A turbulens idők mindenkit megtépáznak

Interjú Pásztor Istvánnal

 több mint egy évvel ezelőtt megalakult tartományi parlament kapcsán kellene most visszapillantanunk az eltelt időszakra, de olyan intenzitással változó és felgyorsuló időket élünk, hogy már az is bőséges palettának és eseménydús képsornak bizonyul, ha csak az eltelt fél évet foglaljuk össze. 

Pásztor István, a tartományi képviselőház és a VMSZ elnöke értékelte lapunknak a politikai, gazdasági, közéleti és pártbeli mozgásokat, érintve a kialakult hatalmi erő irányítási ciklusának alakítását, a kormányátalakítás szükségességét.

A választások óta korábban soha nem tapasztalt nyugtalanság időszakát éljük, és ez az utóbbi fél évben nem hogy csillapodott volna, hanem egyre fokozódott.

– Az, ami tavaly májustól tartó időszakot jellemzi, egyfajta kontinuitást jelent a tavalyi év második fele és az idei év első fele tekintetében, ez úgy fogalmazható meg, hogy politikai bizonytalanság és kiszámíthatatlanság időszakát éljük. Ahhoz szoktunk hozzá az elmúlt több mint egy évtizedben, hogy egy választás után a létrejövő parlamenti és önkormányzati többségek kisebb-nagyobb zökkenőkkel ugyan, de végigcsinálják azt a ciklust, amelyet megkezdtek. A tavaly májustól indult választási ciklus ezúttal merőben más, olyan szempontból, hogy folyamatos mozgást tapasztalhatunk, mert a tavaly májusi választás eredménye alapjában rengette meg azt a politikai palettát, amelyhez hozzászoktunk. Ez most a legnagyobb volumenű átformálási jelenség vonatkozásában a köztársasági kormány átalakításával fémjelezhető.

Igazából miért van szükség a kormányátalakításra?

– Azért, mert egy olyan széles koalíció alkotja most a parlamenti többséget és a kormányt, amelynek a működése az első pillanattól kezdve nehézségbe ütközött, mert a kicsiknek a zsarolási potenciálja olyan nagy volt, hogy bizonyos ügyeket nem lehetett előbbre vinni. Egy ilyen széles koalíción belül állandóan akadnak olyanok, akik féken tartják a dolgok alakulását. Másrészt amikor tavaly létrejött a kormány, az elsődleges cél az volt, hogy mindenáron megalakuljon, az egy év elteltével azonban kiforrt az, hogy ki milyen teljesítményre képes, ki tud megfelelni az elvárásoknak. Miután ez felszínre került, kiderült, hogy szükség van az átrendeződésre. Azért is – úgy gondolom – mert az ország olyan válaszút elé kerül, és olyan nehéz problémákkal szembesül, amelyeknek a kezelése egy feltétel nélküli belső kohéziót, bizalmat és azonos irányba történő mozgást feltételez. Nem lehet se szociális, se gazdasági vagy rendszerbeli átalakítást véghezvinni vagy azokat elkezdeni addig, még folyamatosan visszahúzó erők működnek.

Ha nem lenne kormányátalakítás, milyen alternatíva kínálkozna?

– Ha maradna minden így, ahogy van, akkor előbb-utóbb ellehetetlenülne a kormány munkája, csak az lenne, hogy a kormány önmagával foglalkozna, nem pedig a problémák kezelésével. Viszont ha nem sikerülne kormányátalakítást kieszközölni, akkor előbb-utóbb egyértelmű, hogy előrehozott választások lennének. Ez a két változat közül egyik sem jó megoldás, persze azt gondolom, hogy ha máshogy nem megy, akkor a választás lenne az egyetlen racionális kiút, mert a többpárti politizálás erről szól, mi azonban abban vagyunk érdekeltek, hogy konszolidálódjanak a kormány körüli viszonyok, s maga a kormány is, és ősztől fokozatos erővel lehessen hozzáfogni az olyan dolgok kezeléséhez, mint a munkahelyhiány, a szociális bizonytalanság, kilátástalanság, reménytelenség, vagyis hogy megteremtődjenek egy nem rövid távon megvalósítható, de mindenképpen megvalósítható kibontakozásnak a lehetőségei.

Mivel a VMSZ jelenleg Belgrádban ellenzéki pozícióban politizál, milyen álláspontot tartanak követhetőnek?

– Mi a konstruktív ellenzéki pozíciót vettük fel, nemcsak szóban, hanem cselekedetben is. Az eltelt egy esztendőben mi mindig támogattuk a kormány olyan erőfeszítéseit, amelyek egybeestek a mi hosszú távú elképzelésünkkel, amelyek összeegyeztethetők voltak az értékrendünkkel, és egybeestek a vajdasági magyar közösség érdekeivel. Különösen az európai közeledést támogattuk, voltak azonban olyan kérdések, amelyekben nem tudtunk egyetértésre jutni. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy azt a pozíciót fogjuk fenntartani, amelyet eddig, nem készülünk arra, hogy része legyünk a parlamenti többségnek, habár ilyen lehetőség májustól folyamatosan létezik számunkra. Az is elképzelhető, hogy a kormányátalakítás folyamat végén, ez erőteljesebben kerül majd az asztalra.

Említette, hogy a politikai bizonytalanság jellemzi az eltelt fél esztendőt, vonatkozik ez nemcsak országos szintre, hanem Vajdaságra és az önkormányzatokra is.

– A vajdasági szint vonatkozásában azt láttuk, hogy a deklaráció körüli hercehurca milyen politikai hullámokat vert, és bebizonyosodott az, ami kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy igazából a deklaráció körüli valós szándéknak napi politikai jellege volt azok részéről, akik elindították elfogadását, és akik ennek apropóján az utcára vitték az embereket. A dolog nem Vajdaság alkotmányos helyzetéről szól, se nem a kérdéses problémák megoldásának a kereséséről, hanem a valós céljuk vajdasági és országos szinten az ellenfélnek egyfajta politikai lezúzása volt. Ha ez nem így lett volna, akkor nem történhetett volna meg, hogy elfogadása óta a kutya se ugatja meg a deklarációt. Jómagam elküldtem a dokumentumokat, mert végül is a parlament fogadta el a deklaráció szövegét, de azóta se tapasztalom, hogy bárki is a vajdasági kormány részéről kopogtatna az ajtómon, hogy a benne szereplő bizonyos pontok kapcsán kezdődjenek már végre el a tárgyalások, következzen az érdembeli megoldás.

Az önkormányzati szintről mi került a felszínre?

– Azt tapasztaljuk, hogy nap nap után jönnek létre jelentős változások önkormányzati szinten, olyanok is, amelyeket pár hónappal ezelőtt elképzelhetetlennek tartottunk. Ott van például Pancsova esete, ahol egyik napról a másikra, úgy, hogy a Demokrata Párt vezető emberei közül sem tudott mindenki róla, másnap reggel arra ébredtek fel, hogy összeállt egymással a tűz és víz, a haladók és a demokraták. Azért, hogy létrehozzák a többséget. Ehhez hasonló tapasztalható minden önkormányzatban. Most az utóbbi hetekben Szabadkán is. Olyan jelenségnek vagyunk szemtanúi, amelyről mindannyian tudtunk és beszéltünk, de ennyire lemeztelenítve nem jelentek meg eddig soha sehol. Ezek a jelenségek arról szólnak, hogy a politikai játékosok között olyan fajta érdek- és üzlettípusú összefonódások vannak, amelyek a pártpolitikai különbségeket felülírják. Azt gondolom, hogy olyan mocsok jött fel az szabadkai politikai élet felszínére, amelyről régóta tudjuk, hogy a mélyben ott van, arra azonban senki sem számított, hogy így bukkan elő, hogy ilyen erőteljességgel próbál behínározni mindent. Úgy tűnik, arra megy ki a játék, amit 2010 januárjában már megtapasztalhattunk, hogy úgy alakuljon ki Szabadkán a képviselő-testületi többség, hogy bennünket teljes mértékben marginalizáljanak, a perifériára szorítsanak, és teljesen kihagyjanak a történetből. Ez persze sok vonatkozásban értelmetlenné teszi azt, amit az ember a politikáról gondol, de ettől függetlenül azt hiszem, hogy a politikáról csak azt lehet gondolni, amit az ember fel tud vállalni és képviselni tud.

Mi az amit, vállalni és képviselni tudnak?

– Azt, ami benne van a választási programunkban, és amihez a szavazók nekünk bizalmat adtak. Vonatkozik ez Szabadkára, az összes önkormányzatra, a tartományra és az országos szintre. Mindenkivel partneri kapcsolatot próbálunk kiépíteni, kompromisszumokat kötni, de csak olyanokat, amelyek beleférnek abba, amit a választási programban meghirdettünk. Elzárkózunk minden olyan politizálási módszertől, amely az egyéni érdekről szól, nem pedig a választási programok megvalósításáról. Ezt fogjuk érvényesíteni Szabadka vonatkozásában. Hiszem azt, hogy ez az a mozgástér, amely a VMSZ-t hiteles politikai erőként talpon tudja tartani. Ahogy programunk fogalmaz: Vajdaságért egy normális Szerbiában. Tesszük mindezt azokért, akik ránk szavaztak, sőt arra kell rádöbbennünk, hogy tesszük azok érdekében is, akik akkor nem nekünk hittek, hanem például a Demokrata Pártnak vagy másoknak, mert rájuk adták le a voksukat. Időközben kiderült, hogy az említettek feladták az ígéreteiket, s látom, hogy erre mindinkább rádöbbennek az emberek, s rájönnek arra, hogy a VMSZ vállalja fel és teljesíti azt, amiről azt hitték, hogy mások teszik majd. Ez nagyban erősíti a VMSZ felelősségét.

Valóban akad több olyan kérdés is, amelynek a rendezését csak a VMSZ vállalta fel. Mint például az elvándorlás és a konfliktushelyzet kezelése, valamint a megbékélés szorgalmazása.

– Az ország olyan szociális és gazdasági helyzetben van, amely az egyéni boldogulás szempontjából tarthatatlan. Naponta szembesülünk azzal, hogy a magyar állampolgárság felvételével teremtett új lehetőséggel élve, vannak, akik külföldön próbálnak kenyérkereseti lehetőséghez jutni. Ez természetesen fáj az embernek, mert abban gondolkodunk, hogy itthon kellene egzisztenciát teremteni és érvényesülni. De ugyanakkor ésszerűen tudomásul kell venni, ha más megoldás nem kínálkozik, és segíteni kell az embereket, meg kell érteni, hogy ha úgy döntenek, hogy a család egyik része vagy a család egésze, egy bizonyos időre – amíg itt nem teremtődnek meg a boldogulás feltételei –, valahol máshol vállal munkát. Ez a realitás. Meg kell értenünk az embereket, és segítenünk kell rajuk, hogy érvényesülni tudjanak. Meg kell próbálnunk mindent megtenni annak érdekében, hogy olyan feltételeket biztosítsunk együtt a belgrádi és a vajdasági kormánnyal, valamint az önkormányzatokkal, amelyek megteremtik a lehetőséget arra, hogy az itt élők boldogulni tudjanak, akik pedig ideiglenesen elmentek, vissza tudjanak térni.

Mit lehet konkrétan tenni?

– Dačić miniszterelnökkel és Vučić miniszterelnök-helyettessel folyamatosan alkalmam van erről beszélni, hogy az elsődleges országos érdek az kell hogy legyen, hogy perspektívát biztosítsunk a hétmillió lakosnak. Ez azért fontos, mert az általános perspektívában teremthető meg és valósítható meg a mi közösségi perspektívánk is. Külön szeretnék rámutatni arra, hogy az, amit a kormány az elmúlt nem egész egy évben a Koszovó kapcsán és az európai közeledés tekintetében elért, az bizakodásra ad okot, és lehetőséget teremt arra, hogy a perspektívák megvalósítása reális legyen.

A konfliktushelyzetet hogyan sikerült kezelni?

– Az év elején kialakult konfliktushelyzet – mint a temerini és egyéb más esetek – létrejöttéről kiderült, hogy volt benne jelentős politikai háttérszándék, valamiféle politikai számítás azok számára, akiknek semmi se kellőképpen drága. Történt ez egyrészt a többségi politikai irányában, nem kívánok senkit se nevesíteni, el kell mondani azonban, hogy sajnálatos módon magyar politikai vonatkozásban is. Ettől függetlenül azt kell mondanom, hogy az, amit azokban a hetekben sikerült végigtárgyalni Dačićtyal mint miniszterelnökkel és belügyminiszterrel, a csendőrség jelenlétének a biztosítása, a Temerin központjának a behálózása kamerákkal, az ingyenes jogi segélyszolgálat megteremtése, és az ügy mértékletes, de erőteljes kezelése, oda vezetett, hogy örömmel konstatálhatjuk, hogy azt az időszakot leszámítva ilyen típusú jelenségek többé nem történtek. Fontos tanulság, hogy nem szabad felelőtlenül politizálni, gondolok itt mindegyik félre, sőt még az anyaországi politikai érdekekre is, a politikusok sajnálatos módon a napi politikai érdekektől vezérelve rákapcsolódtak a dologra. Végül bebizonyosodott, hogy igenis lehet az ilyen eseteket kezelni.

A megbékélés megteremtése igazi sikertörténet volt. Bizonyára nem lehetett egyszerű a két államfőt, Áder Jánost és Tomislav Nikolićot összehozni?

– Nem a két államfőt összehozni volt nehéz, hanem az egész folyamatot nem volt egyszerű révbe vinni. Részint azért, mert ma is nagyon kevés olyan szerb politikus van, és egyáltalán olyan rétege a szerbiai közéletnek, amely egyáltalán hajlandó ezzel a kérdéssel foglalkozni. Nagyon mélyen beágyazódott az a történelmi szemlélet, hogy az antifasiszta partizánok majdnem népmesebeli figurák voltak, akikhez csak pozitív események köthetők. Szinte félistenekként kezelték őket, noha nem voltak azok. Az antifasizmus képviselete tekintetében nincsenek fenntartások, annak leple alatt azonban olyan gazságokat követtek el, amelyeknek a kimondása nagyon nehezen történt meg.

Az se könnyítette meg a helyzetet, hogy egy nagyon nehéz és összetett belpolitikai helyzetben kellett a szerb parlamenten belül egy olyan deklarációt elfogadni, amely sokak számára a sebek feltépését jelentette.

– Volt egy olyan viszonyulás, hogy elég bajunk van mindazzal, ami az elmúlt évtizedekben történt, és most még helyre kell tenni olyan valamit, ami hetven évre nyúlik vissza. De ez a történet nem a szerb népről szól, hanem egy ideológiai beágyazódottságon alapuló retorzióról, melyet nem a szerbek követtek el, biztos voltak közöttük szerbek is, és voltak ott horvátok, bosnyákok, lehet hogy még magyarok is, annak az ideológiai palástnak a burka alatt, amelynek folytán a gaztetteket elkövették, visszavágva az 1942-es eseményekért. Csakis úgy lehetett az ügyet kezelni, ha minden eleme a dolognak a helyére került. A parlamenti deklaráció azt követően jöhetett létre, miután a történészek vegyes bizottságának az elvégzett munkája alapján az eredményt prezentálták, ez kellett ahhoz, hogy Áder elnök úr el tudja mondani azt az emlékezetes beszédét a belgrádi parlamentben, persze szükséges volt, hogy a két emlékmű elkészüljön Csúrogon, és hogy a két köztársasági elnök Csúrog központjában a beszédét elmondhassa. Csak így volt kezelhető a dolog. Megoldani nagyon összetett feladat volt. Ha nekem az egész elnöki tevékenységem alatt az égvilágon semmi mást nem sikerült volna megcsinálnom, csak ezt az ügyet tető alá hozni, akkor is azt gondolom, hogy érdemes volt ezt felvállalni. Mintegy hét évtizedes ügyet tettünk a helyére civilizált módon, ami a vajdasági magyar közösséghez kötődik. Nekünk volt elég lélekjelenlétünk, gerincünk, hogy végigvigyük a történetet. A Kárpát-medencében máshol is akadnak hasonló dolgok, melyeket így helyre kellene tenni. Hogy nekünk sikerült, ez nemzetpolitikai szempontból is előremutató. Miért ne lehetne ezt megtenni szlovák–magyar vagy ukrán–magyar vonatkozásban, vagy szerb–horvát és szerb–bosnyák, vagy egyszer majd szerb–albán relációban. Egyértelművé vált, hogy két ország jó példát mutatott abban a tekintetben, hogy az európai keresztény értékeket hogyan lehet a legjobban a térség stabilitása szempontjából és a két ország polgárainak a boldogulása tekintetében a közélet javulásának érdekében megvalósítani. Olyan lépések megtételére került sor, amelyek ezt a történetet visszafordíthatatlanná tették. Azt gondolom, hogy a szerb parlament értékítéletet fogalmazott meg a deklarációban, nevesítve a kollektív bűnösség elve alapján meghozott döntéseket, ez olyan civilizációs értékrendbeli politikai döntés, amely civilizációs európai mértékkel mérve is megüti a legjobbak szintjét. A következő lépés az lesz majd, hogy még jogi értelemben is ezeket a döntéseket hatályon kívül kell helyezni.

Mindezt végiggondolván, úgy tűnik, soha jobbkor nem jöhet a kormányátalakítás, mint most. Vagy soha jobbkor nem jöhetnek egy esetleges választások, mint az adott pillanatban, hiszen a VMSZ-nek stabil a pozíciója.

– Nem vagyok benne biztos, hogy ez így van, mert a választást nemcsak pártpolitikai érdekek szempontjából kell vizsgálni, hanem jóval szélesebb érdekek tekintetében kell erről gondolkodni. Azzal kell szembesülnünk, hogy az emberek belefáradtak a politikai és a politikusi csatározásokba, fásultság tapasztalható. Világosan kimondom azt is, hogy ezek a turbulens idők mindenkit megtépáztak, nemcsak a politikai ellenfeleket vagy a politikai palettán szereplő játékosokat, hanem bennünket is. Láttuk ezt az elmúlt hetekben, hónapokban Szabadkán. Milyen hullámveréseket okoztak azok a mozgások, amelyek a szabadkai politikai életet jellemezték, mindaz, ami a VMSZ-en belül zajlott az adott időszakban. Végérvényesen kiderült, hogy az volt a szándék, hogy egy olyan konfliktust teremtsenek a VMSZ-en belül, mégpedig Szabadkán, ahol a székhelye van, ahol a vajdasági magyar közösség minden ötödik tagja él, hogy abba – mindegy esetleg milyen árat kell fizetni érte – a VMSZ beleroppanjon. Mi ezen a fázison túlvagyunk. Tanúságos idő volt. Arról tettünk tanúbizonyságot, hogy ilyen kívülről teremtett belső konfliktusok kezelésében is kellő nyitottsággal, komolysággal és egymás iránti megértéssel tudunk ügyeket kezelni, és ez számomra bizakodásra ad okot. A VMSZ nagyon nehéz helyzetben politizáló szervezet, mert igyekszik megtartani politikai önállóságát és arculatát, s törekszik közösségi és országos érdeket ötvözve, folyamatosan partnerkapcsolatot építve érdeket érvényesíteni, képviselni és megvalósítani. Ez bizony nagyon nehéz helyzet, egy fortyogó, változó politikai miliőben. Mégis az elmúlt fél év a beremegtető kihívásoktól függetlenül úgy múlt el felettünk, hogy nem vagyunk talán gyengébbek, mint amilyenek voltunk. Ez azt bizonyítja, hogy folyamatosan ugrásra készen kell állni, és mindenre oda kell figyelni, ezekben a mostani turbulens időkben.