Ugrás a tartalomra

Újulásban, újulófélben

Vendégház és köztér épül Bácskossuthfalván – Felújul a helyi közösség épületének tetőszerkezete is

Bácskossuthfalva helyi tanácsa folyamatos munkálatokkal próbálja szebbé, élhetőbbé varázsolni a település központját. Komolyabban több mint három éve fogott bele a munkálatokba, mely során rendbe tették a falu úthálózatát, felújították a színházat, a báltermet, és a múlt év végén az új sétány átadására is sor került. A munkálatok a jó idő beköszöntével tovább folytatódhatnak.

A következő időszakban több építkezés is kezdetét veszi, illetve a téli hónapokban félbehagyottakat is befejezik – tudtuk meg a hely közösség tanácsának elnökétől, Fazekas Róberttől.

– Április folyamán újra belekezdtünk a Teleház mögötti vendégház építésébe. Ez a belső rész befejező stádiumát jelenti, leginkább a berendezések és eszközök beszerzését, ami egyelőre folyamatban van. Reményeink szerint május végén azokat a vendégeinket is elszállásolhatjuk itt, akiket a falunapi ünnepségre várunk – beszélt a tervekről a tanácselnök.

A település középületei a folyamatos munkának köszönhetően nagyon jó állapotba kerültek, ami alól, egyelőre, sajnos, a helyi közösség épülete kivételt képez.

– Az igen csapadékos hónapok egyértelművé tették számunkra, hogy a több mint 100 éves tetőzet már nem képes ellátni funkcióját, ezért a májusi ünnepek környékén belekezdünk a helyi közösségünk tetőzetének cseréjébe.

Első körben mintegy 1,6 millió dinárból cseréljük ki a tetőzetet az épület utcai frontszakaszán. A következőkben pedig még várat magára egy teljes szigetelés és álmennyezet beépítése, illetve nyílászárók felszerelése. A tetőzet cseréjét részben a helyi járulékból, részben pedig a községi fejlesztési eszközökből fogjuk finanszírozni – folytatta a tervek ismertetését Fazekas.

Bácskossuthfalva első embere elárulta ezt is, hogy a köztér realizálása is sort kerítenek, remélhetőleg még május folyamán, ami a nemrégiben közzétett látványterv alapján készül majd el. A néhány éve felállított harangláb megmarad, amely köré egy aktív teret alakítanak ki világítással.

Az ide látogatók egy kun kapun tudnak bejutni a tervezett közösségi térre, amelyet egy nyári színpad is gazdagít majd.

A napokban pedig elindul egy fitneszterem kialakítása is az egykori Lóbár épületében, amire leginkább a település táncosai és egyéb csoportjai tartanak igényt. Mint ahogyan megtudhattuk, a padlózat felújításával kezdik a munkálatokat.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.K.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen