You are here

Folyamatban van a nemzeti tanácsokról szóló új törvény kidolgozása. Ennek eredményeként mára megszületett a munkaváltozat, amellyel kapcsolatban Szabadkán pénteken konzultációt szerveztek, amelyen jelen voltak többek között a nemzeti tanácsok képviselői is. A munkaszöveg ellen több kifogás is elhangzott, így a jövőbeli törvénytervezet további módosításokra szorulhat.

A konzultáción jelen volt dr. Ivan Bošnjak, az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium államtitkára, aki a sajtó képviselőinek elmondta:

– A munkaváltozatot egy több tagból álló munkacsoport fogalmazta meg. Célunk, hogy az elkészült szöveget minél több helyen bemutassuk, és lehetőséget adjunk elsősorban a nemzeti közösségek képviselőinek, hogy elmondják meglátásaikat és javaslataikat vele kapcsolatban. A célunk emellett az, hogy a végső szöveg megfeleljen az ország alkotmányában foglaltaknak, és egyezzen a legújabb európai gyakorlatokkal, és hogy azok a jogok és kötelességek, amiket a szerb állam biztosít ezen törvényen keresztül, megvalósuljanak az ország minden részén és az irányítás minden szintjén – nyilatkozta az államtitkár, aki azt is elmondta, hogy ezen törvény elfogadásával egy időben kerülhet sor a hivatalos nyelvhasználatról, valamint a kisebbségekről szóló törvények elfogadására is.

A most terítékre kerülő munkaváltozattal kapcsolatban a két legnagyobb vajdasági magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége is kritikát fogalmazott meg.

Nyilas Mihály (VMSZ) tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár elmondta:

– Ez a szöveg hiányos, és kifejezetten rossz részei is vannak, ami a kisebbségi kulturális autonómiát illeti. Úgy hisszük, hogy ebben a fázisban meg kell mondanunk, hogy pontosan mik a hiányosságai, és hogyan kell azokat orvosolni, akár ebben a körben, vagy a jogalkotás egy későbbi szakaszában, ahhoz, hogy a kulturális autonómia megmaradjon és megerősödjön. A VMSZ és a Magyar Nemzeti Tanács is kidolgozott bizonyos módosításokat, viszont ezeknek csak egy része került be a mostani szövegbe, de lesz még lehetőség ezek módosítására, ha nem ma, akkor akár a közvita során is – fogalmazott Nyilas. A titkár azt is elmondta, kifogásolják, hogy a különböző hatáskörök, illetve jogosultságok érvényesítésének módja nincs pontosan meghatározva, mint ahogy az sem, mely kritériumoknak kell megfelelnie egy intézménynek, hogy kiemelt jelentőségű minősítést kapjon. Emellett a nemzeti tanácsok finanszírozása sincs pontosítva, viszont vannak feleslegesnek tűnő büntető rendeletek, amelyek lényegtelen dolgokkal foglalkoznak. Utóbbival kapcsolatban Nyilas elmondta:

– Nem a büntetőrendelkezések fogják érvényre juttatni a törvényt, és alkalmazhatóvá tenni, hanem a politikai akarat, és az intézmények, az állam, az önkormányzatok, a tartomány, és maguk a nemzeti tanácsok munkája – mondta a tartományi titkár.

A VMDK részéről Csonka Áron pártelnök, tartományi parlamenti képviselő is kifejtette véleményét a munkaváltozattal kapcsolatban:

– A mi meglátásaink alapján ez a vázlat visszalépést jelent még az előző törvényhez képest is, amit a VMDK már korábban bírált. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a munkatervezettel végérvényesen bedőlt a fényes kirakat, amit kulturális autonómiának hívtunk. Ezzel a változattal beismerik, hogy a nemzeti tanácsokat civil szervezetekként kezelik, amelyeknek bizonyos különleges felhatalmazásaik vannak. Azok a problémák, amik korábban felmerültek, továbbra is fennmaradtak – mondta a képviselő.

A konzultáció során Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Ivan Bošnjak és Milica Rodić, az EBESZ szerbiai küldöttségének kisebbségi ügyekkel megbízott tagja köszöntötte az egybegyűlteket, majd Vladimir Đurić ismertette a munkaváltozatot. Ezt követően került sor a közvitára, amelynek során minden jelenlévő kifejthette véleményét a változattal kapcsolatban.

Az új törvény elfogadására előreláthatóan a jövő év első felében kerül sor.

Szerző: 
Magyar Szó, B.em