Ugrás a tartalomra

„Számunkra most nem a honnan a fő kérdés”

Miközben készül az elektronikus médiáról szóló törvény, Aleksandar Vučić kormányfő-helyettes meglepő döntéssel állt a nyilvánosság elé: bejelentette, meg kell szüntetni az RTV előfizetést.
Magyarázata alapján mégsem az ingatlanadóval együtt szednék be a díjat, hanem a következő három évben a köztársasági költségvetésből oldanák meg a szerbiai és a vajdasági közszolgálati rádió és televízió pénzelését.

Arra a felvetésre, hogy ez az elképzelés jó-e vagy rossz, illetve előre- vagy visszalépés-e az eddigi gyakorlathoz képest, Klemm Józseftől, az Újvidéki Rádió igazgatójától kértünk magyarázatot.
— Számomra nem kétséges, hogy szükség van egy olyan — anyagilag kiváltságos helyzetben levő — médiumra, amely nem szolgálja ki sem a politikai hatalmat, sem a kórosan lezüllesztett közízlést, hanem
mindenkori ismertetőjegye a politikai függetlenség és a minőség lesz.

Persze, ennek előfeltétele az ilyen médium megfelelő anyagi háttere, amely lehetővé teszi számára az alapfeladatként meghatározott három funkció: a tájékoztatási, a (köz)művelődési és a szórakoztatási feladatok ellátását.

Ha közösségi szinten konszenzus jön létre ebben a kérdésben, tehát a célközönség megérti, a politikum támogatja, a közmédiában dolgozók pedig feladatuknak tekintik az említetteket, akkor — legalábbis számomra — másodlagos kérdés, hogyan teremtjük elő ezeket a pénzeket. Egy dolog azonban  biztos: ha valódi közmédiát akarunk, amelyet minden pillanatban a hitelességéről, megbízhatóságáról, politikai kiegyensúlyozottságáról, a valódi kulturális értékek népszerűsítéséről és mindenekelőtt arról ismerünk fel, hogy a minőség tekintetében nem tesz engedményeket, akkor az ilyen médium sok pénzbe fog kerülni.

Ugyanakkor tény az is, hogy az ilyen médiumba befektetett eszközök mennyisége nem lesz arányban (de nem is kell, hogy arányban legyen) a hallgatottsági és nézettségi mutatókkal, hiszen köztudomású, hogy manapság nem a minőség, hanem éppen ellenkezőleg, az igénytelenség, az alpáriasság, az ízléstelenség az, ami a közönséget vonzza.

Ennek ellenére: közérdek, hogy minden országban legyen legalább egy olyan médium, amely — ahelyett, hogy behódolna — alakítani igyekszik a közízlést.
Ergo: szerintem az állam fő feladata, hogy — így vagy úgy — előfizetéssel, a közműdíjak kiegészítésével vagy költségvetési finanszírozással biztos anyagi hátteret szavatoljon saját közmédiumainak,
esetünkben két intézménynek: a Szerbiai és a Vajdasági RTV-nek. 

Az előfizetés megszűnése anyagilag mennyire érintené a Vajdasági RTV-t?

— Sajnos, éppen a korábban említett társadalmi konszenzus hiánya vezetett oda, hogy ebben a pillanatban a közmédiában dolgozók számára teljesen mindegy, melyik megoldás mellett döntenek
majd az illetékesek, mivel olyan súlyos anyagi helyzetben van az SZRTV és a VRTV, hogy hetek kérdése, mikor omlik össze a két médiaház, és temeti maga alá mindazokat az értékeket, amelyeket
az elmúlt évtizedekben — a többé-kevésbé kedvezőtlen feltételek és tisztázatlan feladatok ellenére — sikerült megteremtenie.

A populista nyilatkozatokat hangoztató politikusaink, a nem megfelelő törvényi szabályozás és az eluralkodó közhangulat következtében az előfizetést — ami törvényes kötelezettség — most
már valóban csak a leglelkiismeretesebb polgárok fizetik, így a befolyó összeg már a bérek rendszeres kifizetésére sem elegendő, beruházásokra, új műsorok gyártására, új projektek beindítására
nem is gondolhatunk.

Miután hivatalos helyekről is elhangzott, hogy az előfizetést beszüntetik, a pénz még inkább elapadt. Az ilyen fejleményekért közvetlenül azok a politikusok, köztisztviselők
hibáztathatók, akik — nyilatkozataik súlyát és következményeit nem mérlegelve — a megoldást jelentő intézkedések, döntések meghozatala előtt, mondhatni: a rúd elé szaladva, olyan bejelentést tesznek, amelyet egy még készülőfélben levő törvény fog csak szabályozni.

A tíz nyelven sugárzó Vajdasági RTV esetében az előállt helyzet már nemcsak a közmédia működését, hanem a kisebbségi tájékoztatási
jogok érvényesítését is közvetlenül veszélyezteti. Számunkra tehát most nem a honnan a fő kérdés, hanem a mikor, azaz mindegy, hogy honnan érkezik a pénz, csak legyen végre kiszámítható és folyamatos a közmédia finanszírozása. 

Egyes újságíró-egyesületek elfogadhatatlannak tartják a költségvetésből való pénzelést, mert úgy gondolják, a függetlenség kárára mehet. Reális alapja van-e ennek a félelemnek?

— Jómagam is elfogadhatóbb megoldásnak és a függetlenség szempontjából tisztább helyzetnek tartom az előfizetési rendszer megtartását, de korántsem gondolom azt, hogy az előfizetés eleve szavatolja a politikai függetlenséget, amint abban sem vagyok biztos, hogy a költségvetési pénzelés eleve a politikai nyomásgyakorlást vonja maga után.

A valódi kérdés az, hogy a közmédia irányító szerveinek kinevezésében ezentúl a szakmai vagy a pártpolitikai elvek érvényesülnek-e. Azt hiszem, hogy az európai értékek elsajátításával párhuzamosan az ottani közmédiában uralkodó szabályokat is magunkévá kell tennünk, beleértve azt a gyakorlatot is, mely szerint a közmédia politikai befolyásolási kísérlete olyan főbenjáró bűn, amelybe — ha szándékuk bebizonyosodik — a legrangosabb politikusok is belebukhatnak.

Aleksandar Tijanić, a Szerbiai RTV (RTS) vezérigazgatója úgy nyilatkozott, az előfizetés megszüntetése miatt mintegy 1000 embert kell majd elbocsátaniuk, és csökkenteniük kell a saját gyártású műsorok mennyiségét. Reális-e a veszélye annak, hogy ez valóban bekövetkezhet?

— Itt megint az a valódi kérdés, hogy az állam mekkora összeget szán a közmédia finanszírozására.

Mivel ezt még nem tudjuk, korai arról beszélni, hány embert kell elbocsátani a rádióból és a televízióból, és azt sem tudnám megerősíteni, hogy a költségvetési pénzelés a saját gyártású műsorok mennyiségének a kárára menne-e. Ha viszont az állam valóban úgy dönt, hogy ezentúl közpénzekből finanszírozza a belgrádi és az újvidéki médiumot, akkor jó lenne mindenekelőtt tisztázni azt, mit is vár el ezektől az elektronikus sajtóházaktól. Ha valóban közmédiát akar működtetni, ha csakugyan politikailag független és a minőséget tekintve etalon érvényű két médiumot szándékozik fenntartani, akkor a pénzügyi terveknek a feladatokhoz kell igazodniuk, és nem fordítva.

Nem szabhatja meg tehát az illetékes kabinet vagy egy ott dolgozó tisztségviselő, hogy ennyi és ennyi pénzt kap a közmédia, anélkül, hogy felmérnék, milyen feladatokat kell teljesíteni a két RTV-háznak. Ha viszont az illetékesek mégis az ilyen visszás megoldáshoz folyamodnak, akkor a legnagyobb kár nem is a káderállomány leépítése és a műsorkínálat elszegényedése lehet, hanem az, hogy a megfelelő anyagi hátterétől megfosztott közmédiumoknak le kell mondaniuk mindarról, ami megkülönbözteti őket a szerbiai médiapiacon: a hitelességről, a megbízhatóságról, a politikai kiegyensúlyozottságról, a valódi kulturális értékek népszerűsítéséről és mindenekelőtt a minőségről.

Ha pedig erről lemondanak, akkor fennmaradásuk és további működésük indoka és értelme veszik el.

 

Szerző (Forrás)
Hét Nap, Tóth Lívia
Többi hír