Ugrás a tartalomra

A szakmaiság, a közösség és a közéletiség építése

Csaknem két évvel ezelőtt, 2015 szeptemberében költöztek be az első lakók az újvidéki Európa Kollégiumba. Snejder-Sára Ildikót, az intézmény megbízott igazgatóját arra kértük, összegezze az elmúlt — nem túl hosszú, de annál több eseményben bővelkedő — időszakot.

— Ha visszagondolok az előző két esztendőre, elmondhatom, a mögöttünk álló időszak nem volt könnyű. Az első tanévet az abszolút kezdetnek nevezhetem, amikor a nulláról kellett felépíteni a kollégiumunk működési rendszerét. Ebbe nemcsak azok a programok tartoztak bele, amelyekkel a diákokat vártuk, hanem az alkalmazottak beosztása, feladatai stb.

A kezdeti nehézségek ellenére viszont bátran kijelenthetem, hogy már az első évet is sikeresen zártuk, a másodikra pedig még büszkék is lehetünk. Minden erőnkkel és tudásunkkal arra törekedtünk, hogy a lehetőségeinkhez mérten a gyerekek megkapják azt a többletet, amelyet a kollégium hivatott nyújtani számukra.

Más szavakkal: az Európa Kollégium ne csak egy egyszerű szálláshelye legyen azoknak a vajdasági magyar egyetemistáknak, akik Újvidéken tanulnak tovább, hanem valóban segítse a kibontakozásukat, szakmai fejlődésüket, a közösségünk iránti elkötelezettségüket és a tudományos kutatómunkában való részvételüket. Úgy gondolom, mindez nemcsak szólam maradt, hanem sikeresen meg is valósítottuk.

* Egy-egy diákotthonnak — ha vállalja — az lehet a legfontosabb feladata, hogy a más-más környezetből érkező fiatalokat közösséggé kovácsolja.

— A megfogalmazott szakkollégiumi programunknak éppen ez az egyik alappillére. Építjük a szakmaiságot, a közösséget, a magyar szellemiséget, az identitást, a közéletiséget.

* Egy korábbi nyilatkozatában mondta: feltett szándékuk segíteni a hallgatóknak, hogy ne csak járjanak az egyetemre, hanem a sikeres diplomázásig is jussanak el.

— Elsősorban olyan közeget próbálunk kialakítani, amelyben a diákok megfelelő feltételeket találhatnak a tanuláshoz. Azoknak, akik most kezdték meg a tanulmányaikat, a felsőbb évfolyamosok tudnak segíteni, hiszen ismerik az egyetemi programokat, a tanárokat, a követelményrendszert, azt, hogy kinél hogyan kell figyelni, mire ajánlatos a hangsúlyt helyezni. Jelenleg öt nevelőtanárunk van, aki szinte a nap 24 órájában áll a bentlakók rendelkezésére, akár a felzárkóztatásban, akár a fejlesztésben. 

* A kollégisták nem tartják terhesnek ezt a fajta törődést? Vagy inkább igénylik?

— Egy olyan rendszert sikerült létrehoznunk, amely nem megterhelő a hallgatók számára. A programokba az elsőéves kollégisták vannak a legkevésbé bekapcsolva, mert lehetőséget adunk nekik arra, hogy megszokják a várost, alkalmazkodjanak az egyetemi élethez. A második és a harmadik évfolyamosokkal foglalkozunk a legintenzívebben, ők a műhelyvezető oktatóik mentorálásával szakdolgozatokat írnak. A végzősöknek viszont olyan tevékenységeket kínálunk, amelyek nagyobb esélyt adnak számukra a munkaerőpiacon.

Különféle diplomákat szerezhetnek, például angol és német nyelvből vagy pályázatírási készségből, illetve ECDL-, azaz európai számítógép-használói jogosítványt is kaphatnak.

Amikor belevágtunk a szakkollégiumi programunk elkészítésébe — ez egyébként számunkra is ismeretlen terület volt —, nem tudtuk, mi lesz a végeredménye, sikerül-e megvalósítani, de bíztunk önmagunkban, illetve az egyetemen dolgozó magyar ajkú tanárok közreműködésében, és tudtuk, hogy az anyaországból minden szükséges támogatást megkapunk.

A szakkollégiumi program kötelező és választható elemekből áll. Kötelező például a közéleti esteken, koncerteken, kiállításokon, színházban, műhelyeken és tanfolyamokon való részvétel. Azaz egészen pontosan a közéleti történések felén kell ott lenniük a diákjainknak. A tanfolyamok a végzősök, a műhelyek pedig a másod- és harmadévesek számára kötelezőek.

A választható csoportba tartoznak a céglátogatások, a sporttevékenységek és a szabadaktivitások. Abban is segítünk, hogy az érdeklődők eljussanak a tudományos diákköri konferenciákra, versenyekre, és a tanácskozásokhoz szükséges mentorokról is gondoskodunk. A szakköreink közül megemlíteném a néptáncoktatást, a fotó-videó és a kézművescsoportot.

Az utóbbival a hagyományainkat próbáljuk ápolni, valamint megemlékezünk a vallási, nemzeti ünnepeinkről is. A szakkollégiumi programterv láttán sokan megjegyezték, túlságosan magasra kívánjuk helyezni azt a bizonyos mércét. Bizonyára az is jó érzéssel töltött volna el bennünket, ha az elképzeléseinknek csak egy része valósul meg, így viszont, hogy minden pontját teljesítettük, maradéktalanul elégedettek lehetünk.

— A telket, melyen a kollégiumot felépítették, az egyháztól kaptuk, ezért pedig nagy hálával tartozunk Pénzes János megyés püspök úrnak. Az udvaron korábban is volt egy kereszt, melyet a 6. sz. Hunyadi János Újvidéki Cserkészcsapat állíttatott. A jelenlegi — mely az MNT támogatásával került a helyére — az 1944 és 1956 közötti kommunista időszak vajdasági magyar mártírjainak állít emléket.

Egyúttal pedig minket is, és a kollégistákat is emlékezteti az Európa Kollégium keresztény mivoltára, illetve a keresztény értékrend óvásának jelentőségére. A kereszt anyaga fényáteresztő üvegbeton, amit azért szükséges külön hangsúlyozni, mert a feltalálója egy fiatal, magyarországi építészmérnök. Ez is üzenet lehet az ifjúság számára, hogy merjen nagyot álmodni és alkotni.

* Az Európa Kollégium iránt egyre nagyobb az érdeklődés, amihez minden bizonnyal a népszerűsítő körutak is hozzájárulnak.

— Az MNT-vel mindkét tanévben megszerveztük azoknak a vajdasági középiskoláknak a hozzánk való látogatását, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, hiszen nagyon fontos, hogy ezekben a diákokban idejében tudatosítsuk az Európa Kollégium létezését, és hogy megismertessük velük a lehetőségeket. Nem titkolt szándékunk a meggyőzésük, hogy itthon folytassák a tanulmányaikat, hazai egyetemet válasszanak.

A jelenlegi hallgatóinknak július 15-éig érvényes a szerződésük, de bizonyos feltételekkel lehetőséget kaphatnak, hogy a nyári időszakban is itt lakjanak, illetve szeptember 1-jétől újra itt lehessenek.

Ennek ellenére minden diáknak újra kell pályáznia a következő tanévre. A felvételi vizsga és a beiratkozás után, július végén jelenik meg az MNT-nél a pályázat a kollégiumi bentlakásra, és egész augusztusban nyitva lesz.

Ez az elsőévesekre érvényes, akiknek 150 helyet tartunk fenn, a többiek viszont később, a szeptemberi vizsgaidőszak után pályázhatnak. 380 helyünk van, melyet minden bizonnyal a következő tanévben is sikerül majd feltöltenünk.

Szerző (Forrás)
Hét Nap, TÓTH Lívia
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen