You are here

Karácsonyi interjú a VMSZ és a tartományi parlament elnökével

A vajdasági magyar közösséget tekintve is eseménydús volt az év a politikai színtéren, elsősorban a tartományi, a helyi és az előrehozott köztársasági parlamenti választások meg a kormányalakítás miatt, de előtérben volt Magyarország és Szerbia kapcsolata, az anyaországi gazdasági támogatások folyósítása is. Pásztor Istvántól, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi képviselőház elnökétől elsősorban az időszerűbb kérdésekre kértünk választ karácsonyi interjúnkban.

– Az egyik legaktuálisabb téma ifj. dr. Korhecz Tamás alkotmánybíróvá választása, illetve ennek körülményei. A VMSZ részéről elhangzott, hogy szakmai szempontokat tartottak szem előtt, de tény az is, hogy aktuálpolitikai lépésként is tekinthetünk a felterjesztésére, sok helyen hallhattunk, olvashattunk arról, hogy ezzel egy konkurens fél vezéralakját vonták ki a politikai életből. Amennyiben elfogadja, hogy így van, hogyan aránylott egymáshoz ez a két tényező a döntés meghozatalakor?

– Az ügy aktuálpolitikai vonatkozásáról nem nagyon kívánok beszélni, mert szerintem nem az én feladatom. Zárójelben megjegyezném, hogy az aktuálpolitikai vonzat ma vagy két héttel ezelőtt sokkal kisebb, mint mondjuk hat-nyolc hónappal ezelőtt. Sőt megengedem magamnak, hogy azt mondjam: ennek az aktuálpolitikai súlya a nullához közelít. Hogy saját szervezetén belül ki hogy intézi ügyeit, elsősorban azoknak a dolga, akik létrehozták, alkotják a szervezetet, megvan róla a véleményem, de megtartom magamnak.

A helyzet ennél jóval komolyabb és racionálisabb: lejárt tíz alkotmánybíró kilenc éves mandátuma. Nekünk, mint egyedüli magyar parlamenti frakciónak, mint parlamenti többséghez tartozó pártnak jogunkban állt alkotmánybírót javasolni, érdekünk is, közösségi érdekünk is. Amikor az ember végiggondolja, hogy kik jöhetnének számításba, a kritériumok függvényében, miszerint minimum negyven évesnek kell lennie, tizenöt éves szakmai teljesítménnyel, akkor legalább tíz-tizenöt jelöltet tudtam volna állítani. Ha engem az elmúlt egy-másfél év mondatai vezéreltek volna, egészen biztosan nem ezt a javaslatot fogalmazom meg, hanem választok mást.

Ilyen helyzetben az embernek arra kell törekednie, hogy a lehető legjobb megoldást találja meg. Végiggondolva a lehetőségeket, az elmúlt másfél év történéseit is, mérlegelve, serpenyőbe rakva a szakmai teljesítményt, a másik oldalra a többi tényezőt helyezve, úgy döntöttem, a szakmai felkészültség egy ilyen pozíció vonatkozásában – amely közösségi tekintélyt is kell eredményezzen – fontosabb, mint az elhangzott mondatok. Ezért úgy döntöttem, hogy megkérdeztessem, vállalná-e a jelölést, mert azt gondolom, szakmailag a legjobb jelöltünk, szakmai tapasztalat szempontjából erejének teljében van, és örültem, hogy egyrészt elvállalta a felkérést, másrészt, hogy sikerült elhozni a történetet odáig, hogy belőle alkotmánybíró lett. Amit tudtam, megtettem, hogy az legyen arról a tízes listáról, amelyről az államfő öt személyt választott. Remélem, olyan teljesítményt fog produkálni, amely szakmailag rendben lesz, a történet többi aspektusával nem kívánok foglalkozni.

