Ugrás a tartalomra

Jön a hatalomra éhes Übü házaspár

E hó 17-én, pénteken bemutatót tart a szabadkai Népszínház Magyar Társulata

Alfred Jarry francia író Übü papája és Übü mamája a hatalmi téboly, a kapzsi, ostoba önkény megtestesítője. Übü király nemcsak zsarnok, hanem gyilkos is. Amikor 1896-ban bemutatták ezt a drámát, a közönség még túlzónak érezte, ám a történelem gyorsan bebizonyította, hogy a való életben sokkal galádabb, véresebb kezű emberek gyakorolják a hatalmat, akik mögött Übü elbújhat. Hatalomvágyról, hataloméhségről, a hatalommal való manipulációról szól a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának legújabb előadása, amely bemutatója e hó 17-én, pénteken lesz a Jadran színpadon, Dömötör András rendezésében. Übü papát Pálfi Ervin, Übü mamát pedig Pesitz Mónika alakítja.

– A házaspár mindenáron bitorolni akarja a hatalmat, ám mindketten a saját érdeküket nézik. Übü mama is arra törekszik, hogy ő törjön hatalomra. Übü papát teszi meg uralkodónak, de nyilván azért, hogy ő legyen, az, aki irányít. Tehát kettejük között is van egy hatalmi harc – szögezte le Pesitz Mónika. Az igen intenzív próbafolyamat egyik szünetében beszélgettünk vele és Pálfi Ervinnel, aki arra a megjegyzésünkre, hogy az e szerepre való felkészülés nem lehetett nehéz, hisz rengeteg példát látunk a hatalomvágyra, mindenáron való hatalomgyakorlásra, elég csak kinyitni az újságot, bekapcsolni a tévét, a következőket válaszolta:

– Nem gondolom, hogy egy létező hatalmon levő ember modelljét próbáltam volna a színpadon megjeleníteni. A hatalmon levő emberekről egy átlagpolgárnak megvan az ilyen vagy olyan véleménye. Nekem is. Nyilván az ember a saját tapasztalatát, érzésvilágát foglalja bele, építi bele a szerepbe, és azon keresztül tud közvetíteni valamit, a rendező és a kollégák közreműködésével. Szerintem nagyon üdítő és szórakoztató előadás lesz, tele nagyon jópofa és szellemes megoldásokkal. A nagyon-nagyon finom groteszk humor a szövegből kiindulva már eleve adott és ezen felül Dömötör András rendező egy nagyon specifikus világot álmodott meg ehhez az előadáshoz. Azt gondolom, a társulat még ilyen jellegű előadásban nem játszott. Egyáltalán nem könnyű, iszonyatos precizitást igényel, és egy olyan fajta koncentráltságot és egymásra figyelést, ami mint egy nagyon jól megkomponált zenemű kell hogy működjön a színpadon. Ez igen sok időnket és energiánkat elvesz, de mindannyian arra törekszünk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki ebből az anyagból – hallottuk Pálfi Ervintől.

– Én is a groteszk finom humort emelném ki, amelyhez társul az, hogy Dömötör Andrásnak van egy sajátos hozzáállása, azaz víziója egy mesevilágról, rajzfilmvilágról. Igyekszünk ráhangolódni, nagyon pontosan haladni ezen a vonalon, amelyet ő megálmodott. Most, egy héttel a bemutató előtt az apró finomításokon dolgozom. Másodszor játszom olyan előadásban, amelynek Dömötör András a rendezője, szívesen dolgozom vele – emelte ki Pesity Mónika.

Az előadás szereplői: Baráth Attila, Kalmár Zsuzsa, Kovács Nemes Andor, Mácsai Endre, Pálfi Ervin, Pámer Csilla, Pesitz Mónika, Ralbovszki Csaba, Szilágyi Nándor, Szőke Attila, Vicei Natália. Zenészek: ifj. Kucsera Géza és Ábrahám János.

A bemutató másnapján kerül sor az első reprízre, majd e hónapban még egyszer, 31-én is megtekinthető az Übü király.

 

Szerző (Forrás)
Mihályi Katalin, Magyar Szó
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen