Jelka Jovanović interjúja Pásztor Istvánnal

Nem fogom megérni azt, hogy Vajdaság miatt módosítsák az Alkotmányt

Nincs ok a rendkívüli tartományi választások kiírására, a köztársasági kormány átalakítása pedig csupán politikai kozmetikázás, amennyiben az SZHP nem állít miniszterelnököt és nem veszi át a felelősséget

Az ellenzéknek az a feladata, hogy követelje a választások kiírását, és ebben nem látok semmi különöset, de ehhez a feladathoz az ellenzéknek további töltényei vannak. Most voltak a többségi rendszer szerinti három képviselői helyre vonatkozó időközi választások. Az eredmény senkit sem lepett meg, mivel a mandátumokat ismét a vajdasági Képviselőház jelenlegi ellenzékének jelöltjei szerezték meg, de ezt az eredményt az SZHP és az SZSZP úgy értelmezi, mint valamit, ami alapjában változtat a dolgokon, amely egy önkényes magyarázat, mondta el a Novi mazaginnak Vajdaság Képviselőházának és a Vajdasági Magyar Szövetségnek az elnöke, Pásztor István. A kérdés, kiírják-e a rendkívüli választásokat?

„Annak kérdésében, hogy mikor kell kiírni a választásokat, nincs helye az önkényeskedésnek és a mérlegelésnek, hogy kinek mi lenne a kedvezőbb, hanem léteznek tömör szabályok – a Képviselőház elnöke, aki a választásokat kiírja, mindössze elemezheti, hogy vajon a való élet megfelel-e a szabályokban előírtaknak. A körülmények felelősségteljes elemzése alapján kijelenthetem, hogy nem állnak fenn a feltételek a választások kiírásához. Ettől függetlenül, a héten eleget teszek az SZHP írásos kérelmének, hogy hívjam össze az elnöki kollégiumot, és lehetőséget adok mindenkinek, hogy elmondja érveit és ellenérveit. Nem kívánok találgatásokba bocsátkozni, de szinte bizonyos vagyok, hogy a megbeszélés alá fogja támasztani a meggyőződésemet”, mondta Pásztor.

Függetlenül a többségtől, mit lát problémaként, ami igazolhatná a választásokat?

A háttérben állandóan meghúzódik az elgondolás, miszerint „most kerül majd felszínre valami, ami alapjaiban megrenget mindent.” Ez lehetséges, nem tudom, de elég régóta várunk. Ha valakinek vannak ilyen információi, bizonyára előállna velük. Ha pedig majd előáll – meglátjuk. Mindez elvonja az energiákat, negatív feszültségeket kelt, számomra pedig különösen furcsa, hogy ezt azok gerjesztik, akiknek köztársasági szinten érdeke a stabil politikai helyzet. Ehelyett egy skizofrén állapotot látunk, amikor ugyanazok a pártok állami szinten előre törekszenek, míg tartományi, és a közelmúltig helyi szinteken is destabilizálják a körülményeket.

Amikor azt mondja, hogy húzódnak a dolgok, akkor a Vajdasági Fejlesztési Bankra gondol?

Igen, és a Nagyberuházási Alapról szóló történetre. Ez a két intézmény Vajdaság számára jelentős, melyek kapcsán, vagy inkább melyek révén állandóan a problémákra mutatnak rá. A Fejlesztési Bank kapcsán nekem is milliónyi kérdésem van, melyekre senki sem adott választ, de amelyekre előbb-utóbb választ kell kapni, és ez sokkal fontosabb annál, minthogy ki a többség, az ellenzék, a tartományi kormányfő, mivel ez az intézmények és az állam pénzügyi szektora komolyságának kérdése. Választ kell adni, minként lehetséges, hogy megállapodás születik a megoldásról a Fejlesztési Alapról szóló törvény által, majd pedig hónapok telnek el anélkül, hogy ebből bármi is lenne? Hogyan lehetséges, hogy nem elegendő három hónap arra, hogy találjanak egy bankot, amely átvenné a VFB-t? És nem tudni, melyik válasz a rosszabb; hogy a folyamatokat úgy irányítják, hogy ezt a szándékot nem lehet véghez vinni három hónapig, vagy hogy valaki ellenáll, és ezért nem kívánják véghez vinni azt.

Ki fékezi a folyamatokat, a Nemzeti Bank, a köztársasági hatalom?

A törvény egyik jelentős tényezője a pénzügyi és gazdasági minisztérium, amelynek ki kellett választania a bankot, tárgyalásokat folytatnia ezzel az átvevővel. Ha ez lehetséges volt az Agrobank esetében, nem tudom, miért nem így történt a Vajdasági Fejlesztési Bankkal is?

És a Nagyberuházási Alap?

Ezt az intézményt gyakran úgy emlegetik, mint a jelenlegi és eddigi vajdasági hatalom bűnének szinonimáját, beszélnek arról, hogy történtek visszaélések, csalások, közben telnek a hónapok. Hát, ha ebből valóban annyi volt, nem értem, miért hallgatnak, miért nem állják útját ennek, a felelősöket pedig miért nem vonják felelősségre? De amikor az efféle felvetések először megjelennek, szíven ütik az embert, de lassan feleszmél; aztán amikor már ötödször ismétlik, az ember elkezd kételkedni, amikor pedig hónapok telnek el anélkül, hogy bármi is történne, és hónapokig nem emlegetik, majd ismét szóba hozzák, akkor az elszomorítja az embert.

Ellehetetleníti-e ez a folyamatos gyanú Vajdaság működését?

Formális-jogi szempontból nem, de ami a politikai szférát illeti, látnunk kell, hogy mi történik a környezetünkben. A Demokrata Párt, amely éveken keresztül irányította az összes folyamatot az országban, állami szinten most ellenzékben van, és a belső megújulás folyamata zajlik náluk, ezzel egy időben pedig ők a legerősebb politikai szubjektum Vajdaságban, a DP ilyen helyzete általánosságban terheli a mindennapokat. A helyzet meglehetősen összetett amiatt is, mivel az Alkotmánybíróság egy sor helyen elvitatta a Vajdaság hatásköreiről szóló törvény rendelkezéseit, mivel folyamatban van a Statútum alkotmányossági felülvizsgálata, mivel módosult a költségvetési rendszerről szóló törvény, mivel ismét kijátszották a hét százalék alkotmányos garanciáját… Ez megkérdőjelezett mindent, amit az elmúlt években tettünk Vajdaság autonómiája alkotmányos kereteinek kiteljesítése érdekében. Ezek a dolgok nem külön-külön hatnak, egyik kedden, másik szerdán, hanem egyszerre, és a helyzet jóval másabb, mint amilyennek hittük, hogy lesz. Vissza kell térnünk olyan dolgok megoldására, melyekről meg voltunk győződve, hogy már megoldottuk őket.

Hogy érezte magát, amikor meghallotta az Alkotmánybíróság döntését a hatáskörökről?

Nehezen tudnám egyetlen mondatban leírni mindazt, ami ekkor bennem volt. Zavart engem, hogy az egész történet, véletlenül vagy szándékosan, rosszul lett időzítve, és már elejétől fogva kifejezett politikai felhangot kapott. Ma is zavar, hogy a nyilvánosság előtt úgy mutatják be, mintha nem tudom milyen bűnt követtünk volna el, hogy a legnagyobb veszélyt jelentjük az államra nézve, mintha belülről bomlasztanánk azt, miközben megfeledkeznek arról, hogy egy olyan törvényről van szó, melyet a Köztársasági Képviselőház fogadott el, hogy a Statútumot itt fogadták el, de a Köztársasági Képviselőház elé került jóváhagyásra, és hogy hiába hozunk mi itt döntéseket – ez a jóváhagyás nélkül azok nem léphetnek hatályba. Túl sok a negatív érzelmeket keltő politikai töltet, mintha mi politikai bűnözők lennénk. Sajnos a történetet átültetik a vajdasági politikai életre is, és ezzel együtt felvetődik a pénzelés kérdése is, az a szerencsétlen hét százalék, mellyel kapcsolatban a köztársasági parlament több éves lemaradásban van a törvény meghozatalát illetően. Mindez kapcsolatban áll az Alkotmány módosításának ötletével, bizonyos mértékben kapcsolódik Szerbia, mint állam stabilitásának és berendezésének kérdéséhez, Szerbiának az EU-hoz való közeledéséhez, a nyitott kérdésekhez, melyek egyáltalán nem egyszerűek.

Nem egyszerűek, mivel a háttérben hiányzik a bizalmi minimum, mivel mindent, ami Vajdaság autonómiáját illeti, megkérdőjeleznek, a bizalom hiánya miatt, az elgondolás miatt, hogy az államnak központosítottnak kell lennie, és azok, akik nincsenek a központban, azok nem eléggé megbízhatóak, nem eléggé felelősségteljesek, nem eléggé alkalmasak arra, hogy a saját sorsukról döntsenek, vagy azoknak a kérdéseknek a sorsáról, melyek a hatáskörükbe kerülnek. Úgy gondolom, hogy ez a lényeg.

Említi az Alkotmány módosítását. A jelenlegi hatalmi többség alapján nehéz előrelátni, hogy az milyen irányban fog haladni, de a VMSZ miért fog síkra szállni?

Az utóbbi hónapokban megnőtt azoknak a politikai erőknek a száma, akik a nyilvánosság előtt valamiféle legitimitást emlegetnek, akik szerint a mostani is túl sok. Én a ma politikailag kisebbségi réteget képviselem, amely Vajdaságot egy Szerbián belüli régióként éli meg, mely rendelkezik törvényhozói, végrehajtói és igazságszolgáltatási hatalommal, önálló bevételekkel és jelentős hatáskörökkel és felelősséggel a saját fejlődését illetően. Amennyiben megnyílik az alkotmánymódosítás lehetősége, úgy a VMSZ ezeket a nézeteket fogja képviselni, de nem hiszem, hogy megérem azt, hogy az Alkotmányt azért módosítsák, hogy megoldják Vajdaság státuszának kérdését. Más okból fogják módosítani azt.

Visszatérve az Alkotmánybíróság döntésével kapcsolatos benyomásokra – arra gondoltam, hogy ez az Alkotmány szűk magyarázata, amely arra utal, hogy Szerbiában a közvéleményben nincs meg a készség a központosított állam leépítésére; nincs meg a készség a decentralizációról, regionalizmusról, szubszidiaritásról, a helyi önkormányzatok fontosságáról szóló mondatok megvalósításra, melyeket mantraként mondogatnak a választótestület becsapása és a szavazatok besöprése érdekében. Ez a realitás, és belátható ideig ez is marad.

Hamarosan napirendre kerül az alkotmánytörvény Koszovó és Metohija lényegi autonómiájáról. Vajon a VMSZ rá fog szavazni?

Nem tudom, hogyan fog nyilatkozni, mivel nem tudom, mit tartalmaz majd ez a törvény, de ettől függetlenül el kell mondanom, hogy az elmúlt években arra biztattunk minden szerb vezetést, hogy a szerb társadalom nézzen szembe a realitással. Ezt tettük akkor is, amikor Boris Tadić volt az elnök, MirkoCvetković a kormányfő, ezt tesszük most is, amikor Tomislav Nikolić az elnök, Ivica Dačić a kormányfő. Nem azért, mert szado-mazohisták lennénk, vagy valakinek az ellenségei, hanem azért, mert ez a realitás, melyet nem tudunk megváltoztatni. Elszalasztottunk minden lehetőséget arra, hogy elkerüljük ezt a helyzetet, és el fog jönni az ideje annak, hogy felsorolják, mikor ki követett el mulasztást, de számunkra világos, hogy már nem tudunk visszatérni az előző állapothoz. Ha pedig nem lehet visszatérni az előző helyzetbe, akkor jobb nekünk is itt, a szerbeknek és az albánoknak Koszovón, ha a kérdést kompromisszummal, megállapodással rendezik. Hogy biztonságban lehessen élni, hogy meg lehessen őrizni az identitást, az egyénit és a nemzetit, a kulturális értékeket, és kulcsfontosságú, hogy megteremtődjenek a megélhetési feltételek. Az, amiről ma a legkevesebb szó esik, hogy ott sem az albánoknak, sem a szerbeknek nincs kenyere, ez pedig egy olyan kérdés, amely felette áll minden másnak.

Az élet tragédiája, hogy a bátor lépéseket azok teszik meg, akiktől ez az előző időszakban egyáltalán nem volt elvárható, viszont elszalasztották azok, akiktől ezt vártuk. Ez egy tény, amely fölött nem lehet és nem szabad átlépnünk.

De ennek a kormánynak sokkal kisebb az ellenzéke az ilyen lépések megtételekor.

Tudom, de meggyőződésem, hogy ez nem az ellenzék nagyságának kérdése, hanem a bátorságé. A szavaim azokra vonatkoztak, akik ezeket a lépéseket meg sem próbálták megtenni.

Felkínálták Önnek, hogy csatlakozzon a hatalmi koalícióhoz. Szó van a Kormány átalakításáról, van-e arra lehetőség, hogy meggondolja magát, és miként látja a kormányátalakítást?

Számunkra ma is él az ajánlat, hogy csatlakozzunk a hatalmi többséghez és a Kormányhoz. Ami az átalakítást illeti, kulcskérdés, hogy mit értenek ez alatt. Ha csak sminkelésre gondolnak, az a probléma elkendőzését jelenti, egyik vagy másik miniszter cseréje nem fogja megváltoztatni a dolgokat. A valódi, az új többpárti szerb politikai életben precedens nélküli átalakítás az lenne, ha nem tartanának újabb választásokat, hanem a reális politikai erőviszonyok alapján egy másmilyen végrehajtó hatalmat hoznának létre. Ez számomra azt jelentené, hogy az SZHP adja a kormányfőt és az SZHP irányítja az alapvető erőforrásokat – ennek volna értelme, és ez alternatívája lenne az előrehozott választásoknak.

Még hogyha a Kormány bukását jelenti is?

Minden átalakítás az adott kormány bukását jelenti, függetlenül attól, hogy csak feléből vagy másként változtatják meg, erről lehetne elméleti vitát folytatni, de ha a parlamenti többség szilárd, akkor nincs szükség a választások kiírására. Azonban nem vagyok biztos abban, hogy ez így lehetséges, noha ésszerű lenne.

Mit ért a problémák elkendőzése alatt? Ha eltekintünk Koszovó és az európai integráció témájától, akkor hogyan működik a Kormány, különösen gazdasági szempontból?

Változásokat látok és másféle hozzáállást, megpróbálják megmagyarázni az előző években történteket, és ez fontos; a bűnözéssel való leszámolás új értékrendet teremt a társadalomban, magában hordozza a bizakodás lehetőségét. Azt mondja, mellőzzük Koszovót. Hát, nem tehetjük, mert ez egy több évtizedes szálka, mellyel kapcsolatban az elmúlt nyolc hónapban igen sokat tettek. Ami a szociális-gazdasági szférát illeti, az embernek az a benyomása, mintha semmit se tettek volna. Nem állítom, hogy a Kormány ezzel nem foglalkozik, de nem tettek semmi lényegeset. Ha eljönnek azok az emberek az Emirátusokból, ha elhozzák azt a pénzt, ha felpörgetik azt az iparágat, pénzt hoznak a turisztikai kapacitásokhoz, illetve a mezőgazdaságiakhoz itt Vajdaságban – akkor azt támogatni és bátorítani kell. Sajnos Európában nincs növekedés, Németország kivételével, mi pedig a peremen vagyunk akkor is, amikor nem ilyen a helyzet, így a Kormány nem is tudhatott ki tudja mit megtenni.

Hogyan hat mindez az emberekre, miként hat Önre?

Azt érzem, hogy az emberek valamiféle elkeseredéssel és elvesztett hittel kelnek és fekszenek, már a tavalyi választások óta. Először azt hittem, ez amiatt van, mert azok kerültek hatalomra, akiket a kilencvenes évek alapján ítéltünk meg, de aztán rájöttem, hogy ez csak egy része a történetnek. A másik az, hogy szembesülnünk kellett azzal, mi minden történt az elmúlt években. Szegények vagyunk, egyrészt azért, mert valóban ilyenek vagyunk, másrészt viszont azért, mert elloptak és elmozdítottak szinte mindent, amit lehetett, és emiatt az emberek leterheltek.

A régi félelem az elszakadástól

Említi a bizalmatlanságot. Miként magyarázza, nevezzük valódi nevén, az elszakadástól való félelmet, noha Vajdaságban nem voltak szecessziós mozgalmak?

Ez egy 300 éves történet. Az autonómia eszméje itt a XVII század végén jelentkezett, amikor Arsenije Čarnojević ide települt a szerbekkel, megállapodott és szerződést kötött Mária Teréziával, amely alapján a szerbek kivívták az önrendelkezést egyházi kérdésekben és a közösségen belüli viszonyok rendezésének egy részében. Az autonómia kérdése három évszázadon keresztül húzódik, és semmi sem változott, csak a politikai színtér szereplőinek neve változott, míg a lényege ugyanaz, tekintet nélkül arra, hogy a központ Bécsben, Budán, Belgrádban van-e, az autonómia eszméjének hordozói pedig szerbek, horvátok vagy magyarok.

A különféle körülmények közepette a vajdasági politikai színtéren a VMSZ következetes maradt az autonómia eszméjét illetően, amely egy további problémát jelent, mivel ha a kisebbség száll síkra az autonómiáért, azt azonnal a szecessziós törekvésekhez kötik. A vajdasági politikai színtér egyik legnagyobb problémája, hogy a szerbeknek az autonómiát szorgalmazó rétege különösen lecsökkent.

Incidensek és felelősség

A nemzetek közötti incidenseket Vajdaságban minimalizálják. Miben látja a veszélyt?

Nem úgy látom ezt, mint Ön, komoly szándékot látok arra, hogy ezt a helyzetet olyanná tegyék, mint valami realitást. És ez nem véletlen. Az elmúlt hónapokban legitimitást nyertek a szélsőségesen jobboldali politikai eszmék, amelyek nem bukkantak fel az előző években, a konfliktus pedig elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy ezek fennmaradhassanak és megerősödhessenek. Emiatt játszanak erre a lapra az egyik és a másik oldalról is. Sajnos még mielőtt kiderülne, hogy mi is történt, azonnal elhangzanak olyan mondatok, melyek tovább élezik a helyzeteket, és ez nem jó. A nemzetek közötti viszályokból nincs több, mint korábban, de sürgettem, hogy erősítsék meg a megelőzést, hogy a rendőrség legyen látható, hogy akadályozza meg ezeket a viszályokat, hogy ahol ez szükséges, legyen jelen a csendőrség is, hogy gyorsabban tárják fel az igazságot és tegyenek intézkedéseket, hogy egyforma mércét és szabályokat alkalmazzanak minden esetben, hogy szükség szerint szigorítsák a büntetéseket. Ez nem olyan kérdés, amit a magyarok veszélyként élnek meg, a szerbeket pedig nem érdekli, mivel egyszer egyikek az elkövetők, másikak az áldozatok, másnap fordítva.

Sikeresek voltak a választásokon. Van-e lehetőség a magyar választótestület összefogására?

1996. óta először van önálló képviselőcsoportunk a köztársasági parlamentben, ez a látható, következetes politizálásunk eredménye, melyet az előző mandátumban is képviseltünk, nem látom, hogy mit kellene változtatnunk. Mi kisebbségi párt vagyunk, regionális érdekeltséggel, ugyanakkor minden kisebbségi közösség szószólója is, és mindenkié, aki egyetért velünk a regionális, vajdasági érdekek értékelését illetően. Emiatt vagyunk érdekesek a nem-magyarok számára is, ami megmutatkozott az előző választásokon, és ezen az úton továbbra is ki kell tartanunk.

Van-e lehetőség minden vajdasági kisebbség egységes fellépésére?

A kisebbségi pártok a természetes küszöb szabályának előnyét élvezik, amely könnyebb parlamentbe jutást tesz lehetővé számukra, azonban ha rátekint Vajdaság politikai színterére, azt láthatja, hogy a magyarokon kívül nincs jelentős politikai erő. A horvát közösség önállóan indulva meg tudna szerezni legalább egy mandátumot, ha nem kettőt, de ők a DP-vel kötött stratégiai partnerség mellett döntöttek. Ez a helyzet kényelmesebb, de én soha nem cserélném el a megállapodással szerezhető eggyel több mandátumot azzal, melyet magunk szerzünk, ugyanis az, amelyet saját erőnkből szereztünk, megadja nekünk a politikai ténykedésünk szabadságát.