– Olyan szervről van szó, amelynek kapcsán elvárásokról nem igazán beszélhetünk, de várakozásokról talál igen, illetve arról, hogy mire számít a Vajdasági Magyar Szövetség a megválasztást követően, milyen előrelépések várhatóak a vajdasági magyarságot érintő kérdésekben?

– Minden alkotmánybíró egyfajta meggyőzősét, értékrendet visz magával, egyfajta prioritás van beleágyazva a gondolataiba, a jog- és alkotmányértelmezési felfogásába. Nem mindegy tehát, milyen előélete van a jelöltnek, milyen prioritásai vannak. Nem akarok elvárásokat megfogalmazni, mert a felajánlást úgy tettem, hogy semmiféle feltételt nem szabtam.

De a számomra ismert értékrendje szempontjából úgy gondolom, ami az egyéni és közösségi kisebbségi jogokat, a vajdasági kérdést és más, számunkra fontos vonatkozásokat illeti, joggal feltételezhetjük, hogy alkotmánybíróként, az alkotmány értelmezése tekintetében olyan extenziókat próbál bevinni a döntésekbe, amelyek ezeknek a jogoknak a talpon maradását, megerősödését, jogrendbeli beágyazottságának fokozását tudják eredményezni. Ez annak alapján megfogalmazott feltételezés, hogy végül is tizenhat évet dolgoztam vele együtt.

– A napokban fogadták el a jövő évi tartományi költségvetést, és ismét felmerült az alkotmányban szavatolt bűvös hét százalék kérdése. Mennyiben függ ez össze a választásokat követően kialakult helyzettel, és ennek analógiájára más ügyek esetében várható előrelépés?

– A hét százalék 2009-ben hangzott el először úgy, hogy az általunk kimondott mondatok alapján, és annak alapján, hogy akkor nem szavaztuk meg a költségvetést, kizártak bennünket a szabadkai meg a zentai önkormányzatból. Azok, akiknek most, az időközben bekövetkezett politikai pozícióváltás miatt tele van a szája a vajdasági autonómia, gazdasági autonómia kérdéseivel.

Ez a kérdés nem az alkotmánybíróságon, hanem a jogalkotási folyamatban fog eldőlni, alkotmányos kötelezettsége ez a a szerbiai parlamentnek, amely nyolcéves késedelemben van. A Szerb Haladó Párttal (SNS) kötött koalíciós megállapodásnak egyik eleme az ezzel kapcsolatos törvény meghozatal, azt látom, jövőre ez bekövetkezhet. Ugyanakkor fontos volna a vajdasági hatáskörök pontosítása is, egy korábbi alkotmánybírósági döntés alapján. De ezzel kapcsolatban az alkotmánybíróság a feladatát régen befejezte.

– Annak következménye ez, hogy a tartományban és köztársasági szinten is olyan hatalom alakult, amelyben a haladópárt dominál?

– Így van, de szeretném megjegyezni, hogy az elmúlt két-három évet leszámítva, az azt megelőző időkben egy más politikai struktúrában, de ugyanolyan egybeesés volt, és az nem eredményezett törvényt. Reménykedek, hogy a mostani ezt meghozza.

– Visszatérve a VMSZ konkrét politikai ellenfeleihez: az évértékelőjében a sajtójelentések szerint kitért arra, hogy gyakorlatilag hátba támadták azok az emberek, akikkel eddig együttműködött.

– Leíró mondat volt ez az idei év első feléről. Hosszú idő után egy kvázi magyar politikai alakulat indult a választáson a VMSZ-szel szemben, azért mondom, hogy kvázi, mert nem volt teljesen magyar. Van egy régi mondás, miszerint ami nem öl meg, az megerősít. Ez a megmérettetés megerősített bennünket, letisztult a párt, a csatát túlélte vérveszteségek árán, amiket szavazatokban és mandátumokban is lehet mérni, de maga a választás és az ezt követő idő is azt bizonyítja, hogy megőriztük a politikai súlyunkat, és a magyar emberek hozzánk fordulnak megoldásra váró problémáikkal, és ez a mérce.

