Ugrás a tartalomra

Megmaradásunkról

Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárát kérdeztük

A nemzetpolitikába be kell emelni a gazdaságpolitikát is – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Szónak adott interjúban. Az államtitkár beszélt a gyermekvállalás hiányának okairól, az augusztusban induló Petőfi Sándor-programról, de kifejtette a véleményét a jelenlegi vajdasági magyar politikai helyzetről is.

 Potápi Árpád János is részt vett a XIII. Vajdasági Szabadegyetem megnyitóján. Ez alkalomból olyan aktuális témákról kérdeztük az államtitkárt, amelyek egyaránt érintik az anyaországi és a vajdasági magyarságot is. Az egyik legégetőbb probléma az elvándorlás. Potápi szerint emiatt a nemzetpolitikába be kell emelni a gazdaságpolitikát is.

– Ma elmondhatjuk, hogy sok régióban a magyarság vállalása egyben a szegénység vállalását is jelenti. Tehát azért, hogy az emberek meg tudjanak élni, kényszerűségből Nyugat-Európába, a tengeren túlra mennek dolgozni és élni. Ez igaz Vajdaságra, és az egész Kárpát-medencére, eltérő mértékben. Nekünk úgy kell dolgoznunk, hogy ezt a tendenciát csökkenteni, illetve leállítani tudjuk. Nyilván ezt egyik napról a másikra nem tehetjük meg, de ezért kell küzdenünk, és ez azt jelenti, hogy a nemzetpolitikai eszköztárba be kell hozni a gazdaságpolitikát. Mellé kell állni az innen jövő gazdasági kezdeményezéseknek, programoknak, amivel a Vajdasági Magyar Szövetség már rendelkezik. Támogatni kell a magyar vállalkozásokat, és meg kell erősíteni a magyar gazdasági szerepvállalást. Erre most már jobb lehetőség van, hiszen Magyarország gazdasága gyarapodott az elmúlt években és ez remélhetőleg a jövőben is így lesz. Az itteni vállalkozásokat meg kell erősíteni annak érdekében, hogy magyar embereket tudjanak foglalkoztatni. Természetesen kellenek elképzelések is, mert anélkül ezt nem lehet megvalósítani. Emellett a magyar szakképzést is erősíteni kell, hogy a magyar fiatalok megfelelő szakmákkal bírjanak és el tudjanak helyezkedni.

 

– Ez a közeljövő egyik legnagyobb kihívása, emellett pedig a gyermekvállalás, vagyis a demográfiai helyzeten való változtatás. Beszélhetünk mi bármiről, ha nem lesznek emberek, akik miatt ezt tesszük. Ma azt láthatjuk, hogy bárhol élnek magyarok, mindenhol csökken a számuk. A fiatalok különböző okok miatt nem vállalnak gyereket. Szerintem elsősorban a felelőtlen gondolkozás az ok, mert inkább élnek a mának, minthogy a jövőben gondolkozzanak. Féltik azokat a megszerzett pozíciókat, amelyekről azt hiszik, hogy életük végéig kitartanak, pedig nem így lesz. Áldozatkészségre is szükség van ahhoz, hogy gyerekeket vállaljunk, de az életünk ez által lesz teljes. Természetesen a támogatásokat mellé kell tenni, de elsősorban a gondolkozáson kell változtatni, mindenhol.

Hamarosan indul a Petőfi Sándor-program, ami a szórvány megőrzését célozza meg. Mit kell erről tudni és miért került bele Macedónia, valamint Bosznia- Hercegovina?

– A Petőfi Sándor-program a Kőrösi Csoma Sándor-program nyomán indul el, idén először. Az már harmadik éve zajlik száz résztvevővel, a Petőfi program pedig augusztusban indul 50 résztvevővel és 9 hónap terjedelemben. Ezt a programot a Kárpát-medencében írják majd ki, de belekerülnek más országok is, pl. Bosznia-Hercegovina és Macedónia. Ezekben az országokban olyan magyar közösségek vannak, amelyek a Vajdaság területéről kerültek ki, a jugoszláv időkben. Ők ugyanúgy Kárpát-medencei magyarnak számítanak, mert nem emigrációs hullámmal kerültek ki, ezért vontuk be őket is.

 Az elmúlt időszakban igen mozgalmas a vajdasági magyarság politikai élete. Hogyan látja a helyzetet?

– Én Vajdaságban azt látom, hogy van egy nagyon erős VMSZ, és ezzel párhuzamosan van egy erős Magyar Nemzeti Tanács. Ezt a politikai összhangot és erőteljes jelenlétet nem szabad különböző kezdeményezésekkel tönkretenni. Elhiszem, hogy másoknak is vannak politikai ambícióik, azt viszont látni kell, hogy Vajdaság területén egy kisebb megyényi magyarságról beszélünk. Ez a magyarság nem akkora, hogy elbírjon egy többpártrendszert és nincs még egyszer 25 évünk arra, hogy ilyen eredményeket elérjünk. Ha a VMSZ nem lenne ilyen erős, és ha Pásztor István nem lenne ilyen erős, akkor a két ország közeledése sem érte volna el azokat a sikereket, amiket elért. Úgy gondolom, hogy a vitáknak addig szabad helyt adni, amíg azok demokratikus keretek között zajlanak, de viszont ha elfogadtunk célokat, akkor azt közösen kell képviselni. Még inkább igaz ez a kisebb közösségekre, mert ahol van 10 millió vagy 1,5 millió magyar, ott lehet többpártrendszer, hiszen elbírja az adott közösség száma. Én itt ezt nem látom, és ha szétverjük ezt az erőteljes VMSZ-t és nemzeti tanácsot, akkor nem tudunk alternatívát felmutatni. Ezért szeretném innen is kérni azokat, akik így gondolkoznak, hogy az aknamunkájukat fejezzék be, fogadják el ezt a helyzetet. Majd lesz tisztújítás, ott kell megpróbálni, de addig a teljesen demokratikusan megválasztott elnököt és elnökséget hagyják dolgozni és támogassák a munkájukat.

Szerző (Forrás)
Lakatos János, Fotó: Molnár Edvárd, Magyar Szó
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét