You are here

Bácskossuthfalva felkészült a Durindóra és a Gyöngyösbokrétára

Több kísérő rendezvénnyel már pénteken startol a vajdasági magyarság legnagyobb népművészeti találkozója Bácskossuthfalván, a XLI. Durindó és az LIV Gyöngyösbokréta. Gogolyák Gabriella, az Ady Endre Művelődési Központ elnök asszonya megköszönte az önkéntesek közreműködését, hogy a találkozóra méltóképpen tudjanak felkészülni. 

– Hálásak vagyunk annak a körülbelül 300 szorgos egyénnek, akikre számíthattunk az előkészületekben, és azoknak is, akiknek a közreműködése teszi majd zavartalanná a hétvégi találkozót. Már tavasz óta fokozottan készítettük elő a terepet a rendezvényre, az építkezések, tatarozások mellett május óta szépítgettük a falut a helyszínekre összpontosítva. A központot is rengeteg virággal igyekeztünk kicsinosítani. Mára minden készen áll arra, hogy fogadni tudjunk körülbelül 3500 vendéget, akiket kellemes emlékekkel gazdagodva és teli hassal szeretnénk útjukra bocsájtani a fellépések végén. Nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, mint hogy 1976 és 1986 után Bácskossuthfalva ismét egy irányt mutató, emlékezetes helyszíne legyen közösségünk legjelentősebb népzenei találkozójának – mutatott rá Gogolyák Gabriella.

A pénteki első kísérő rendezvények 10 órakor kezdődődnek, a helyi közösség díszteremében: Nyújti, nyújti fonalát… címmel nyílik válogatott „keresztmetszet” a vajdasági magyar kézművesek munkáiból. A kiállítást Barcsay Andrea, a békéscsabai Kézműves Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója nyitja meg, ezt követően az alkotók számára szakmai találkozó kezdődik dr. Illés Károlyné hímző népi iparművész, a népművészet mestere, és Jenei Anikó hímző népi iparművész és Barcsay Andrea vezetésével.

17 órakor a Posta utcai Emlékházban a 9+1 Nemzetközi Művésztelep ünnepi tárlatának megnyitójára várják a vendégeket, majd 18 órakor a színházban veszi kezdetét Bácskossuthfalva testvértelepüléseinek és meghívott vendégeinek ünnepi műsora. Egyebek mellett Karcag, Jászkisér, Kunmadaras, Mélykút, Szentes és Szatmár küldöttsége mutatkozik be a faluban. 21 órától a Rekreációs Központban, Húzd rá! címmel veszi kezdetét a Táncház, a Csalóka zenekarral, Bagi Ferenc táncoktató vezetésével. 

Szombaton már 9 óra 30 percre érkeznek az Id. Kovács Gyula Általános Iskolába a XLI. Durindó fellépői, hogy délelőtt 10 és este 22 óra között bezsongják a színház előtti teret. A rendezvényhez hagyományosan kapcsolódó kézműves kirakodóvásár 11 óra 30 perctől várja vásárlóit a színház kiállítási termében. Bácskossuthfalva testvértelepülései közös népművészeti kiállítása, illetve az 1976-os és az 1986-os bácskossuthfalvi Durindóról és Gyöngyösbokrétáról nyílik tárlat 12 órai kezdettel a színház nagytermében.

A színházban a XLI. Durindó ünnepélyes megnyitója és a köszöntőbeszédek mellett, Szent Lászlót ábrázoló freskókból nyílik kiállítás s Gyermek- és Ifjúsági Rendezvényközpontban, vagyis az Echóban. A XLI. Durindó fellépői a tervek szerint, és az időjárási viszonyoktól függően, két benti helyszínen mutatkoznak be, a csoportok létszáma alapján besorolva.

A bemutatott produkciókat a művészeti szakbizottság tagjai a műsor szüneteiben általánosan véleményezik. 21 órakor a Gyermek és Ifjúsági Rendezvényközpont nyári színpadán a Forgatós együttes, valamint a Szökős együttes népzenei koncertje kezdődik, ugyanitt 21 óra 45 perctől a Tükrös zenekar népzenei koncertje startol, ez után pedig hajnalig tartó táncház kezdődik a fellépő zenekarok közreműködésével.

Vasárnap 9 óra 30 percre várják az Id. Kovács Gyula Általános Iskolába a LIV. Gyöngyösbokréta fellépőit, akik 10 órától mutatkoznak be a Kossuth-parkban. Eközben is várja a látogatóit a kézműves kirakodóvásár, illetve 10 és 18 óra között az Echóban népi gyermekjátékokkal, népmesével, közös énekléssel és tánccal, kézműves foglalkozásokkal és hangszerbemutatókkal veszi kezdetét játszóház az ovisok, az iskolások, illetve minden érdeklődő részére. 10 órától a színház kiállítási termében az I. Vajdasági Táncháztalálkozóról készült kisfilm folyamatos vetítése zajlik, illetve megtekinthetőek lesznek az előző nap megnyílt kiállítások.

A református templomban körülbelül 12 órától emléktábla-avatás zajlik, a reformáció 500., a Kárpát-medence reformátusága 450. jubileuma alkalmából. A rendezvényt megtiszteli jelenlétével dr. Bogárdi Szabó István püspök, a Magyar Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke. 

Az LIV. Gyöngyösbokréta fellépőinek díszfelvonulása és menettánca 13 órakor indul a Kossuth-parkban felállított nagyszínpadról.

Az ünnepélyes megnyitó és köszöntőbeszédek 13 óra 30 perc és 14 óra 30 perc között zajlanak, az Újvidéki Televízió 2-es csatornájának 16 órai bejelentkezése idején hirdetik ki, illetve adják át az idei Bodor Anikó-díjat.

Ez után a Cickom Énekegyüttes, a vajdasági gyermek és ifjúsági népművészeti vetélkedők meghívott díjazottjainak, valamint a szatmári néptáncegyüttes közös műsora kezdődik 17 órakor a Kossuth-park nagyszínpadán. 20 órakor ugyanitt nyújtják át a fesztivál lobogóját ünnepélyesen a találkozók jövő évi házigazdájának.

Szerző: 
Magyar Szó, K.P.D.