Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Egy olyan rendszer kialakításán dolgozunk, amely segít az időseknek ebben a helyzetben

A kormányzat meghozza a döntéseket, az élet pedig olyan helyzeteket teremt, amelyekre nincsenek szabályok. Ezért kell kombinálni az alapvető célkitűzéseket és a józan paraszti észt.

Ezt nyilatkozta a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte: most az élet megváltozik, de mindenkinek felelősségteljesen kell viselkednie, betartva a rendkívüli állapotra meghatározott intézkedéseket. Kiemelte: hamarosan megszervezik azt a rendszert, amely lehetővé teszi, hogy ellássák azokat, aki most nem hagyhatják el otthonaikat.     
„Racionálisan kell viselkedni, odafigyelve önmagunkra és egymásra, betartva a józan paraszti ész által diktált szabályokat. Ez a rendkívüliség a helyzetben.”  Így fogalmazott a koronavírus terjedésének megfékezése miatt bevezetett rendkívüli állapot kapcsán Pásztor István.

A VMSZ elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában elmondta: meg kell teremteni az új viselkedési szabályokat, amelyek összhangban vannak azzal a céllal, ami miatt bevezették a rendkívüli intézkedéseket.

Kiemelte: azon dolgoznak, hogy Vajdaság területén megoldják az ellátását azoknak, akik most nem hagyhatják el otthonaikat.
„Szeretnénk felállítani egy olyan rendszert, amelyben önkéntesek segítenek azoknak, akik nem tudnak kimenni az utcára, mert a szabályok szerint nem szabad nekik. Olyan nagyobb elemi iskolásokat, olyan középiskolásokat, olyan fiatalokat, olyan nem annyira fiatalokat keresünk meg, akiknek energiájuk van, hogy a környezetükben lévő idősebbeket segítsék, bevásároljanak, patikába elmenjenek, hogy legyen, aki rájuk nyitja az ajtót, vagy legalábbis aki beszól, beszél, aki az alapvető dolgokat elintézi. Szerintem ez nagyon fontos.”

 

Pásztor elmondta, most másképp alakul az élet, mint ahogy azt az emberek megszokták. A Magyarországon tanulók hétköznapjai is megváltoztak. Véleménye szerint azonban semmi akadálya, hogy az ott tanulók hazajöjjenek, mert az iskolák ott is bezártak. Azoknak a munkavállalóknak, akik pedig a két ország között ingáznak, felelősségteljesen kell viselkedniük.
„Az ingázókkal sajnos az a helyzet, hogy azt fel kell függeszteni. A határ mindkét oldala gyakorlatilag le van zárva. Az állampolgárok hazamehetnek. Igaz, hogy nekünk útlevelünk van, és mindkét országban állampolgárok vagyunk, de az állampolgárság mellett a hazajövőnek kötelessége betartani a karanténra vonatkozó szabályokat.”

Az idei tanév gyakorlatilag befejeződött, és egész biztosan nem fog megismétlődni - hangsúlyozta Pásztor István. Kifejtette: a magyarul oktató tanárok felkészültek és megtalálják majd a módját annak, hogy átadják a gyerekeknek azt a tananyagot, amelyet el kell sajátítaniuk. A modern elemeket magába foglaló új rendszer pedig, amelyről folyamatosan egyeztetnek az érintettek, pár nap múlva beindulhat.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen