Ugrás a tartalomra

Kötelező az iskola és a védőoltás is

Kovács Elvira: A babaáfa visszaigénylése még nem szűnt meg

A családtámogatásról szóló törvény új rendeletei szerint az elsőszülött gyermek után háromszor akkora összeget különítenek el a költségvetésből, mint korábban, vagyis 100 ezer dináros támogatást adnak. A július 1-jén hatályba lépett törvény legnagyobb újdonsága mégis a család harmadik és negyedik újszülöttjét érinti, ők már 10 éven keresztül kapnak támogatást. A magasabb összeg azonban a szülőkre nagyobb kötelezettségeket is ró, például csak azok a gyerekek kapnak támogatást, akik felvették a kötelező védőoltást, illetve rendszeresen járnak iskolai előkészítőbe, illetve iskolába.

A családok támogatását célzó törvény újdonságairól Kovács Elvirával (a felvételen), a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőjével, illetve az emberi, a kisebbségjogi és a nemek közötti egyenjogúsággal foglalkozó, valamint a gyermekjogi parlamenti bizottság tagjával beszélgettünk.

– A családtámogatásról szóló eddigi törvény szerint a támogatás kifizetésének módját és összegét a kormány határozta meg. Az új törvényből viszont látszanak az összegek.

Az első gyermek után megháromszorozódott az egyszeri támogatás, de a második gyermek után járó összeg is nőtt: két éven keresztül kapnak a szülők havonta 10 ezer dinárt. A legjelentősebb módosítás mégis a harmadik és a negyedik gyermek után járó összeg. Tíz éven keresztül jár majd egyenlő havi részletekben a harmadik gyerek után 12 ezer, a negyedik gyerek után havi 18 ezer dinár.

Miután kiderült, hogy a babakelengye utáni áfa visszaigénylése nem volt éppen a legjobb megoldás – szerintem senki sem szerette és nem is volt igazságos, hiszen a különböző feltételekkel több kismamát is kizártunk –, az új rendelkezések szerint ehelyett babakelengyére minden kismamának 5000 dinár egyszeri kifizetés érkezik majd, az elsőszülött gyerekek esetében a támogatással együtt, a második, harmadik és negyedik gyermek esetében pedig az első részlettel.

Mi van azokkal a szülőkkel, akiknek a gyermeke 2017. december 25-e előtt született? Ők kisebb támogatást kapnak, és a kelengyeadót sem igényelhetik vissza?

– A 100 ezer dináros egyszeri támogatás csak a július elseje után született gyerekekre vonatkozik, a második, harmadik és negyedik gyerek után járó támogatás viszont felöleli azokat is, akik az év első felében születtek (2017. december 25-e és 2018. június 30-a között – szerz. megjegyz.). Ők ugyan a régi törvény szerint kapták eddig a támogatást, de július elsejétől, összehangolva a kettőt, nekik is már az új összeg jár. A korábban született gyerekekre sajnos a régi támogatási rendszer vonatkozik.

Az adó-visszaigénylésre az új törvény nem tér ki. Amikor áprilisban kérdést intéztem ennek kapcsán a kormánytagokhoz, akkor a kormányfő azt mondta, azt nem lehet azonnal beszüntetni. Ezért arra biztatom a szülőket, gyűjtögessék továbbra is a fiskális számlákat.

Ahhoz, hogy teljes mértékben igazságos legyen a rendszer, és ne érjen senkit megkülönböztetés, pontosan az egy-két évvel ezelőtt született gyerekek miatt (a gyermek első két életévében jogosultak a szülők az adó visszaigénylésére) még mindig lehetővé kell tenni, hogy a szülők visszaigényeljék a babaáfát. És miután erre évente kétszer van alkalmuk, habár akkor a kormányfő nem volt egyértelmű, úgy sejtem, hogy az idén még lesz erre lehetőség.

Az új törvény több szülő számára teszi lehetővé támogatás igénylését, mégis feltételeket szab, amelyek egyrészt a kötelező védőoltást érintik, másrészt megkövetelik, hogy a gyermek rendszeresen járjon iskoláskor előtti intézménybe, valamint iskolába. Ugyanakkor meghatározza az anya fizetésének a felső határát is. A törvény ezzel nem diszkriminálja a nők egy részét?

– Valóban, először vannak a törvényben ezek a feltételek. A törvény szerint az édesanya minden gyermekének, tehát nemcsak annak, aki után kapják a családtámogatást, fel kell vennie a kötelező védőoltást.

A harmadik és negyedik gyermek esetében pedig ellenőrizni fogják azt is, hogy rendszeresen részt vesznek-e az oktatásban az alatt a 10 év alatt, amíg jár nekik a családtámogatás. Szülői mulasztás esetén megvonják, mindaddig, amíg a szülő eleget nem tesz a kötelezettségeinek.

Egyébként a törvény bővíti azoknak az anyáknak a körét, akik kaphatnak támogatást, vagyis nemcsak a munkavállaló anyákról beszélünk, hanem vállalkozó, illetve mezőgazdaságból élő anyák is igényelhetik, amennyiben az elmúlt két, illetve másfél évben rendszeresen fizették a járulékokat.

Egyes nők attól tartanak, hogy ha magasabb fizetést kapnak, gyermekvállalás után nem kapják meg a támogatást. A törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy azok a nők, akik a szerbiai átlagfizetés háromszorosát keresik meg havonta, erre nem jogosultak. Ezzel a korábbi visszaéléseket kívánták kiszűrni.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Miklós Hajnalka
Többi hír