Még azok is tőlünk kérik és várják a segítséget, akik egy-másfél évvel ezelőtt egy másik politikai opcióban látták a potenciális segítségnyújtót. Ennek eredményeként jutottam abba a helyzetbe, hogy – mert fontos intézményről van szó – intéznem kellett a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar működésének feltételit, az épület további felújításának ügyét, a szabadkai Népkör épületének állagmegóvását és felújítását. Függetlenül attól, hogy e két intézmény embereinek egy része politikailag, emberileg nem volt korrekt sem hozzám, sem a VMSZ-hez. De a csata befejeződött, új helyzetet teremtett, ebben egy felelős közösségi vezetőnek a feladata – mert ebben a pillanatban én vagyok az, tetszik ez valakinek vagy sem –, megpróbálja konszolidálni a viszonyokat, ügyeket intézzen, az előrehaladás érdekében, és én ezt fogom csinálni mindazokkal, akikkel lehetséges. Bennem nincs gyűlölet, sem revansizmus, túl tudok lépni az árnyékomon, és ezt nem csak mondatokkal tudom bizonyítani.

Azt már a köztársasági frakcióvezetőjük is kimondta, hogy nem a bosszú vezérli a pártot. E tekintetben hogyan alakul a konkrét viszonyulás – mondjuk ki – a Magyar Mozgalommal szemben? Nem vesznek róla tudomást?

– A Magyar Mozgalom egy civil szervezet, odafigyelünk arra, mit mond, el szoktuk olvasni, végiggondolom, és a magam részéről itt a történet be is fejeződik. De ugyanígy van ez minden más civil mozgalommal, értelmiségi véleménnyel. Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a civil szervezet és a politikai párt között akkora különbségek vannak, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A pártnak döntéseket kell hoznia, ezekért felelősséget kell vállalnia, a civil szervezeteknél ez másként van: ma gondolhat egyet, holnap gondolhat mást, holnapután akár pontosan az ellenkezőjét. Ilyen a természete. Sem megosztani a felelősséget, sem másra átvinni a felelősséget, sem pedig más által magamat megerőszakolva döntéseket hozni nem voltam hajlandó, nem is leszek. Mérlegelni akarok, mások véleményére is figyelve, és az adott pillanatban jónak tűnő döntéseket hozni, amiről az élet majd megmutatja, hogy megfelelő volt-e.

– Szintén az évértékelőjében tért ki arra, noha a téma előtérben van az utóbbi időben, hogy a vajdasági magyar közösség, így fogalmazott, gazdaságilag megerősödött. Nyilván a magyar kormány támogatására gondolt. Ennek már látszanak konkrét eredményei, egyáltalán miben mérik azokat, és mire számítanak az elkövetkezőkben?

– Látszanak azok az eredmények, amiket tíz hónap alatt el lehetett érni. Felépítettünk egy rendszert, amit sok irányból helyeztek pergőtűz alá, ez rendben is van, ha úgy tetszik, a mi érdekünk is. Szeretnék emlékeztetni, hogy a programot a VMSZ dolgozta ki, és biztosította hozzá a magyar kormány támogatását, de az elmúlt tíz hónap is bizonyította, hogy nem egy pártalapon működtetett rendszer. Azok is sikerrel pályáztak, akik az elmúlt évben politikailag másfajta irányultság részesei voltak. A mérhető eredményekről meg kellene kérdezni azt a két és fél ezer magyar embert, aki sikerrel pályázott, szerintem azt fogják mondani, rajtuk segített.

Hogy ez olyan volumenű eredmény-e, amely alapjaiban, áttörésjelleggel megváltoztatta a magyar emberek gazdasági pozícióját? Nem. De ez az első tíz hónap volt, a következő évre 153 és fél millió euró áll rendelkezésünkre, a most folyamatban levő pályázatok és az ezutániak láthatóan meg fogják változtatni a helyzetet. És nemcsak azok élveznek előnyt, akik megkapják a támogatást, hanem akiktől beszerzik a javakat. A jövő évben rendelkezésre álló összeg az idén felhasznált negyvenszerese. Fontos volt az év az intézményrendszer teremtése és az állítások bizonyítása tekintetében, mert megteremtettük a lehetőségét egy negyvenszer nagyobb produktum létrehozásának, ami viszont már áttörő lesz. És ez Szerbiában jelenleg a legnagyobb beruházás, jó a mi embereinknek, mert megerősíti őket, jó az országnak, tehát jó ügyet szolgál.

– A magyar kormánnyal való együttműködés hatását több ettől függetlenül projektumban is láthatjuk. Talán eddig a legkevesebbet a szabadkai kampusz ügyéről hallhattunk, aminek létrejöttét Balog Zoltán miniszter úrral együtt jelentették be. Milyen fázisban van ez az ügy, ősszel várható a képzések indulása?

– A Magyar Nemzeti Tanács, illetve a Szekeres László Alap megvásárolt egy ingatlant, amelynek a felújítása a jövő évben kell, hogy bekövetkezzen. De azt gondolom, nem a kampuszról kellene beszélni, hanem szélesebb kontextusban megnézni a felsőoktatás ügyét. A mi elemi érdekünk, hogy gyerekeink megtanuljanak szerbül és az Újvidéki Egyetem karain szerezzenek oklevelet.

Többek között ezért hoztuk létre az Európa Kollégiumot, amely idén már teljes kapacitással működik, és ott járva azt láttam, hihetetlenül tehetségek fiataljaink vannak. Olyan közösségi élet alakult ki, amelyről nem is álmodtunk, amikor megkezdtük az épület tervezését. Érdekünk tehát, hogy versenyképes tudást szerezzenek az emberek, és az Újvidéki Egyetem karain kívül van négy jelentős felsőoktatási intézményünk, amely Szabadkán van, ezek is nagyon fontosak, különösen a tanítóképző és a műszaki szakfőiskola, ezért eszközöket biztosítunk az épületek fejlesztésére. Jelentős pénzek állnak rendelkezésre a tanítóképző felújításának ötödik fázisára, a főiskola állagmegőrzésére.

Ami a képzőközpontot illeti: a realitás talaján mozogva abban kell gondolkodnunk, hogy az alapállás mellé más képzési rendszert is odarakjunk. Létre kell hozni ezért egy olyan helyet, és ez nem lehet egyetlen állami egyetem sem, ahol különböző felsőoktatási kihelyezett képzéseket lehet szervezni. Vagy valamelyik magyarországi egyetem konzultációs központjaként, vagy úgy, és ezt jobban szeretném, hogy az itteni egyetemek valamelyikével közösen működtetik.

A képzőközpont helyet biztosít arra, hogy adott pillanatban elindítsunk egy képzést, amelyiket néhány évig működtetünk, majd mást indítunk, annak érdekében, hogy tovább- és átképezzük az embereket. És hogy itt tudjanak maradni azok, akik magyarul tanulnának, és nem mennének Újvidékre. Ezt a rendszert flexibilisen kellene kezelni, és nem húsz évig ugyanazt csinálni, ezzel annyi embert produkálni, amivel nem tudunk mit kezdeni. Példaként: meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a gyermekszám csökkenése miatt munkaerő-felesleggé váló személyek átképezhessék magukat, de vannak más kérdések is, akár egy számítógépes képzés létrehozása. Ez az épület egy fizikai tér, amit olyan oktatási tartalmakkal kell megtölteni, és folyamatosan frissíteni, amik helyzetbe hozzák az embereket. A megoldás nem valaki ellen, nem valami helyett van, hanem egy koncepció részét képezi.

