boldogulás lehetőségét.

A miniszterelnök úr Tusnádfürdőn a legfontosabb feladatnak a Kárpát-medence újraépítését nevezte. Ha a külhoni nemzetrészek sorsát és a nemzeti kormány 2010-től foganatosított lépéseit veszem számba, úgy vélem egy fokozatos építkezés körvonalazódik, amelyben az elcsatolt nemzetrészek szülőföldön való boldogulása után az egész környezet felemelkedését célozta meg az anyaország. Így van ez?

-Miután az elmúlt években sikerült a magyar államot -- nyugodtan mondhatjuk -- alapjaiban újjászervezni, hiszen óriási megrázkódtatásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben, lehetőség nyílt arra , hogy hozzálássunk először a nemzetegyesítéshez, majd a nemzetépítéshez és újszerű történelmi fejlemény az, hogy Közép-Európa népei, talán évszázadok óta először nem egymás ellenében, hanem egymást erősítve képzelik el a jövőjüket és ez nem is lehet másként. A magyar nemzetpolitikának kifejezett célja, hogy a környező országokkal, népekkel összefogva erősítse a magyar nemzetet. A magyar nemzet erősítése, a vajdasági magyarok lehetőséghez jutása semmiféle hátrányt nem jelent Szerbiának, a vajdasági szerbek számára, hiszen minden korábbinál egyértelműbb az az összefüggés, hogy a magyar felemelkedés, a vajdasági magyarok felemelkedése, egzisztenciálisan , kulturálisan, közösségi szellemet tekitve, nem képzelhető el erős Szerbia nélkül. Ilyen a világ. Talán most először van egy komoly szándék arra, hogy egy őszinte összefogás történjen a két nép között.

Ez talán részben annak köszönhető, hogy van egy olyan külső veszély, amely mindannyiunkat fenyeget, ez pedig az iszlám látványos terjeszkedése délről észak felé. Ez éppen úgy fenyeget bennünket, mint Szerbiát és ez eljelentékteleníti azokat a különbözőségeket, amelyeket a korábbi évszázadokban jelentősnek tartottunk. A büszke szerb nép az elmúlt két évtizedben végigjárta a maga kálváriáját: a megaláztatást meg az országzsugorodásnak azt a fájdalmas útját, ami a magyaroknak is osztályrészül jutott. Én azt kívánom a szerb népnek, hogy nekik ne kelljen 100 év, hogy magukra találjanak. Minden segítséget meg is akarunk adni ehhez, hiszen az előbb említett okból egymásra vagyunk utalva és csak közösen lehetünk sikeresek. Történelmi esély és felelősség az, hogy összekössük a két országot a közép európai építkezés jegyében olyan szorosan, hogy ne érzékeljük azt, hogy olyan erős határok választanak el bennünket, mint korábban. Ez nem zárja ki a nemzetegyesítésnek és a nemzetépítésnek az alapvető törekvéseit.

Az elmúlt három év legjelentősebb történése a délvidéki magyarság életében az anyaország által nyújtott gazdasági támogatás. Miniszterhelyettes úr az első pillanattól, az első lépésektől figyelemmel kíséri és segíti ennek eredményességét. Hogyan értékelné a magyar kormány Délvidéknek szánt gazdaságfejlesztési támogatásának hasznosulását?

-Legalább annyi támogatást jövőre is folyósítani tudunk, gazdasági célokra, mint a az elmúlt években. Magyarország képes erre és határozott szándéka, hogy fenntartsa az eddigi támogatások intenzitását, mi több, bővítse is. Jók a tapasztalatok. Az összes határon túli közösség közül a vajdasági van a legkedvezőbb helyzetben arra, hogy részesüljön az anyaország gyarapodásából azáltal, hogy ezeket a forrásokat tudja fogadni és jól tudja hasznosítani. Jól meg van szervezve ez a közösség, ez egy életképes közösség és minden esélye megvan arra, hogy ne csak túléljen, hanem látványosan gyarapodjon a következő években.