You are here

Módosul a törvény a közszolgálati létszámstopról, abban az értelemben, hogy még egy évre meghosszabbítják.

Még egy évig marad a létszámstop Szerbiában - nyilatkozta a Pannon Televízió Közügyek című hírháttérműsorában Pék Zoltán. A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője hozzátette, ez sok önkormányzatnak nagy gondot fog okozni. Jó hírnek számít viszont, hogy a közszférában dolgozók fizetése, illetve a nyugdíjak is emelkednek majd az országban.

Az egészségügyi ápolók száma ugyan nem, a fizetésük azonban mindenképpen emelkedni fog, a tervek szerint már novembertől - ezt már többször bejelentették az illetékesek, mások mellett Aleksandar Vučić szerb államfő is. Erre főként azért van szükség, mert a szerbiai egészségügy jelentős munkaerőhiánnyal küzd. A közszférában dolgozók számát azonban továbbra sem emelik a létszámstop miatt. Pék Zoltán, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője Közügyek című műsorunkban elmondta, bízik benne, hogy lehet megoldást találni erre a problémára is. „Én remélem, hogy különböző kérvényekkel, megfelelő módszerrel majd tudunk hatni a megfelelő minisztériumokra, mert például nemcsak az egészségügyi minisztériumot kell megkérni, hogy egyes kórházakban vagy egészségházakban növeljék a munkások létszámát, hanem magának a pénzügyminisztériumnak is jóvá kell hagynia ezt az intézkedést.”

Az előzetes bejelentések szerint a nyugdíjak 2020. január elsejétől emelkednek majd Szerbiában, mégpedig a svájci modell alapján. Eszerint az összesen 1 700 000 szerbiai nyugdíjas járandóságát úgy emelnék, hogy összehangolnák 50 százalékban az inflációval és 50 százalékban az átlagbér növekedésével. Ez azt jelenti, hogy az emelés átlagosan 5 százalékos lenne, ami egy 26.300 dináros átlagnyugdíj esetében 1.315 dináros emelést jelentene.

Pék Zoltán, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője elmondta: „Tudni kell, hogy ezt már ebben az országban alkalmazták 2006 környékén, 2006-ig. Ez a legigazságosabb módszer, ami létezik Európában. Hallhattuk a technikáját, hogy hogyan működik. Ez meg lett szüntetve és be lett vezetve, hogy a költségvetési rendszertörvényben szabályoztuk a nyugdíjakat. Ez most a vitában lévő törvényből ki lesz iktatva, úgyhogy január elsejétől újra vissza lesz állítva ez a svájci módszer, ami úgy gondolom, hogy igen igazságos és reális. Követi az inflációt és az átlagbéreket.”

Jövőre a minimálbérek is emelkedhetnek Szerbiában. A minimális órabért ugyanis az eddigi 155,3 dinárról 172,5 dinárra növelnék, ez pedig 11,1 százalékos emelést jelent. Így egy minimálbérért dolgozó munkás a tervek szerint 30 022 dinárt kereshet egy hónapban.

 

Szerző: 
Pannon RTV