Ugrás a tartalomra

Kovács Elvira: A napokban egyeztetés az SZHP-val a köztársasági kormány megalakításáról

A következő napokban újabb egyeztetésekre számít a Szerb Haladó Párttal a köztársasági kormány megalakításáról Kovács Elvira.

A Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke reméli, hogy augusztus folyamán megalakul a kormány.

Kovács Elvira elmondta, azt még nem lehet tudni, hogy augusztus feléig, vagy végéig alakul meg a kormány, de a VMSZ készen áll az újabb egyeztetésre.

Meglátjuk, hogy változik-e majd a minisztériumokról és a kormányról szóló törvény, és arra számítunk, hogy a kormányalakító a közeljövőben előterjeszti expozéját és megalakítja a kormányt – mondta a VMSZ alelnöke.

Hozzátette, a haladók és a VMSZ partnersége kifejezetten jó, hiszen számos vajdasági önkormányzatban és tartományi szinten is együttműködnek.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV, Vajdasági RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen