Ugrás a tartalomra

Stratégiával az egészségügyért

Dr. Bagi Bojan: Minden páciens egyforma minőségű egészségügyi ellátást érdemel

A Vajdasági Magyar Szövetség tartományi jelöltlistájának ötödik jelöltje dr. Bagi Bojan, a Szabadkai Közkórház intenzív terápiás és aneszteziológiai osztályának vezetője.

Az egészségügy területén uralkodó helyzet szakértője most először képviselőjelölt, eddig nem szerzett politikai tapasztalatokat. Lapunknak nyilatkozva aláhúzta: ennek ellenére is sokat tudna tenni, elsősorban az egészségügyben uralkodó helyzetek jobbá tételéért.
Milyen célok mentén tevékenykedne a tartományi képviselőházban?
– Elsősorban az egészségügy és a szociális támogatási rendszer tartozik érdeklődési körömbe. Ami az egészségügyet és az egészségvédelmet illeti, hiányzik az a hosszú távú stratégia, amely mentén tervezni lehetne, hogy milyen irányba fejlődjön az egészségügy és a betegellátás. Ez az egyik alapelv, azaz célkitűzés, amelyért harcolni kell a következő időszakban.
Melyek lennének azok a legégetőbb problémák, amelyeket az egészségügyben gyorsan kezelni kellene, akár stratégia keretében, akár másként?
– A legfontosabb, hogy minden páciens egyforma minőségű egészségügyi ellátásban részesüljön. Annak, hogy ki hol él, nem lenne szabad döntőnek lennie ebben a vonatkozásban. Mindent a sürgősségi ellátás jobb szervezésével kezdenék, a jelenlegi állapotok tűrhetetlenek. Elfogadhatatlan, hogy Vajdaságban nincsen egyetlen mentőhelikopter, nincsen országos mentőszolgálat, hanem minden intézményben külön-külön működnek mentőszolgálatok. Ha Szabadkáról beszélünk, mindenféleképpen sok témát bele lehetne foglalni a majdani stratégiába, viszont leginkább szerintem az tűrhetetlen, hogy minden sarkon egy kis rendelő működik. Ugyanúgy, ahogy a gyermekellátás tekintetében is egy intézmény működik, ahová a szülő elviheti gyermekét, úgy szükség lenne egy nagy egészségházra, ahol egyszerre akár 10-15 orvos is rendelkezésre állhat. Egy ilyen rendszer működtetése sokkal gazdaságosabb lenne, mint a jelenlegié. A kórházban jó lenne kialakítani egy angiotermet. Tudjuk, hogy területünkön nagyon gyakori a szívinfarktus. Jelenleg úgy működik a rendszer, hogy a beteg az infarktust követően először a közkórházba kerül, a diagnosztika után pedig Újvidékre szállítják érfestésre vagy más kezelésre, beavatkozásra. Ezt az időt le kellene rövidíteni, hiszen egy óra lenne az ideális időtartam mindennek az elvégzésére. A tüdőosztály tekintetében is sok a tennivaló, valamint a vérátömlesztési osztályt is megemlíteném. Az egészségügyi minisztérium tervei között szerepel a szabadkai vérátömlesztési osztály beszüntetése, véleményem szerint azonban nem kellene visszafelé haladnunk, a szabadkai vérátömlesztési osztályért mindenféleképpen küzdeni kell.
Nagy probléma mindenhol Szerbiában és Vajdaságban, hogy nincsen elegendő szakorvos. Mit lehetne tenni ezen a téren?
– Az aktuális kormány döntésének értelmében nem lehet új szakembereket alkalmazni a kórházakban, ez nagy mértékben megköti a kezeinket, nehezen tudunk tervezni. Egy példa: ha valaki aneszteziológus szeretne lenni, azt már hat évvel azt megelőzően fel kell venni az adott intézménybe, hogy a jelenlegi aneszteziológus nyugdíjba menne, hiszen először ki kell képezni az új orvost. Most úgy működik a rendszer, hogy csak akkor tudunk bárkit is felvenni, ha valaki elmegy nyugdíjba, és az új orvost csak ezután tudjuk szakosításra küldeni. Emiatt éveket veszítünk. Az elvándorlás is gond, bár elsősorban az egészségügyi nővérek keresik a boldogulást külföldön.
A magyarok lakta településeken a magyar vagy magyarul beszélő orvosok hiánya is nehézséget okoz. Mik a lehetőségek a pozitív irányú változásra?
– Igen, sajnos igaz, hogy kevés a magyarul beszélő orvos, sőt, egyre kevesebben vannak. Szabadkáról csak kevés olyan egyetemista van, aki Újvidéken végzi orvosi tanulmányait, vagy esetleg Szegeden, később pedig hajlandó lenne visszajönni, hogy faluhelyen vagy valamelyik külvárosi égészgegházban dolgozzon. Reális problémáról van szó, amelyre egyelőre nem tudom, hogy mi lenne a megoldás.

Szerző (Forrás)
Pesevszki Evelyn, Magyar Szó
Többi hír