You are here

Pásztor István

Pásztor István: Gyors, operatív lépésekre lenne szükség a megromlott közbiztonság javítása érdekében

A közbiztonsági helyzet szempontjából semmiképp sem nevezhetjük példaértékűnek a mögöttünk álló heteket, hónapokat. Amellett, hogy a sajnos már megszokottnak nevezhető fosztogatások, lopások terén sem történt nagyobb előrelépés, a nemzeti indíttatású incidensekről is mind gyakrabban olvashatunk a sajtóban, s ezúttal nem kizárólag Temerin vonatkozásában.

Még aggasztóbbnak tűnik a helyzet, ha szem előtt tartjuk azt, hogy a szélsőjobboldal fokozatos erősödésének lehetünk nap mint nap szemtanúi, vagy legalábbis egyre több kezdeményezéssel rukkolnak elő ezek a politikai erők, s az emberi és kisebbségi jogokat nagy mértékben sértő akciók kapcsán is hallgatásba burkolózik az állam – olyan helyzetekben, amikor éppen a leghangosabb reakcióra lenne szükség.

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, a Tartományi Közbiztonsági Tanács vezetője a múlt héten levelet intézett Ivica Dačić miniszterelnök-belügyminiszterhez, melyben aggodalmának adott hangot a vajdasági közbiztonság fokozatos romlása miatt. Levelében utalt az újvidéki, a temerini, az óbecsei és a szabadkai negatív példákra, s megállapította, hogy a bizonytalanság és a rettegés a mindennapok részévé válhatnak, ha senki sem tesz semmit a helyzet javítása érdekében. Különösen a nemzetiségek közötti viszonyok, a kölcsönös tisztelet és megbecsülés romlása miatt fejezte ki aggodalmát, melyet – mint közölte – csak lassú és türelmes munkával lehet kiépíteni, de meglehetősen gyorsan le lehet rombolni. A vajdasági parlament elnökével a közbiztonsági helyzet megromlásáról beszélgettünk, arról, hogyan jutottunk el ismét ide, s mi jelenthetne ma megoldást.

 

Melyek voltak azok a körülmények, amelyek arra késztették, hogy végül tollat ragadjon, és a miniszterelnökhöz forduljon?

– Mindenekelőtt az, hogy a közbiztonság romlásának a jelensége folyamatosan erősödni látszott, ami aggodalomra ad okot. Ennek az erősödésnek a következtében szántam rá magam, hogy a rendelkezésemre álló egyik utolsó lehetőséghez folyamodjak. Tettem ezt a vajdasági képviselőház elnökeként, a biztonsági tanács vezetőjeként, de a Vajdasági Magyar Szövetség elnökeként is, s még ha nem is írtam alá a levelet így, e mivoltomban is átéreztem a helyzet összetettségét és a felelősség súlyát. Nem kizárólag a temerini helyzet juttatott el a levél megfogalmazásáig, hanem mindaz, amit az utóbbi hetekben tapasztalhattunk, s ami az emberek személyi és vagyoni biztonságának a mind gyakoribb veszélyeztetettségével hozható összefüggésbe. A folyamatos fosztogatásokra, rablásokra és arra, az elsősorban falvakban és kis településeken kialakult helyzetre gondolok, hogy az emberek az udvaraikba sem mernek igazán kimenni hallván éjszakánként, hogy idegenek motoszkálnak a házaik körül. A legnagyobb gond, hogy a rendőrség és a bűnüldöző szervek, minden jel szerint, nem teljesítik a törvény által rájuk ruházott és az állampolgárok által elvárt feladatokat. Ez a kettősség: a helyzet fokozatos romlása, illetve a bűnüldözéssel megbízott szerveknek az alacsony hatékonysági szintje, felelőtlensége volt az, ami abba az irányba mozdított el, hogy – bármilyen kommentárokat is váltson az ki – megírjam a szóban forgó levelet. Más lehetőségem nem nagyon maradt, mint hogy indítványozzam ezeknek a problémáknak a megvitatását. Talán már nem is a megvitatásra kellene helyezni a hangsúlyt, hiszen annyiszor beszéltünk ezekről a kérdésekről, hanem arra: mit szándékozik a kormány és a belügyminisztérium tenni annak érdekében, hogy megoldjuk ezt a tarthatatlan helyzetet.

 

A SZÓLÁSSZABADSÁG HATÁRAIN TÚL

 

A közbiztonság romlását a közhangulat romlása kísérte, melyet bizonyára befolyásolt a szélsőséges politikai áramlatok előretörése az elmúlt időszakban. Mennyire hozható kapcsolatba ez a két jelenség, s szándéka volt-e esetleg az említett lépéssel, hogy csillapítsa a szélsőségesek által igencsak felkorbácsolt kedélyeket?

– Éppen ezekre a jelenségekre utaltam akkor, amikor a Magyar Szónak nyilatkozva azt mondtam, hogy ma a szélsőségek idejét éljük. Nehéz lenne megállapítani, hogy milyen ok-okozati összefüggések vannak itt – hogy a közbiztonság romlása a szélsőjobboldaliság megjelenésének a következménye-e, vagy ez utóbbi jelenik meg éppen azért, mert a közbiztonság ilyen állapotban van. Ezzel a kérdéssel nem a politikusoknak, hanem elsősorban szociológusoknak kellene foglalkozniuk, akiknek rá kell mutatniuk a különböző társadalmi folyamatok összefüggéseire. Ami biztos, hogy akkor, amikor így elszabadul a pokol, amikor ki lehet mondani igen súlyos mondatokat, ki lehet egy várost az elmúlt hetekben látott plakátokkal ragasztani, s ennek jóformán semmilyen jogi következménye sincs, akkor az állami szervek alacsony hatékonyságáról beszélhetünk. Egy normális országban nem mehet el a szólásszabadság odáig, hogy boldog-boldogtalan teleragasztgasson városokat, s folyamatosan olyan terrorral szembesüljünk, mint amilyet a minap a Vajdasági Független Újságírók Szövetsége által szervezett összejövetelen tapasztalhattunk. Ez messzemenően túllépi a szólásszabadság határait, aminek nincsen helye a közéletben, a mindennapokban. Ha pedig ez rendjén van, akkor azon sem kell csodálkozni, ami Újvidéktől harminc kilométerre történik napi szinten hetek és hónapok óta.

 

Az említett vitaest végkicsengése az volt, hogy társadalmunk nagy iramban halad újra vissza a kilencvenes évekbe. Ön szerint is ezen az úton indultunk újra el?

– Az élet kereke nem úgy működik, hogy újra vissza lehessen jutni a kilencvenes évekbe, az viszont kimondható, hogy a már elhangzottak és az, amivel az említett összejövetel részvevői szembesültek a szélsőjobboldali mozgalom tagjainak a megjelenésekor, félelmetesen hasonlítanak arra a közhangulatra, lincshangulatra, amely a szerb társadalmat jellemezte a kilencvenes években. Egy háborús időszakról beszélünk, melynek hordaléka volt az akkori közhangulat is. Most nem háborús időben élünk, e hordalék viszont újra kitapintható – ezért eleveníthető fel ma is olyan könnyen a kilencvenes évek emléke.

 

NEM CSAK IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÉRDÉSE

 

Melyek azok a lépések, amelyeket most mindenképpen meg kellene tenniük az állami szerveknek a közbiztonság javítása érdekében?

– E lépések nem túl komplikáltak. Mindenekelőtt egy sokkal jelentősebb és láthatóbb rendőri jelenlétre lenne szükség a falvakban, az utcákon, a városközpontokban annak érdekében, hogy meg lehessen előzni a nemkívánatos eseményeket. Ez a kérdés kulcsfontosságú a vagyonbiztonság szempontjából is, meg egyéb más szempontoktól is, akár Temerin esetében is. Évekre visszamenőleg tudni lehet például azt, hogy a temerini incidensek nem hétfőn, hanem péntekről szombatra vagy szombatról vasárnapra virradó éjjel történnek meg általában. Nem tudom elképzelni, hogy erre a rendőrség nem jön rá, s hogy miért nem lehet ebben a kisvárosban a szóban forgó két alkalommal azokon az útvonalakon, ahol az emberek a szórakozóhelyek felé és onnan hazafelé közlekednek, megerősíteni a rendőrségi jelenlétet. Biztos vagyok benne, hogy ezzel elkerülhetővé válnának az incidensek. Fontos továbbá, hogy amennyiben ezek az esetek mégis megtörténnek, akkor a bíróságok és az ügyészség eljárásai gyökeresen megváltozzanak a mostani nem ritkán negatív gyakorlathoz képest. Gyorsabb bírósági eljárásokra és rigorózusabb büntetésekre lenne szükség. Nem történhet meg például az, amit az utolsó temerini eset kapcsán hallottam: a vizsgálati eljárás során az ügyész jelen sem volt akkor, amikor a sértetteket hallgatták meg. Ha ez igaz, nem kell csodálkozni azon, hogy milyenek végül az esetek minősítései, s hogy végül mindig kikerülik a nemzeti indíttatást. Az olyan indoklások, mint amilyen például az, hogy az elkövető nagyanyja magyar, úgy vélem, nem mentesítik az igazságszolgáltatást azon kötelessége alól, hogy objektíven minősítse az adott kilengést. A minősítéseknek meg kell felelniük a valóságnak, nem kell könnyíteniük az elkövetők helyzetén, s nem azokkal szemben, hanem az áldozatokkal szemben kellene megértést tanúsítaniuk. Másfelől mindez nem tekinthető csupán igazságszolgáltatási kérdésnek. Nagyon fontos szerepe kellene hogy legyen az iskolának, a szülőknek is. Nincs rendjén, hogy éjszaka és hajnalban kiskorúak szabadon mozognak a város utcáin. Saját mozgásterünkben kicsit mindannyiunknak jobban oda kellene figyelnünk ezekre a dolgokra.

 

A levél megírását követően a héten már tárgyalt Vanja Vukićtyal, a belügyminisztérium államtitkárával.

– A beszélgetés lényegre törő volt. Konkrétan elmondtam, mi mindennel szembesülünk, s hogy nem csupán egy temerini utcai verekedésről van szó, hanem egy ennél sokkal bonyolultabb kérdésről. Szélesebb a kontextus, mélyebbek a problémák. Abban maradtunk, hogy a szűknek nem nevezhető törvényes lehetőségek terén a napokban elkészül az a konkrét intézkedésjavaslat, mellyel rendezni lehetne a helyzetet.

 

Kilátásba helyezte, hogy a témával hamarosan a Tartományi Közbiztonsági Tanács is foglalkozik majd.

– Egészen biztos. Nem akartam azonban ennek az ülésnek az összehívásáig várni. Azt gondoltam, hogy az ülésen a folyamatokról kell majd beszélni, a mindennapok szintjén azonban sokkal operatívabbnak kell lennünk. A tanács legutóbbi ülésén bemutatták azokat a statisztikai adatokat, melyek szerint a közbiztonság folyamatosan javul Vajdaságban. Akkor is elmondtam, most is megismétlem, hogy a statisztika szép dolog, de nem mindig találkozik a realitással. Az utóbbi hetek és hónapok éppen ezt bizonyították. Fontos persze a biztonsági tanács ülése, mert azon egy asztalnál ülve tudnak véleményt formálni a hozzáértők, de nem szabad hónapokat várni, sokkal gyorsabbnak kell lenni olyan esetekben, amikor ennyi oka van az intézkedések megkezdésének.

 

Szerző: 
Virág Árpád, Magyar Szó