– Az előbb már beszélt arról, hogyan tekint a civil vagy értelmiségi véleményalkotásra. A felsőoktatás kérdése kapcsán az utóbbi időben többször előtérbe került egy vajdasági magyar egyetem létrehozásának kérdése, a Balog miniszter úrral tartott sajtótájékoztató óta az alapítással kapcsolatos első lépéseket is bejelentették.

– Nem tudom, hogy mit fognak tenni az álláspont megfogalmazásán túl. Ha megpróbálják megvalósítani, sok sikert kívánok hozzá. Valószínűleg nem erről van szó, hanem ami ilyenkor lenni szokott: megfogalmaznak egy álláspontot, majd átszerválják valakinek, hogy csinálja meg. Ha szerválnak, akkor én nem vagyok a pálya túlsó oldalán.

Meggyőződésem, hogy nem ez a stratégiai érdekünk. Alig kétszázötvenezres közösség vagyunk, nem tudunk egy univerzitást sem létrehozni, sem fenntartani. Megjegyzem, a tanítóképző most ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját, és még nem rendelkezik önálló jogi státusszal. Tudomásom szerint legalább négy egyetemi kar szükséges egy univerzitáshoz, ezeket létrehozni megfelelő számú, megválasztott oktató állandó foglalkoztatásával lehet.

Ezt semmiképp nem tudjuk összerakni, fizikailag, emberállomány szempontjából nem tudjuk megcsinálni. Továbbá szerintem egy ilyen lépés beszűkítene bennünket erre a négy karra, nem lennének bizonyos területeken szakembereink. Szerintem ebből a történetből ki kellene lépni. Értem, hogy vannak emberi ambíciók, ez természetes, de az is, hogy nem kellene beleszorulni egy-egy történetbe. Most már kissé avas is ez a történet, annyiszor került megfogalmazásra, de nem láttam még több oldalon kifejtve, hogyan tervezik megvalósítani. Szabadka két jelentős egyetemi központ, Szeged és Újvidék között helyezkedik el, ezek közelségét nem úgy kell kihasználni, hogy önálló egyetemet hozunk létre, hanem a kettőt kellene ötvözni.

– A médiaközpont is régebb óta emlegetett téma, most megvalósulni látszik. Voltak hírek arról, hogy akár Szabadkán a város szélére is kerülhetne, most azonban a Magyar Házat említették lehetséges helyszínként.

– Ez a Magyar Nemzeti Tanács 2014–2018-as választási programjának eleme, amikor megfogalmazódott, különböző megoldáskereséseket futtatunk végig. Volt olyan elképzelés, hogy a második kaszárnya megvásárlása után ott lehetne egy ilyen épületet létrehozni, de úgy tűnik, ebből talán nem lesz semmi, másrészről egy zöldmezős beruházás értéke borzasztóan nagy.

Az alternatív megoldás adta magát, kiürítve a VMSZ-től és az MNT-től a Magyar Ház a központ felőli szomszédos ingatlannal együtt lehető teszi, hogy olcsóbban, belátható időn belül, a város központjában létre tudjunk hozni egy olyan infrastruktúrát, ami az elkövetkező 10-15 évben a Pannon RTV-nek és a Magyar Szónak lehetőséget tud adni arra, hogy egy helyen működjön. Az elmúlt fél évben sokat kellett dolgozni, hogy megtaláljuk az ingatlant, ahova a VMSZ és az MNT ki tud költözni, és ehhez biztosítsuk a forrásokat. De a történet lekerekedett, a dolgok állása szerint a következő év végéig a médiaház létrehozása, átalakítása a végéhez érkezhet.

– Csak az egyértelműsítés miatt: a Magyar Szó kapcsán az idei évben az Újvidékre történő visszaköltözés témája merült fel. A médiaközpontba csak a szabadkai szerkesztőség költözik be?

– Nincs értelme újramelegíteni ezt a témát. A Magyar Szó az idei évben súlypontok vonatkozásában visszakerült abba az állapotába, amelyikben kell legyen, nem tudok senkiről, aki szerint át kellene vinni bárhova. Hogy végül ki lesz abban az épületben, milyen irodája lesz, beleértve a Hét Napot is, azzal nem foglalkozom.

Lesz ott elegendő hely, mindenki elférhet, a cél az, hogy egy fizikai térbe tudjuk hozni azokat, akik ugyanazzal a dologgal foglalkoznak. Szerintem ma már a média abba az irányba halad, hogy egyazon ember dolgozhat különböző felületeknek, kiadványoknak, ez a fejlesztés erre ad lehetőséget, hogy az együttműködést hogyan alakítják végül, az belső ügy. Ha magyar állami támogatásból működtetünk egy médiaházat, akkor butaság lenne szerkesztőségeket albérletben hagyni, de erről maguk döntenek, viszont meglesz a feltétele annak, hogy a szabadkán működő média ott helyet kapjon.

– Egy sor aktualitást lehetett volna még érinteni, de például a kormányalakítás kapcsán már korábban sikeresnek ítélte a kabinet első száz napján, az pedig már számtalanszor elhangzott, hogy a magyar–szerb kormányközi kapcsolatok a legmagasabb szinten vannak. Úgy tűnik, sikertörténetek sorakoznak,vannak-e és melyek a problémák, milyen gondokkal kell szembesülni az elkövetkező időszakban? Hogy csak egy konkrétumot említsek: készülnek-e már a tavasszal esedékes államfőválasztásra, indulnak-e önállóan?

– Sok minden van, ami a jövő évben is fejfájásra ad okot, a politika soha nem fejeződik be, a csaták után újabbak kezdődnek. A konkrétumok előtt le szeretnék szögezni: már több mint tíz éve vagyok a VMSZ elnöke, más nem csináltam, csak megpróbáltam minél erőteljesebbé tenni adott körülmények között a közösségi erőt. A következő évben ugyanezt próbálom megtenni azokkal, akikkel lehet, ilyen vonatkozásban elvben nyitott vagyok. Idén csaták sorozatán mentünk keresztül, ezeket követően meg kell nézni, hogyan lehet ezt a közösségi erőt újragombolni, akikkel lehet.

A Prosperitati ügyét érintettük, viszont az utolsó pár napban olyan döntések születtek, amelyek értelmében a szabadkai Zsinagóga felújítását be tudjuk fejezni, folytatni tudjuk a tanítóképző felújítását, a főiskola fejlesztését és a képzőközpont létrehozását tudjuk továbbvinni, a becskereki zárda épületét tudjuk építeni, a Tanyaszínház kavillói ingatlanját be tudjuk fejezni, a Magyar Szó székházának állagmegóvását tovább tudjuk vinni, iskolákat tudunk fejleszteni.

Mindezt végigvihetjük az elkövetkező évben, ehhez jönnek a politikai ügyek, amelyekről itt is szó volt. Ami egészen biztos, hogy köztársasági elnökválasztás lesz, erről a VMSZ-nek nincs jelen pillanatban álláspontja, nem látjuk, hogyan fog a helyzet alakulni. Nem tartom elképzelhetetlennek azt a változatot sem, hogy az előző két elnökválasztással ellentétben most ne legyen magyar jelölt, hanem ha megállapodik a parlamenti többség egy személyről, aki mögé felsorakozik, és ha ez a személy a számunkra elfogadható, támogatni tudnánk.

A döntéseket a jövő év elején kellene meghozni. Lebeg a levegőben az esetleges előrehozott parlamenti választás kérdése: a magam részéről nem látom indokoltságát, megvan a masszív parlamenti többség, de születhet ilyen döntést, ezt majd látni fogjuk. Ha lesz, nem nagyon fogunk neki örülni, de beleállunk a történetbe.

Szerző: 
Vajdaság Ma, Rizsányi Attila