Ugrás a tartalomra

A polgárok igényeit tartják szem előtt

Péter István: A kupuszinaiak maguk akarják irányítani a sorsukat

A bácskertesi (kupuszinai) helyi közösségi választásokon a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Falunkért, Kupuszináért polgárok csoportja jelentős fölénnyel nyert a Szerb Haladó Párt támogatásával induló jelöltekkel szemben.

A hét helyi közösségi tanácsosi helyre Buják Jánost 631 szavazattal, Balogh Józsefet 600, Dubac Évát 603, Rekettye Róbertot 646, Guzsvány Lászlót 582, Limburger Georginát 606, Zsivu Pétert 635 szavazattal választották meg a polgárok. A tanácstagok mandátuma négy évre szól, az első ülésen közülük választják majd meg a tanácselnököt.
Péter István községi képviselőt, a Vajdasági Magyar Szövetség nyugat-bácskai körzeti szervezetének alelnökét kérdeztük arról, hogy kupuszinaiként számára mit jelent ez a győzelem. A választáson induló polgári csoport összeállásakor igyekezett olyan embereket választani, akik különféle szakterületet, illetve civil szervezetet képviselnek. Mindezt azért, hogy a felmerülő problémák számos szegmensét figyelembe vegyék. Hangsúlyozta, hogy a helyi közösség külön jelentőséggel bír egy falu életében. Elmondása szerint ez az egyetlen olyan intézményes rendszer, amely arra hivatott, hogy az ott élő polgárok életminőségére odafigyeljen, és próbáljon valamit tenni az érdekükben. Mint kiemelte, ez a győzelem, illetve az 51 százalékos részvételi arány azt jelenti, hogy a falu lakossága megértette a helyi közösségi választás fontosságát. Ez arról tanúskodik, hogy ők maguk akarják irányítani a sorsukat. Azt is elmondta, hogy a tanácstagok összetétele nem véletlen. Beszélgetőtársunk beszélt a tervekről, illetve arról, hogy a lakosság milyen befektetésekre számíthat.
– Sajnos bezárták a benzinkutat a faluban. A piacon ilyen tevékenységgel foglalkozó cégek körében kezdtünk érdeklődni. A megbeszélések alapján elmondhatjuk, hogy van hajlandóság ez irányba. A faluban bank sincs. Az OTP Bank megvásárolta a Vajdasági Bankot, amelynek volt itt egy fiókja. Remélhetőleg ez az ügy is hamarosan megoldódik. Olyan híreket hallunk, hogy a posta ezután nem folyósítja a nyugdíjakat, ezért egy bank vagy egy pénzintézet szerepe még inkább felértékelődik.

Jövő hétre szeretnénk összehívni egy ülést a községi vezetőkkel, ezen majd javaslatot teszünk arra a problémára, amely a legjobban felizgatta a falu lakosságát. A falu munkagépeit ugyanis teljesen át akarták adni az apatini kommunális vállalatnak. Számunkra elfogadhatatlan, hogy mindezt csak egy tollvonással elintézzék. A leghatározottabb módon lépünk fel ez ellen, de ha az általunk javasolt rendszert nem fogadja el a község, a tulajdonjogi törvény lehetővé teszi, hogy a kommunális vállalat ezeket a gépeket továbbra is a falu területén vesse be különféle munkálatokra, útjavításra, munkaakciókra – mondta Péter István.
A VMSZ nyugat-bácskai körzeti szervezetének alelnöke arról is beszámolt, hogy mire lenne szüksége a falunak. Kiemelte, hogy az évekkel ezelőtt elkészült ipari parkba befektetőket várnak.
– Nyilvánvalóan nagyon komplikált egy faluból befektetőt találni, amikor az önkormányzatok, a községek is nehezen birkóznak meg ezzel a feladattal. Egy ipari park egy élő anyag, amit állandóan formálnunk kell, hiszen az igények is folyamatosan változnak. Ezért nem állítom, hogy teljesen elkészültünk vele. Gyakorlatilag egy kiépített infrastruktúrájú területtel várjuk a befektetőket. Nagyon bízunk abban, hogy olyan raktározó, feldolgozó kapacitást sikerül ideédesgetnünk, ami a helyi termékekre, elsősorban az almatermelésre összpontosít majd – ecsetelte beszélgetőtársunk.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, lau
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen