Ugrás a tartalomra

TARTOMÁNYI TISZTSÉGVISELŐINK BEMUTATÁSA

Élhetőbbé tenni a legkisebb települést is

 

Nagy Ottó: A zentaiak jól szerepeltek a nagyberuházási igazgatóság legutóbbi pályázatain

 
Augusztus óta tölti be a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság igazgatóhelyettesi tisztségét. Munkájával elégedett, mint mondja, igyekszik a lehető legfelelősségteljesebben végezni azt. 
 
A szabadidőt, ha nem is sok marad, leginkább a családjával szereti tölteni, ha esetleg jut idő rá, néha-néha szívesen megnéz egy jó filmet is.Többek között ezekre is fény derült a Nagy Ottóval folytatott beszélgetésünk során.
 

Milyen feladatokat végzett, mielőtt az igazgatósághoz került volna?
– Topolya községben dolgoztam tanácstagként 2004-től 2014-ig, tehát tíz teljes éven át. Kommunális és nagyberuházási kérdésekkel foglalkoztam. Közben 2008 és 2012 között alpolgármester is voltam, ekkor is az említett két témához tartozó problémák rendezése tartozott a hatáskörömbe. A tartományi kormány az idén augusztus 17-én nevezett ki a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság vezetőinek sorába.

Mivel foglalkozik most igazgatóhelyettesként?
– Részt veszek minden döntésnek a meghozásában, de van egy külön megbízatásom is, a magyar lakta önkormányzatok terveit kell követnem, koordinálnom kell ezeket a községeket, segítenem kell a céljaik megvalósítását. De, hangsúlyoznom kell, nemcsak ebben vagyok illetékes, minden kérdés rendezésében részt veszek.

Ezek szerint odafigyel a magyar érdekeltségű beruházásoknak a megvalósítására.
– Igen, már a munka kezdetekor felkerestem ezeket az önkormányzatokat.

Azzal a céllal történt mindez, hogy felvegyem a kapcsolatokat azokkal, akik a helyi szintű kérdésekben illetékesek, megismerjem ezeknek a községeknek a helyzetét, problémáit, az elképzeléseket. Ezek azok a pontok, amelyek által aztán meg lehet valósítani egy sikeres együttműködést is.

Mit tapasztalt e munka során, mire lenne a leginkább szükségük ezeknek az önkormányzatoknak, milyen beruházások kellenének?
– Már a nyár folyamán elküldték a községek az igazgatóságnak azokat a terveket, amelyeket fontosnak tartanak.

A tartomány egészének területéről 1400 terv érkezett be hozzánk, 26 milliárd dinár értékű fejlesztéseket tartalmaznak. Ami a magyar többségű önkormányzatokat illeti – Ada, Szabadka, Magyarkanizsa, Topolya, Zenta, Csóka, Kishegyes –, több mint száz terv érkezett, ezek értéke ötmilliárd dinár.

Megmutatkozott ezek alapján is az, hogy az infrastrukturális beruházások továbbra is hiányosak, a vízellátás és az úthálózat kiépítése terén még bőven akad tennivaló.

Prioritásként jelölte ki a nagyberuházási igazgatóság az önkormányzatokkal együttműködve az ipari parkok létesítését, hiszen ez által jobb feltételeket tudunk szavatolni a beruházóknak és új munkahelyeket tudunk teremteni a lakosság számára.

A gazdasági fejlődésé lesz a főszerep a következő négyéves ciklusban?
– A beruházások egyik részét valóban az infrastruktúra és az ipari parkok jelentik majd, a másik rész általában véve a jobb életkörülmények kialakítását szorgalmazza. Hangsúlyos szerepet kap tehát majd az egészségügy, az oktatás, a művelődés is.

Az utóbbi kettő a magyarságnak mint a közösségnek a megőrzése szempontjából kiemelten fontos szereppel bír. A pályázatok egyébként nyolc területre vannak felosztva, e besorolás alapján tudnak a községek a forrásokra pályázni.

Melyik projektum számít jelenleg aktuálisnak?
– Mióta ezt a tisztséget töltöm be, több pályázatot is kiírtunk, az egyik fontos eredmény a zentai község nyertes pályázata a sportcsarnokhoz vezető út kiépítéséhez csaknem 14 millió dinár értékben. Ezzel voltaképpen lehetővé teszik a csarnok teljes kapacitással való működtetését.

A zentaiak azonban nemcsak a sport területén bizonyultak sikeresnek, az egészségház is elnyert egy ugyancsak 14 millió dináros támogatást egy központi sterilizálógép beszerzésére.

Négyéves a mandátuma. Mi kell ahhoz, hogy a végén kijelentse: elégedett az elmúlt évekkel?
– Azt szeretném, ha minél több projektum megvalósulna, ha azok által szebbé, minőségibbé, élhetőbbé tudnánk tenni a környezetünket, önkormányzatainkat. Ha élhetőbbé tennénk a kis településeket is.

Célunk az, hogy minél hatékonyabban akadályozzuk a további elvándorlást, s minél több új munkahelyet szavatoljunk a vajdasági embereknek. Sikernek tekintek minden egyes eredményt ezen a téren.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Virág Árpád
Többi hír