You are here

A nőnap alkalmából három főállású nagymamával, Barsi Mártával, Nagy Katalinnal és Kovács Magdalénával beszélgettünk Nőnapot ünneplünk.

Van, aki az eredetileg munkásmozgalmi eredetű nemzetközi ünnepnap felett elsiklik és feleslegesnek tartja, van, aki pedig apró kedvességgel, virággal, esetleg csokoládéval kedveskedik a gyengébbik nem képviselőinek. A nőnapot akár támogatjuk, akár ellenezzük, egyvalami biztos, évtizedekkel ezelőtt egészen más volt a nők helyzete, kiváltképp a szépkorú hölgyek esetében.

Családanyaként, nagymamaként hiába voltak megkerülhetetlenek, közéleti szempontból gyakran elhanyagoltnak számítottak, holott az, hogy valaki nyugdíjas, korántsem azt jelenti, hogy cselekvőképtelen lenne, és ki kell vonulnia a társadalomból. Sőt, ha jobban körbenézünk, környezetünkben számos példát találhatunk arra vonatkozólag, hogy néha sokkal több tenni akarás és energia lakozik bennük, mint hinnénk.

Írásunkban három fáradhatatlan, főállású nagymama, a zentai Barsi Márta, a VMSZ Nyugdíjas Fórumának elnöke, a Női Fórum egykori elnöke és elnökségi tagja, a palicsi Nagy Katalin, a VMSZ Nyugdíjas Fórumának alelnöke, a Szederinda népdalkörben kórustag, elnökségi tag, a helyi művelődési egyesület elnökségi tagja, a palicsi helyi közösség egykori elnöke, a törökkanizsai Kovács Magdaléna vegyésztechnikus, a VMSZ törökkanizsai Nyugdíjas Fórumának elnöke, Női Fórumának tagja, nyugdíjazásáig hat éven át a törökkanizsai község művelődéssel, sporttal, tájékoztatással megbízott tanácstagja volt, jelenleg a képviselő-testület tagja, a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület tevékeny tagja és elnöke, kórustag osztotta meg gondolatait a nőkről, a közéleti szerepvállalásról és a családról.

Milyen volt a nő közéleti szerepe egykor, és milyen ma?

Barsi Márta: Valamikor a nő az édesanya szerepét, a család összetartozását jelképezte, ugyanúgy most is, csakhogy egykor a családanya odahaza volt, gondoskodott a családról, kikísérte a gyerekeket, ami nagyon nemes feladat. Társadalmunk azonban változik, a feladatok megosztódtak, és a nő a társadalmi életben, a közéletben is egyre több szerepet vállal. A nő alkalmazkodó, és fel tudja venni a szerepet, ha kell az édesanya szerepet, ha kell a munkás szerepet, ha kell a vezetői szerepet.

A nő azzal, hogy emancipálódott, komoly társadalmi szerepet vállalt, és ugyanúgy megállja a helyét egy-egy vállalat, intézmény vezetésében a politikában, mint odahaza. Ez egyrészt pozitív, másrészt a nőt, az édesanyát igen megterheli.

A nők erre képesek is, annak köszönhetően, hogy talán a családon belül is megosztódnak a munkák, az édesapák is kiveszik a részüket a család egyben tartásából, a házimunkákból.

Ez az évi egy nap, a március 8-a, vagyis a nőnap nagyon pici gesztus, ennél sokkal több tiszteletet is megérdemelnek a nők, hiszen a gyereknevelés továbbra is az ő vállukat nyomja.

Nagy Katalin: Azelőtt a nők otthon maradtak a családdal, nem dolgoztak, ami nagyban hátráltatta közéleti szereplésüket, hiszen nem tudtak aktívan szerepet vállalni környezetükért, a társadalomért.

Ez mára megváltozott, már a szépkorú nők sem csak arra gondolnak, hogy nap mint nap megfőzzenek, horgoljanak, hanem a közéletben is aktívan szerepet vállalnak. Nyugdíjba vonulásomkor rögtön a mély vízbe dobtak, a palicsi Szederinda népdalkörben elnökségi tag, a palicsi művelődési egyesületben elnökségi tag, négy évig pedig a helyi közösség elnök asszonya voltam.

A Nyugdíjas Fórum elnökének a helyetteseként is kiveszem a részem a közéletből, különféle rendezvényeken veszünk részt, bálokat szervezünk, tíz éve pedig a 18 órás ultramaraton megszervezésében, megtartásában is segédkezünk.

A futókkal ott vagyunk esőben, sárban, hidegben, melegben, sőt kétszer mi is részt vettünk a maratonon, és nőként is megálltuk a helyünket. Ez már csak azért is fontos, mert a férfiakkal egyenrangúak vagyunk. Tapasztalatom szerint nem biztos, hogy egy férfi manapság a munka, a családfenntartás mellett szívesen részt vesz ilyen eseményeken, míg a nők szívesen ugranak fejest a mély vízbe és vesznek részt különböző eseményeken.

Érdekes, hogy a különböző testületekben a nők sokszor nagyobb bizalmat élveznek, talán azért, mert amíg a férfiak inkább gyakorlatiasak, addig mi, nők sokkal empatikusabbak vagyunk, meghallgatjuk a másikat, beszélgetünk az emberekkel.

Kovács Magdaléna: Negyven-ötven évre visszatekintve a nők szerepe a családnevelésben és a háztáji munkában merült ki, esetleg kisebb földterület művelésébe is besegítettek.

  Ma viszont már alapvető kötelessége egy nőnek a közösségi életben részt vennie, hiszen a családon belüli tevékenysége is nagyban hasonlít hozzá. Ha egy nő a családon belüli tevékenységét kibővíti a közösségre, az csak jó lehet.

 A közéleti szerepvállalással nagyobb távlatok nyílnak meg a nő előtt, a családhoz való viszonya is változik, sőt mindez a gyerekek közösségi életre neveléséhez is hozzájárul. Hasonlóképpen én is, amióta felnőtt korú vagyok, azóta mindig részt     veszek valamiféle közösségi tevékenységben, mind a kulturális, mind az egyházi és a politikai életben.

 Gyerekeimet is arra neveltem, hogy nem szabad elzárkózni a közösségi élettől. Az természetes, hogy egyénkét megvannak a saját gondolataink és véleményünk, de ezeket át kell fordítani közösségi gondolkodásra. Csak úgy tudunk  érvényesülni az életben, ha közösségben gondolkodunk. A család is egy közösség.

 Hogyan egyeztethető össze a közéleti szerepvállalással a családról való gondoskodás?

 Barsi Márta: A nő feladata, kötelezettsége ma sokkal több, sokkal szélesebb kiterjedésű és nehezebb, mint egykor volt. Ez nem könnyű, mert ugyanúgy kell édesanyának, munkásnőnek, feleségnek lennie, de a baráti társaságban és a  közéletben is meg kell állnia a helyét.

 Ezt vállaljuk is, de csak az otthoni munka megosztásával működhet. Valakinek bele kell segítenie ezekbe a munkákba, legyen az nagyszülő, férj, rokonság vagy bárki. Manapság egyre többet támaszkodunk nagyszülőkre, de a társadalomnak is  ki kellene vennie ebből a részét, például azzal, hogy a kisgyerekeknek napköziről gondoskodik.

 Ha a társadalom olyan körülményeket teremt, amelyben a gyerekek biztonságban vannak, amíg a szülők dolgoznak, akkor az édesanya a munkahelyen is többet tud nyújtani, jobban oda tud figyelni, hiszen kevesebb stressz éri, de a nap végén is nyugodtabban tudja eltölteni idejét családjával.

Nagy Katalin: Megterhelő, de egyeztetni kell a családdal, és kompromisszumot kell kötni. Nálunk például van olyan nap, ami csak a család számára van fenntartva. A családom ugyanakkor nagyon örül annak, hogy nem olyan hölgy vagyok, aki azon sírdogál otthon, hogy keze-lába fáj. Mindenben támogatnak, elfogadják tevékenységeimet.

Ettől függetlenül csak akkor vállalok el egy közéleti szerepet, ha úgy látom, hogy az nem megy a család rovására, hiszen számomra a család az első.

Kovács Magdaléna: Hozzáállás kérdése. A család részéről is. Úgy neveltem a családom, hogy megértik: időnként „nélkülözni” is kell. Annak semmi hátránya sincs, ha egy nő részt vesz a közösségi életben. Sőt, csak hasznos lehet a család szempontjából, kiváltképp, ha tagjai ott állnak a háta mögött és segítenek.

Szüleim is úgy neveltek, hogy közösségi életet kell élni. Egymásra támaszkodva nagyon sok jó tapasztalatot szerezhetünk, és mindezt családon belül kamatoztatni tudjuk.

Nem éreztem soha azt, hogy közösségi életet élve valamit elvettem volna a családomtól, inkább azt, hogy nyújtottam valamit nekik ezzel.

Persze ha valaki valaki közösségi életet él, és a családdal is törődni akar, még nyugdíjaskorában is, akkor nagyon sokszor megesik, hogy „nem ér rá”. De úgy gondolom, nem is kell ráérnie, hiszen így nem kell önmagunkkal foglalkozni annyit, hogy hol, mi fáj. Úgy tartják, hogy a társadalom magja a család.

Véleményük szerint a társadalomnak mit kell biztosítania, hogy ez így is maradjon?

Barsi Márta: Nagyon fontos a stabilitás és a biztonság. Gondolok itt munkahelyek létrehozására, de nem minimális bérezéssel, hanem a családoknak megfelelő életszínvonal szavatolásával.

A család ugyanis az egész társadalom alapköve, és ha a családban nincs nyugalom, biztonság, ha stresszesek a mindennapok, ha a családtagok idegesek, nem tudják, mi kerül másnap az asztalra ebédre vagy vacsorára, az megterheli a családi viszonyokat. Ha pedig a férj és a feleség viszonya stresszes, az visszaüt a gyerekekre. A nincstelenségben, a hiányban nem lehet az ember, a család boldog.

Az emberek tudni akarják, hogy ha megkapják a fizetésüket, az elsejétől elsejéig elég lesz, és ha kifizetik a számlákat, még az asztalra is kerülhet valami. Nagyon fontos lenne az is, hogy a családok együtt, idehaza maradjanak. A család nem élhet boldogan, ha az édesapa vagy az édesanya külföldön él, a gyerekek pedig idehaza a nagyszülőknél.

A társadalomnak gazdaságilag fel kell emelnie a országot, annak érdekében, hogy mindenkinek becsületes bért fizető munkahelye legyen.

Egy nő, anya számára rengeteg stresszhelyzet, nagyon sok idegeskedés, bánat és szomorúság van, hiszen a megélhetés érdekében nagyon sokan elvándorolni kényszerülnek.

Az a huszonkét-háromezer dinár, amit ma nagyon sokan megkeresnek, az jóformán semmire sem elég. Arra sok, hogy az ember éhen haljon, de kevés, hogy becsületesen megéljen.

Az ember vagy eszik, vagy kifizeti a számlákat.

Nagy Katalin: Elsősorban olyan helyzetet kell teremteni, hogy a család egyben tudjon maradni szülőföldjén.

Itthon kell megteremtenünk a szeretetet, az otthont, nem szabad megengedni, hogy szétessen a család, hogy a fiatalok külföldön próbáljanak boldogulni, a szülők, nagyszülők pedig ne tudjanak részt venni az unokák nevelésében, a családi életben.

Az lenne az ideális, ha a fiatalok itthon tudnának dolgozni, ha itthon kapnának esélyt. A szeretet és az együtt maradás miatt biztonság és stabilitás szükséges a társadalomban.

Kovács Magdaléna: Azt mondjuk mindig, hogy a boldogsághoz nincs szükség anyagi dolgokra, de megélhetésre igenis szükség van.

Biztonságra és stabilitásra van szükség ahhoz, hogy a családtól ne vonhassa el az embert a robotolás.

Ez a legfontosabb. Mindig munkaviszonyban voltam, de a háttérben volt egy nagyon jó anyósom, aki besegített a gyerekek körül, és így mindig részt vehettem a közéletben.

Főállású nagymamaként most ugyanezt adom vissza gyerekeimnek: hagyom őket dolgozni, tevékenykedni, és besegítek a gyereknevelésbe.