Teret adni a helyi művészeknek

Új igazgatót kapott a szabadkai Kortárs Művészeti Galéria Blaskó Árpád, kúlai születésű tervezőgrafikus személyében. A Szabadkán élő fiatalember az újvidéki Művészeti Akadémián végezte tanulmányait, eddigi pályája során dolgozott már grafikai cégnél is, szabadúszóként pedig együttműködött többek között a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal, 2013-tól a Desiré Central Station Fesztivál arculata is hozzá köthető. A pedagógiai munka sem áll tőle messze, hiszen jelenleg az igazgatói kinevezés mellett a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium képzőművészeti szakán számítógépes grafikát tanít. Vele beszélgettünk a kinevezéséről, valamint arról, hogy milyen terveket szeretne megvalósítani a Kortárs Művészeti Galériában.
Tervezőgrafikusként mi áll a művészeti munkái középpontjában?
– A művészeti munkákat, illusztrációkat természetesen a megrendelés köré építem. Nem vagyok kifejezetten illusztrátor, inkább úgy fejezném ki, hogy plakátokon át gondolom, tervezem az illusztrációimat, hiszen elsősorban plakáttervezőnek tartom magam, és ebben a formában is dolgozom. Mindig a teljes egészre törekszem, az egységességre, arra, hogy egy-egy alkotásom önmagában is megálljon. Egyszer szívesen megpróbálnám a gyermekirodalmi illusztrálást, bár ez nagy kihívás lenne, mivel a digitális kollázs stílus nem egy játékos forma, és nehezen önthető rá a gyermekirodalmi illusztrációra. A trash design, ami mostanában populárisabb, közelebb áll hozzám.
Hogyan fogadta az igazgatói kinevezést?
– Nagyon izgultam, amikor megjelent a pályázat, és átadtam a jelentkezésem, türelmetlenül vártam az eredményt. Ahogy megsemmisítették a pályázatot, kicsit csalódott voltam, hiszen nem tudtam, hogy mi lesz. Miután mégis megtörtént a kinevezés, nagyon örültem. Megtisztelőnek érzem, hogy úgy gondolták: alkalmas leszek erre a pozícióra, és azon leszek, hogy ezt be is bizonyítsam.
Milyen programokat, célokat tűzött ki maga elé, mint igazgató?
– Sok programot, tervet tűztem ki, idővel ki fog derülni, hogy mi az, ami megvalósítható, mi az, ami reális. Az álmokat is meg kell valósítani, de egy nehéz anyagi helyzetben lévő állami intézetnél talán ezt bonyolultabb kivitelezni. Mégis úgy gondolom, hogy ha mindent megmozgatunk, akkor az álmok, a nagyobb projektek is valóra válhatnak. Egy négyéves tervet adtam át, amikor jelentkeztem az állásra, amibe sok dolgot belefoglaltam. Jelenleg a kinevezésem egy évre szól, és nem fogok ajtóstul rontani a házba. Az itt dolgozó művészek sokat tettek az intézmény hírnevéért, csakúgy, mint az előző igazgató és a kollektíva, mindenki azon dolgozott eddig is, hogy az intézmény előre haladjon. Idén is több közös projektet állítunk össze, most kell átadnunk a következő évi tervezetet, így jelen pillanatban ezen dolgozunk. Próbálunk nagyszabású kiállításokat is szervezni, valamint több kisebb kiállítást, teret adni a szabadkai és vajdasági művészeknek, valamint azoknak, akik talán először tudnak kiállítani, hiszen a bemutatkozó kiállítások szervezése eddig is gyakorlat volt a Raichle-palotában, és ezt a tradíciót mindenképp szeretném megtartani. Szeretnénk, ha a különböző művészeti szervezetekkel megerősödne a kapcsolat és a munka, valamint hogy a horvát, román, magyar, tehát a határon túli kapcsolatok is megerősödjenek, ami által az ottani kortárs galériákkal aktívabb együttműködést kezdeményezhetnénk. Ezek mind olyan tervek, amelyek megvalósíthatóak. Szabadkán is sok nemzeti kisebbség él, és ezeket a lehetőségeket, kapcsolatokat mind építeni, használni kell, mivel ebből egy jó jövőbeli előrelépés születhet.